Chapter 19

Olyan gyorsan repültem vele haza, mint még soha. Egy élet forog kockán és nem hagyon, hogy meghaljon. Kórházba amúgy sem vihetem mert akkor rögtön rájönnek, hogy más és minden vizsgálatnak kifogják tenni. Volt időm mindenféle orvosi szakot elvégezni, szóval bármi is van hozzá tudok szólni. Kéne röntgen is, de kítűnő a látásom, szóval ugyanazt látom amit a röntgenképen. Nem kellett altatni, hisz eszméletlen lesz még legalább egy napig. Már szinte benőtt a karó a hasába, olyan gyorsan gyógyul. Gyorsan kihúztam és azonnal láttam, hogy ugyan az izmokon áthatolt, de nem ment nagyon mélyre. Lesznek fájdalmai bőven, míg az izmok össze nem forrnak. Fontosabb ereket sem ért, egyszóval nagyon szerencsés lány. Az ereket felszívódó varratokkal, a bőrt rendes varratokkal csináltam meg. N szárnyát is helyre kéne rakni. Biztos vagyok benne, hogy elmozdult a két törött rész. Tört már el a szárnyam, ráadásul kettőből egy pár, úgyhogy ő még szerencsésebb. Gi-t lefektettem az ágyába és ha végeztem bandatársammal, akkor ugrok is mellé. Ha Lay engedi. Tényleg még vele is beszélnem kell. Nem volt vészes a törés, talán 15 fokban volt elcsúszva. Hamar a helyére tudtam tenni, majd rögzíteni. Így vissza is tudja húzni és a csont sem fog elcsúszni. Mindent fog tudni csinálni, de hetente egyszer meg kell néznem a szárnyát. Biztonság kedvéért kapukon keresztül hazavittem a Dormba. Ilyenkor hatalmas előny ha démon vagy. Minek sétálj ha így is megtudod oldani. Na már csak Lay maradt.
- Yixing tudunk beszélni?
- Mondjad.
- Szeretnék Gi-vel lenni ki...
- Nem, felejtsd el. Hagyd őt békén. Megmondtam nem?
- De. De kérlek. Nagyon szeretem és bocsánatot szeretnék kérni tőle.
- Süket vagy Hongbin?? Nem! Miattad lett farkas is!
- Tessék? Ezt hogy érted?
- Miután kiszívtad majdnem az összes vérét csak azért, hogy a saját vágyaidat csillapítsd, vért kellett neki adnom különben meghalt volna. De legyél rá büszke. Az egész világon csak Suho és Gi fehér farkas. Rajtuk kívül nincs más.
- Ez nagyon jó, de most teliholdkor megőrűl nem?
- Miért az alakváltók nem? Náluk párzási időszak van. Az sokkal durvább és az egy hétig tart, nem csak egy éjszakán át. Démon vagy mégse tudsz mindent. Ne szállj el magadtól csak azért, mert három lény él benned és oké, hogy te vagy a Visual, de nem körülötted forog a világ.
- Én csak Gi-vel szeretnék lenni. Nem téged hallgatni.
- Nem leszel vele.
- Fogadjunk?
Azzal a lendülettel rontottam is neki és nem éppen leszek vele gyengéd. Eltilthat bárkitől, de attól nem akit mindennél jobban szeretek. Ismét egyszerre tört ki belőlem mindhárom teremtményem. Sajnos ezt a bennem áramló düh irányítja és ahhoz, hogy újra ember legyek, rengeteg akarat és erő kell. Míg a gondolataimmal voltam elfoglalva lelkileg, addig a testem már félholtra verte barátom. Ennyire nem akartam bántani. Csak kicsit megleckéztetni. Szerencsére mivel farkas gyorsan gyógyul és még rásegít az ereje is szóval max 10 perc és toppon lesz. Nem tudtam visszaváltozni. Akárhogy akartam nem ment, nem tudtam megnyugodni. Féltem, hogy akár ilyen maradhatok. Egy vérbeli szörnyeteg.

*Gi*

Ebben a két hétben egyszer sem találkoztam Hongbin-nal. Sokszor mikor hazaértem a suliból, csak bevetődtem az ágyamba és sírtam órákon keresztül. Mérhetetlenül hiányzott a közelsége, érintése és a csókja. Igen tudom mit tett, de biztos van rá magyarázat. Nyakam azóta már helyel-közzel meggyógyult. Csak két pont látszik. Igazából az egész életemet Lay-nek köszönhetem. Csak most farkas is lettem, hogy adott a véréből, de nem bánom. Szeretem nagyon. Suho után én vagyok a második fehér farkas és ez megtisztelő, viszont jobban is kell vigyáznom. Orvvadászok miatt pusztultak ki a fehér farkasok és ha megtudják, hogy megint vannak, akkor tele lesz vadásszal az erdő. Ma is éppen oda tartunk bátyámmal gyakorolni. A kedvenc tisztásomon voltunk. Imádtam idejönni Bin-el. Gyakoroltunk kicsit mert hát azért egy farkas mégiscsak másabb mint egy nagymacska. Sokkal kitartóbb és mozgékonyabb. De ez csak az én megállapításom. Hallottam, hogy van valaki a fán, de nem éreztem fontosnak. Pedig kellett volna. Hangtalanul ért földet előttem egy démonmester és szerződést akart velem kötni. Egy életre megjegyeztem magamnak ezt az arcot. Hongbin apja volt az. Tudtam, hogy ő is itt van. A farkasoknak jobb a szaglása. Előjött ő is, de az apjára nem volt nagy hatással. Harcba szálltam vele és rájött, hogyha bántani akar akkor Bin-t kell bántania. Meg is tette, csak én nem hagytam. A kihegyezett karó Kong mellkasa helyett hasamba fúródott és többre nem is emlékszem.

Aznap este ébredek, de rögtön verekedést hallok kintről. Remélem nem megint ez a két jómadár püföli egymást mert akkor felpofozom mindkettőt. Lassan kimásztam az ágyból és az ablakhoz mentem. Nem hittem a szememnek. Lay félholtan fekszik és ömlik belőle a vér. Villámgyorsan lefutottam hozzá, hogy segítsek neki, de nem nagyon kellett. Gyorsan gyógyul és még az ereje is segít. Kérte, hogy keressem meg Hongbin-t mert teljesen kifordult magából, de előtte még segítettem bátyámnak bemenni a házba és indultam is. Egyszer kiáltottam a nevét és hallottam is, hogy jön. Mire megfordultam a tengelyem körül már előttem állt. Nem hittem a szememnek. Mi történt vele? Mindhárom lénye egyszerre tört ki belőle? Ilyen létezik? Szemei a megszokott sötétbarna helyett tűzpirosak voltak, testéről folyt az izzadság és szaporán vette a levegőt. Ideges és dühös. Megakartam nyugtatni mert látszólag sajátmagát nem tudta. Könnyeim már patakokban folytak annyira féltem tőle, de erőt véve magamon ajkaira hajoltam és lágyan megcsókoltam. Még így is mérhetetlenül gyengéd és óvatos volt. Szárnyai eltűntek, szemfogát visszahúzta és a többi lényt is magába zárta. Immár tényleg Hongbin állt előttem megnyugodva.

Chapter 18

*Lay *

Szörnyű érzés volt így látni a hugomat. Tisztában voltam vele, hogy a másnapot már nem élné meg. Pulzusa is alig volt. Borzalmas, hogy ilyet tett vele Hongbin. Nem hinném, hogy megtudnám bocsátani neki valaha is. Azon agyalok, hogy adjak-e a véremből, de annak nem tudom milyen következménye van. 50% esélye lehet arra, hogy farkas lesz belőle, de ha nem adok neki akkor meghal és én azt nem tudnám feldolgozni. Annyit adok neki, amennyire szüksége van az életbenmaradáshoz. Megharaptam a csuklóm és a szájához tartottam. Pár perc elteltével már mozgolódott és magától itta. Tisztában volt azzal, hogy mennyit szabad neki inni, majd elengedte a kezem. Újra visszanyerte a színét és a pulzusa is sokkal jobb volt. Elakart menni sétálni és én szívesen elmegyek vele. Nekem se ártana egy kis friss levegő. Meg persze a farkasom is szeretne már szaladni egyet. Szegényt nagyon rég engedtem ki.
- Elmegyünk sétálni, ha megmutatod nekem a cicáidat. Mit szólsz hozzá hugi?
- Meg beszéltük.- mondta már szinte futva.
Örültem annak, hogy ilyen jó kedve van a történtek után. Engem rohadtul megviselne. Ebből látszik, hogy lelkileg hihetetlen erős és tökéletesen tudja tetettni, hogy nincs semmi baja. Persze aki már ismeri az a szemében látja ezt. Nyakán még látszódott barátja álkapcsának a nyoma, de legalább szépen és gyorsan gyógyul. Nagyon elmerengtem a gondolataimban és már szem elől is vesztettem a lányt. Szememmel körbe pásztáztam a rétet, de nem láttam sehol. Kis idő múlva hallottam csak egy nagy üvöltést, majd sok kissebbet. Farkasként indultam el a hang irányába egy másik, nagyobb rét felé. Egy tigrisnek a szagát találtam meg és afelé indultam tovább. Nagyon reméltem, hogy a hugom az.

*Hongbin*

Mikor már hazafelé sétáltunk, megéreztem egy farkast a közelben. Gi-t odaadtam N-nek hogy repüljön vele haza, míg én elbánok az állattal. Rögtön mikor felszállt egy lövést hallottam közvetlenül mellőlem és a Leader már zuhant is le a lánnyal együtt. Meglőtték a szárnyát többször is. Igen ez sok idő lesz mire összeforr. Könnyen el tudjuk törni, cserébe lassan gyógyul. Gyorsan elkaptam barátnőm és szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm jól vagyok. Kösz a segítséget Visual.- mondta N.
- Semmiség haver. Majd meghálálod.
Hirtelen elfelejtettem, hogy ő is itt van. Na mindegy az élet megy tovább. Meg kell keresnem azt a farkast. Még itt van valahol. Gi-t továbbra sem engedtem nehogy baja essen. N körbejárta a területet, de nem látott senkit. Abban a pillanatban mikor mellém ért Lay rontott nekem, követelve, hogy tegyem le a hugát. Eleget tettem neki. Nem akartam vele harcolni.
- Héé Lay nyugi. Mi bajod van?
- Azonnal tedd le!! Soha többé nem akarlak mellette látni!
Lelöktem magamról és kezei közé raktam a lányt. Mindent megtennék azért, hogy biztonságban legyen....akár azt is amit Lay kért tőlem. Talán így jobb lesz neki...nélkülem.

*2 héttel később*

Azon a napon mikor Lay megmondta, hogy többet ne legyek Gi-vel, azóta tartom a szavam és nem találkozok vele. Szinte minden nap látom suliba menet és persze akkor is mikor végzett, Minden apró mozdulatát figyelem, de úgy hogy ne vegyen észre. Esténként kiment az erdőbe szaladni és már nagyon szépen vadászik egyedül. Természetes, hogy nem csak az emberi vonásait követi, hanem a macskáét is, hiszen alakváltó. Ma is egy ilyen szituációba keveredtem. Vadászat közben támadta meg egy démon, méghozzá az apám. De még nem csinált semmit. Csak beszél vele. Mi csak alakváltókkal tudunk szerződést kötni és ha nem tartja be a rászabott feltételeket, akkor meg kell ölnünk. Apám is biztos harcba akarja küldeni a démonok világába. Ott most háború dúl. De okos lány. Tudja, hogy nem fogadhatja el, viszont akkor rákényszeríti. Elakar futni, csak az apám nem engedi. Gi már nagyon dühös és egy macskát nem éppen a legjobb felmérgesíteni. Én már csak tudom. Mostmár Lay is megérkezett és csak annyit mondott a hugának, hogy változzon át. De már át van. Hova változzon még?? Legközelebb mikor odanéztem egy gyönyörű, hófehér farkast láttam az oroszlán helyett. Ezt hogy? Beszélnem kell Yixing-el. Nem kéne túlterhelni őt ennyi lénnyel. Az a sok macskaféle nem volt elég? Be kell avatkoznom. Nem fogja békén hagyni ha nem győzöm le.
- Takarodj innen! Menj vissza a népedhez!- ordítottam apámra.
- Kell egy alakváltó a seregbe.
- Akkor keress mást. Őt hagyd békén egy életre!
Már épp indultam volna haza a két farkassal mikor egy igen vastag fának hajított és az hangos reccsenéssel dőlt ki. Nem akarok démon lenni mert akkor elveheti tőlem a valós alakom, de a másik kettő meg nem olyan erős. Ilyen az élet. Meg kell próbálnom. De mire átváltoztam addigra Gi kézbe vette a dolgokat. Úgy harcolt mint egy profi. Talán még nálam is jobban. De csak talán. Úgy látszik a farkasa sokkal erősebb mint a macskái. Hófehér bundáját beterítette a saját és az ellenfele vére. Főként a szívét támadta, de nem tud legyőzni egy démonmestert. Lehetetlen még nekem is. Apám rájött, hogy mivel árthat a lánynak és tökéletes pontossággal a szívem felé hajította a karót, amit kezébe bűvőlt. Várom a halált, de nem jön. Helyette Gi-t látom a földön feküdni...karóval a hasában.
- Lay segíts N-nek. Vidd a hozzátok én is megyek a hugoddal. Siess!
Azonnal felvettem és hazarepültem vele. Kihasználom orvosi diplomám és otthon megműtöm. Remélem nem ért fontos szerveket mert akkor nagy baj van.

Chapter 17

Reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, de az okát nem tudtam. Ahhoz képest, hogy szétrobbant a fejem, sokkal erősebbnek érzem magam...és éhesebbnek. Gi még aludt mellettem és tisztán hallottam az ereiben lüktető vért. Eddig sosem éreztem ilyet. Vagyis de, de ennyire nem. Miközben ezen agyaltam, addigra már a nyakát harapdáltam és a szemfogaim is megnőttek. Inni akartam belőle, de az agyam nem engedte. Testem nem tett eleget neki. Muszáj innom. Nem tudok betelni vele. Megharaptam ütőerénél, de arra nem számítottam, hogy azonnal felkel. Befogtam a száját és visszanyomtam az ágyra, majd folytattam jól megérdemelt reggelimet.

- Gi Hongbin már haza....jött? Mond Kong te mit csinálsz?- kérdezte tőlem N.

Kis fáziskésés után kapcsoltam és odafordultam hozzá. Nem tudtam mit reagáljak arra, hogy itt van. Nem rá akartam figyelni, hanem Gi-re úgyhogy inkább ettem tovább.

- Héé te mégis mit csinálsz!? Azonnal engedd el!

Nekem rontott és ellökött a szoba másik végébe. Furcsa volt, hogy ennyi erő lett benne. 

- Nem akarom elengedni. Éhes vagyok. Ennem kell! 

- Te már nem ölsz embert. Menj az erdőbe és vadássz, de őt hagyd békén!

- Ha olyan lennél mint én, akkor tudnád miért nem tudok ellenállni neki. 

- Nem ilyen vagy. Neked van önkontrolod és tudod fékezni magad. Most miért nem? 

Kerültem a válaszadást és inkább elmentem a Jellyfishez gyakorolni. Le kell nyugtatnom magam. Másképp nem tudok a barátnőmmel lenni.

*N*

Reggel benéztem a többiek szobájába, hogy felkeltsem őket, úgyanis próbálni kéne végre együtt. Természetesen Hongbin nem volt a kis birodalmába. Remélem már végzett a vadászattal és biztos, hogy Gi-vel alszik együtt. Kopogtam, de senki nem nyitott ajtót úgyhogy bementem. Biztos még alszanak. Felmentem a lány szobájához és Bin-nek a hangja ütötte meg a fülem. De ez csak egy elégedett sóhaj volt. Barátnője hangját nem hallottam szóval biztos nem azt csinálják. Muszáj volt benéznem, hogy tudjam mit csinálnak, de úgy szólítottam meg, hogy úgy tűnjön mintha nem tudnék arról mit csinál. Még jól tettem, hisz Gi-ben már alig volt élet és Hongbin meg issza a vérét. Nekimentem és elhajítottam a szova másik végébe. Nem adott választ a kérdésemre, hanem inkább elment. Milyen barát az ilyen? Itthagyja félholtan a barátnőjét? Szegény lány olyan fehér mint egy lepedő. Szerintem max 2 liter vére maradt az ötből és annak idő kell, hogy újra termelődjön. Nem fogom felkelteni. Egyrészt nem is tud másrészt meg ha fel is tudna kelni, beszélni tuti nem fog tudni. Itt maradok vele nehogy valamelyik Exo-s megtalálja és elvigye. Azonnal le is fújtam a mai próbát.
Leültem Gi mellé és vártam, hogy legalább a szemét kinyissa egy kis időre. Közben Lay is megérkezett és kicsit furcsálta, hogy én vagyok a hugával és nem Bin. Elmondtam neki mi történt és a szemei sárgák lettek a dühtől. Szerencsére neki már volt annyi önkontrollja, hogy nem hagyta kiszabadulni a farkasát és nem ment el megkeresni Kong-ot. Megkértem, hogy maradjon itt és vigyázzon rá. Én addig megkeresem ezt a hülyét és jól megleckéztetem. Tudom, hogy ilyenkor inkább bemegy a Jellyhez és agyon táncolja magát, de legalább gyakorol. Írtam neki, hogy baj van és jöjjön az erdőbe mert itt az Exo. Tudom szörnyű ember vagyok, de másképp nem jönne el onnan. Meg fog találni akárhol vagyok az erdőben, hiszen démon is. Jó a szaglása.

*Hongbin*

Körülbelül 4 órát táncoltam egyfojtában és semmit sem pihentem. Csak akkor hagytam abba mikor N írt, hogy menjek az erdőbe mert hogy ott az Exo. Dehát Gi nem is fog mostanában felkelni, akkor mit keres ő ott? Lesz ami lesz alapon elindultam ki a belvárosból be a rengetegbe. Ha Hakyeon itt van akkor biztos megtalálom. Legalábbis ebben a hitben voltam, de nem találtam meg. Sajnos a hallásom nem éppen a legjobb úgyhogy kóvájoghatok még egy kicsit. Már majdnem kiértem a rétre mikor meghallottam valaki ereiben lüktető vért. Fent hintázott a fán, de a sűrű lombkorona miatt nem láttam ki az. Kis idő után meguntam, hogy nem látom és inkább mentem tovább. Helyesbítek, mentem volna tovább, ha egy bukott angyal nem rontott volna nekem.

Így teljesen átváltozva nem ismertem fel. Pedig szinte mindenkit ismerek az angyalok világában. Megszellőztetett, majd a szélnél is gyorsabban hajított vissza a földre. Annyi eszem nem volt, hogy zuhanás közben átváltozzak. Semmi baj Hongbin, nem csalódtam benned. Mikor már nagyon elegem volt csak akkor fedtem fel valódi kinézetem. A szeméből döbbenetet szűrtem le. Mást úgyanis nem láttam az arcából.
- Csak nem meglepődtünk? Ki vagy te és mit akarsz?
- Bosszút állni azért, amit Gi-vel tettél. A hangom alapján meg csak felismersz.
- N??
- Hello haver és igen meglepődtem a kinézeteden.
- Hát én is a tiéden. De engem nem fogsz legyőzni.
- Csakugyan? Majd meglátjuk.
Mire kimondta volna az utolsó szót, karmai már a hasamban voltak és egyre mélyebbre tolta őket. Csak ordítani tudtam a fájdalomtól. Üvöltésemet szerintem még Jeju-n is hallották. Majd beleszakadt a torkom. Démonná kell változnom, de nincs elég erőm hozzá. Sosem gondoltam volna, hogy az egyik bandatársam fog a halálba küldeni. Láttam két sárga szempárt a bokorban és melegen ajánlom, hogy ne az egyik Exo tag legyen. Már szinte a gerincemnél voltak a karmai, mikor az az állat ráugrott és átharapta a nyakát, figyelve, hogy az ütőeret ne sértse meg. Amíg bunyóztak oda se néztem. Vettem a fáradságot és démonná változtam, majd a megfelelő rúnákkal rendbe raktam a hasam. Így már újra harcképes voltam, de ahogy látom nem nagyon kell segítenem a cicának. Várjunk, cica? De az nem lehet. Ilyen nem létezik, hogy ilyen gyorsan rendbe jött. Ez lehetetlen. Nem bántotta N-t nagyon. Csak tudatta vele, hogy nem kell engem megölni. Ő ezt meg is értette és a tigris távozott. Mikor elment előttem szemeiben düht, aggodalmat, de legfőképp csalódottságot láttam. Mérhetetlenül sajnáltam amit vele tettem és tudom, hogy most nem nagyon akar velem beszélni egy jó darabig. Meg akart támadni és megleckéztetni, de nem tette. Az utolsó pillanatban gondolta meg magát. Láttam, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit, de erős maradt és nem engedte ki. Egyenlőre. Elakart futni, de nem engedtem. Mindig elé álltam akármerre futott volna. Rámüvöltött, de nem tágítottam útjából. Legördült az első könnycsepp arcán és ahol egy van ott van több is. Továbbra sem engedtem elmenni. Megakartam nyugtatni, hogy újra biztonságban legyen mellettem... De ő makacs lány és nem hagyja. Inkább egyedül küzdi le a bajait. Nyugtatásképp meg szerettem volna simogatni és cserébe a szemembe karmolt. Ezt teljesen megérdemeltem. Üvöltése eltorzult a sok sírástól, de nem hagyta abba. Tigrise már nem bírta tovább ezt a szenvedést és tudta nélkül változott vissza, majd bábuként csuklott össze. Szerencsére én gyorsabb voltam és elkaptam mielőtt földet ért volna. Sápadt, beesett arc, hófehér bőr. Ezek mind a vérhiány jelei. Felvettem és elindultam hozzájuk N-el az oldalamon. 

Chapter 16

*Lay*

Nem szerettem volna erről beszélni neki mert nem éppen mindennapi dologról van szó és még az érintett személy sem tudja ezt magáról. Bin nem sürgetett. Hagyta hogy összeszedjem magam és mikor készen állok elmondani, figyelmesen fog végighallgatni. Nem akartam tovább váratni. Inkább elkezdtem a történetet.
- Először is amit tudnod kell Gi-ről, hogy nem azok a vérszerinti szülei akikkel együtt él. Gondolom erre valőszínűleg már rájöttél. Nem? Akkor mostmár tudod. Európában született de az apja koreai volt. 6 évesen mikor elballagot az óvodából, rá pár napra az apja elköltözött és azóta nem látta. Hihetetlenül apás és ezt biztos tudod már a sok ölelésből és bújásból. Miután az apja elment az anyja rengeteget verte és emiatt sokszor volt kórházban is. Egyik éjjel kiabálást hallott lentről, de nem mert lemenni. Az apja küldött érte egy férfit, hogy hozza ide Koreába. Kicsi volt még és nem fogta fel miért kell elmennie. Másnap már itt voltak és nevelőszülőkhöz adták. A vérszerinti apja volt az Exo menedzsere, de a banda és a közte lévő vitákat nem tudta megoldani. Pár éve szívrohamban elhunyt. Halála előtt egy nappal engem bízott meg azzal, hogy védjem és tanítsam meg a lányt mindenre amit tudnia kell, ezért az én és a szüleim nevelik most is. Régen sokat játszottam vele farkasként, de ő nem tudta hogy én vagyok az. Amíg apám nem mondta el neki pár hónappal ezelőtt, hogy én vagyok a "bátyja", addig engem csak állatként látott. Ez nem éppen tetszett a többieknek. Megesküdött a banda, hogy a lány minden fájdalmat vissza fog kapni amit az apja tett velük. Nem fognak lemondani Suho-ék egyhamar Gi-ről.

*Hongbin*

Nagyon sajnáltam szegény lányt a múltja miatt. De legalább tudom, hogy miért van tele heggel. Ismertem az apját jómagam is és nekünk sosem szólt egy rossz szót sem, sőt. Millió tanácsot adott nekem és emiatt vagyok ilyen jó táncos és a Vixx is miatta fejlődött rengeteget a táncban. A mi menedzserünknek is jó barátja volt. Sokat köszönhetünk neki.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt a fontos titkot. Örök hálával tartozom.
- Ugyan nincs mit. De egyet kérek tőled.
- Mond.
- Nem tudja feldolgozni, ha valaki megbántja vagy ha szakítasz vele. Az apja szerint kis korában rengeteg szívműtéten esett át, szívritmuszavara miatt. Sikerült valahogy megszüntetni, de figyelmeztették, hogyha nagyobb stressz éri akkor újra előjöhet neki.
- Nem áll szándékomban megbántani pláne nem szakítani vele. A démonok egy életre választanak párt és szerintem én megtaláltam azt akivel örökké élni szeretnék.
- Remélem boldogok lesztek a jövöben is. Sok boldogságot kívánok, de sajnos most el kell mennem. Mindjárt kezdődik a koncert. Vigyázzatok magatokra. Szia.
Még gyorsan odament a hugához, adott az arcára egy puszit és már ment is el. Tisztában voltam azzal, hogy Gi már rég felkelt a beszélgetésünkre, csak csendben tettette hogy alszik. Leültem mellé és simogatni kezdtem hátát.
- Kicsim tudom, hogy hallottad az egészet.
- Tudtam, hogy titkoltak előlem valamit, de mostmár tudom, hogy mit. Sose értettem miért vagyok tele hegekkel és miért van a mellkasomon három 10 centis varrat. Most ezeket is megtudtam magamról és még az egész múltamat is.
- Gyere ide.
Nem akartam így látni. Megtört volt és tudom, hogy fáj neki amit tettek vele mikor kicsi volt. Megfogom védeni bármi áron. Szorosan öleltem kis testét, de közben vigyáztam, nehogy kettétörjön nekem. Mellette én óriásnak számítottam. Pólóimba háromszor is beleférne. Továbbra is erős maradt. Könnyeinek nem engedte, hogy utat találjanak arcán. Néha mikor jól érzem magam emberi alakban, megjelennek a szárnyaim. Ez most sem volt másképp. Ölembe ültettem és betakartam velük. Nem sokkal később már az álmok világában járt.
- Rég láttalak ilyen boldognak.- szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Ravi a szívbajt hozod rám. Tudod, hogy utálom ha a semmiből jelensz meg.
- Tudom és bocsi. Csak szólni jöttem, hogy ideje lenned próbálni is, nem csak egy kislányt pesztrálni egész nap. Tud vigyázni magára.
- Nem érdekel mit mondasz. Te ezt nem értheted.
- Ugyan már Kong. Régen együtt szívtuk ki az emberek lelkét csakhogy életben maradjon a démonunk. De, ahogy megláttad ezt a lányt átszoktattad a szervezeted a vérre. A vámpírod is édes vérre éhes és te nem adod meg neki azt az örömöt, hogy emberből ehessen. Gi-ben is olyan édes mint a méz.
- Wonshik hagyd abba! Nem fogom bántani. Tisztában vagyok vele milyen a vére, hisz érzem és annyira szeretném meginni, de nem engedhetem meg magamnak ezt a fajta luxust.
- Tényleg? Akkor húzd vissza a fogad és a szemedet is varázsold vissza barnává te kis hősszerelmes.
Leraktam a lányt az ölemből és nekirontottam barátomnak immár teljesen átváltozva.
- Ezaz Hongbin engedd ki! Hagyd, enni.

- Te leszel az akit mindjárt megölök! Senki sem kényszeríthet semmire! Még ti sem!!
- Szóval így állunk.- átváltozott, majd kihajított az ajtón majdnem a rét közepére.
- Meg kell hagyni sokkal erősebb lettél.
- A lelkek erőt adnak. És most a tiéd jön.
Minketten származásunkból adódóan a legerősebb démonok közé tartozunk. De én most nem ezt a lényemet választottam, ugyanis a vámpír aki bennem él már egy jó ideje nem szabadult ki testemből, úgyhogy teljes mértékben barátom fog alul maradni.

*Órákkal később*

Még mindig marjuk egymást és már éhes is vagyok kicsit. Kontrolálnom kell magam nehogy megöljem Ravi-t. Harapásnyomok elég szépen tarkítják a testét, karmolásnyomok az enyémet mégse érezzük úgy, hogy ideje lenne befejezni. Gondolataimból egy újjabb támadása zökkentett ki és ennek már azért volt ereje.
- Na ezt megéreztem...
- Csak szólj ha már elég volt..de akkor sem fogom abbahagyni.
- Szerintem meg abba fogod hagyni.- jött mellém barátnőm.- Ha nem, akkor majd én segítek.
- Nem fogok félni egy taknyos kislánytól.
Hát pedig jobban tette volna ha csendben marad mert ebből most hatalmas bunyó lesz. Nem Gi-t fogom félteni, hanem Wonshik-ot. Kettőjük közül ő lesz az aki menekülni fog. Tudom, hogy Ravi-nak nem ez a valós démoni alakja. A megfelelő pillanatra várt és most megkapta. Önelégülten vigyorogtam bandatársamra jelezve, hogy vége lesz mint a botnak.

*Gi*

Éreztem, hogy Hongbin letett az öléből, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget és aludtam tovább...volna. Hallottam, hogy kitört az ablak és Ravi ugrott ki rajta. Hirtelen nem tudtam kit dobott ki, de csak egy lénynek van vörös szeme és az Kong-ban él. Lövésem sincs miért verekedtek, de órákig tartott. Tűzvész nem engedett ki, hogy segítsek a barátomnak. Csak akkor tudtam elsuhanni mellette mikor lankadt a figyelme. Pont a szemem láttára verte bele a fejét a földbe Hongbin-nak. Itt szakadt el a cérna és oroszlánná változva mentem oda mellé.
- Mindjárt meglátod mennyire vagyok taknyos kisgyerek.
Olyan lendülettel mentem neki, hogy magamat is megleptem. Ott karmoltam és haraptam ahol értem, de azért Ravi sem gyenge. Mindig egyre erősebben kaptam az ütéseket. Nyakamnál fogva arcához emelt és én jól telibe haraptam a fejét. Éreztem, hogy eltörnek az arccsontjai a fogam alatt, de nem engedtem el továbbra sem, csak akkor mikor beleméjesztette karmait a nyakamba. Fájt ez tény és a macskám sem bírt elviselni több sérülést, így akaratom ellenére változtam vissza. Térdre estem, de mikor elém ért a hajamnál fogva felhúzott.
- Iszonyat erős vagy ez tény. De ha leakarsz győzni, ahhoz több kell édes.- beleszagolt a levegőbe ahol az én vérem szaga terjengett.- Mivel bizonyítottad bátorságod, így nem veszem el a lelked. De amennyi vér a sebeidből kifolyik azt magamévá teszem.
Ránéztem Bin-re és láttam, hogy nem nagyon tudja magát visszafogni. Remegett a véremért. Ravi-nak nem tartott sokáig a dolga és már engedett is el. Amilyen gyorsan tudtam odafutottam Hongbin-hoz várva, mit fog csinálni velem.

*Hongbin*

Szörnyű érzés volt látni, ahogy a barátnőm Wonshik kezei között lógott és a démon pedig nyalta le a vért a testéről. Az egész erdőt beterítette az édes illat. Én meg mindent megadnék most egy kis édes vérért. Mikor barátom végzett elengedte a lányt és szaladt hozzám megnézni hogy vagyok. Remegtem érte. Borzalmasan vágytam rá. Nem félt tőlem. Tudta, hogy van annyi akaraterőm, hogy nem fogom bántani, de most ebben én nem voltam biztos. Pár percig álltunk egymással szemben és végül ő szüntette meg a közöttünk lévő távolságot egy öleléssel.
- Szívem..kérlek menj be a házba..had nyugodjak le egy kicsit..
- Nem akarlak egyedül hagyni. Azt akarom, hogy igyál belőlem.
- Félek, hogy nem tudom majd hol a határ.. Nem kockáztatok.
- 2 liter vért simán ihatsz most. Én kérlek erre.
Sokat kellett győzködnie, míg végül elfogadtam ajánlatát. Kicsit eltóltam magamtól és kerestem egy tetszetős helyet a nyakán. Találtam is egy kisebb vénát és belevájtam szemfogaimat. Életemben nem ittam ilyen finomat. Édes, akár a méz. Éreztem mikor kezd elgyengülni a vérveszteségtől és akkor realizáltam, hogyha még egy kicsit iszok akkor meghal. Nehéz volt, de abbahagytam. Felvettem menyasszonypózba és bevittem a puha ágyába. Én lefürödtem és utána csatlakoztam hozzá.

Chapter 15

Megállt a szívem és az arcom színe is biztos jobban hasonlított egy lepedőre mikor rákérdezett, hogy lettem bukott. Fájdalmas dolog ha erről kell beszélnem valakinek, de tudnom kellett volna előre, hogy megkérdezi egyszer. Bízom benne így nyugodt szívvel oszthatom meg vele ezt a "kis" titkot. Egész úton azon agyaltam, hogy mondjam el neki, hogy ne féljen tőlem továbbra sem. Megnyugtatott kicsit, hogy egyáltalán nem volt zaklatott. Egész úton ugrált, hogy szentjánosbogarat fogjon hiúzként kisebb-nagyobb sikerrrel. Én csak mosolyogni tudtam rajta és csodálattal figyelni kecses mozgását. Már a ház elött voltunk majdnem mikor valamit hallott a bokorból. Az ő hallása jobb mint az enyém szóval rábíztam magam. Közelebb ment a bokorhoz, de nem jött elő senki. Végül annyiban hagyta a dolgot és már indultunk is volna tovább ha nem ugrott volna neki egy démon. Azonnal felismertem azt a fajta harcmodort és nagyon nem örültem neki. Mikor végre engem is észrevett, békénhagyta a macskát és elém sétált. Nem sietett. Övé az örökkévalóság. Végighúzta ujját arcélemen, mit a dühtől megfeszülő állkapoccsal tűrök.
- Örülök, hogy újra látlak Lee Hongbin. Sokkal erősebb lettél mióta elmentél tőlünk.
- Sok okom volt rá. Minek jöttél? Csak azért, hogy kémkedj utánam?- itt már kezdtem elveszíteni a türelmem, de még tűrtem. Pólóm nyakánál fogva felemelt és úgy folytatta tovább beszédét.
- Ne feledd, hogy az apád vagyok és bármikor feljöhetek szemmel tartani téged! Mitöbb a valós démoni alakodat is elvehetem tőled!
Gi nem nézte jó szemmel, hogy kb 1 méter van a lábam és a talaj között és neki akart rontani a démonmesternek, de láttam rajta menyire fél tőle. Csak hangos morgásba kezdett közvetlenül mellettem.
  Csak nem szerződést kötöttél egy alakváltóval? Gratulálok. Neked csak végig kell nézned hogyan ölöm meg. - lerakott és már indult volna felé, de akkora taslit adtam neki amekkorát csak tudtam. Kicsit meg is szédült, de éppen ezt akartam.
- Az én barátnőmet senki sem bánthatja!!- ordítottam apámra.
A hiúz meglökte fejével a lábam, jelezve, hogy jobb lenne már hazamenni. Nyugtatásképp simogatni kezdtem fejbubját.
- Tudod, hogy mi lesz ha megszeged az egyik törvényem! Nem fogok neked megkegyelmezni csak mert a fiam vagy.
- Én már nem tartozom hozzátok. A magam szabályai szerint élek. Ti már egyáltalán nem érdekeltek.
Hátat fordítottam neki és a macskával együtt elmentünk onnan. Még utoljára visszanéztem, de csak egy kaján vigyort láttam az arcán. Tudtam, hogy ennek még nincs vége. Valószínű nagyon elmerengtem gondolataimban mert Gi húsz méterrel előrébb ült már a fűben engem várva. Melléértem és elkezdtem a fülén lévő kis pamacsokkal játszani, erre ő a lábamhoz dörgölte a fejét és közben dorombolt. Nagyon kis édes volt, de leginkább akkor az mikor ember. A ház előtt visszaváltozott, majd bementünk a jó meleg helyiségbe. Elrendeztük magunkat. Vacsiztunk, mefürödtünk és pizsamába öltöztünk. Leginkább ő mert nekem csak egy alsó kellett.
- Gyere kicsim ülj le.- szóltam neki és elkezdtem a mesémet.
   Ugye azt szeretnéd tudni hogyan lettem bukott angyal. Kicsit tömör lesz és sok dolog lesz benne amit nem biztos, hogy érteni fogsz, de azokat is elmondom. Szóval mint minden normális angyal én is a mennyben éltem, fent a felhők közt. Az angyalok vezetői a szeráfok. Én is egy voltam ezek közül a vezetők közül. Amit tudni kell a fentiekről, hogy elég hülye szabályzatuk van. Például nem lehet egy angyal sem szerelmes. Ezt az egy szabályt nem változtathattuk meg soha. Találkoztam egy őrzőangyallal, aki egy embert védett halála napjáig. Én beleszerettem ebbe a lányba és titokban találkoztunk, nem törődve a törvénnyel. Egyik éjjel rajtakaptak minket és az őrzőnek halálbüntetést szabtak ki. Nekem az volt a büntetésem, hogy végig kellett néznem. Bosszút esküdtem és megöltem azoknak a szeráfoknak a felét, akik ezt megszavazták. Köztudott, hogy a szeráfoknak három pár szárnyuk van. Mint ahogy láttad nekem már csak két pár van. A maradék egy pár szárnyamat a tövénél levágták és azonnal fekete lett a többi. Száműztek oda, ahova a többi bukott él. A pokol és az emberek közti kis világba. Amit belőlem látsz mikor átváltozom az csak egy kis része annak aki valójában vagyok. Ha veled vagyok csak a szárnyaimat engedem ki. Nem tudom, hogy reagálnál, ha látnál teljesen átváltozva.

*Gi*

Nem akartam elhinni, hogy ilyet tett a múltban. Ő megölte vezető társai felét? Egyszerűen nem tudtam felfogni. Tényleg túl sok volt ez nekem így estére, de végig csodálkozva hallgattam a történetet. Mikor a végére ért furdalt a kíváncsiság, hogy lássam milyen teljesen átváltozva.
- Tudom, hogy nem erre a reakcióra vártál, de megmutatnád hogy nézel ki, ha teljesen bukott angyal leszel?

*Hongbin*

Valóban nem ilyen reakcióra vártam, de megkönnyebbültem, hogy nem fél tőlem. Eleget tettem kérésének és felfedtem valódi énem.

Tisztában voltam azzal hogy nézek ki. Meg is lepődött kicsit. Hosszú fekete hajam pont olyan mint a debut előtt, izmosabb felsőtest és a két kardom. Persze ezeket rögtön el is raktam a hátamon lévő tartójukba. Meglepettség helyett inkább csodálatot láttam az arcán és ez rettenetesen megnyugtatott. Azt hittem beszakad a mellkasom, olyan erővel ölelt meg. Nagyon bújós lány, de nem bánom. Legalább érzem, hogy szeret. Nagyon hideg volt az egész teste így pólón keresztül is. Szerencsére az én testem mindig pár fokkal melegebb mint az embereké és szerintem ez most nagy előny volt. Teljesen elveszett az időérzékem. Csak azt vettem észre, hogy egyre több súly nehezedik a karomra. Szerelmem gyermeki ártatlansággal aludt el karjaim közt. Szárnyam puha takaróként szolgált neki nehogy megfázzon a háta. Nem akartam elengedni. Vele akartam lenni életem végéig és az pedig örökre szól. Még egy kis ideig tartottam pille testét, debalszerencsémre valaki kopogott, így muszáj volt lefektetnem. Nem szerettem volna visszaváltozni. Szerettem ebben az alakban lenni. Gyorsan megnéztem ki az és már nyitottam is ki neki az ajtót.
- Szia Kong jöttem megnéz....jézusom hogy nézel ki?- lepődött meg jó barátom.
- Szia Lay és köszönöm ezt bóknak veszem. A húgod látni akart bukott angyalként.
- Nem vagy semmi, de változz vissza kérlek. Pont hozzá jöttem. Itthon van?- eleget tettem kérésének.
- Igen csak alszik. Elfáradt a sok edzésben.
- Ja értem. Jól van? Megszokta már a cicákat?
- Persze, a hasa még nem száz százalékos, de sokkal jobb és igen, már nagyon tetszik neki. Előnyben volt ma a bandatársaid ellen.
- Mit csináltak már megint?
Elmondtam neki az egész történetet a felirattól egészen a ma történt dolgokig.
- Lay nem puhatolóznál kicsit a Leadernél és Kai-nál? Tudni akarom miért akarják elvinni minden egyes alkalommal.
- Ehhez nem kell kérdezgetnem őket. Tudom miért akarják.
Láttam rajta, hogy nem egy fényes emlék fűződik ehhez a dologhoz, de mindenképp tudni akartam.

Chapter 14

*Másnap*

Reggel viszonylag korán keltem, de Gi-t hagyom még pihenni. Biztos elfáradt a tegnapi edzésen. Úgy döntöttem elmegyek vadászni kicsit, hisz két lényemnek vérre van szüksége, hogy életben maradjon. Felöltöztem, majd kimentem Tűzvészhez és mondtam neki, hogy vigyázzon a lányra amíg vissza nem érek. Tudtam, hogy ezek a dögök a ház körül járják az erdőt, de nem foglalkoztam vele. Biztos voltam benne, hogy követni fognak. Nem változtam még át. Nem volt rá szükségem. Éreztem az összes farkas szagát és tudom, hogy megfognak támadni majd idővel. Nem érdekeltek. Ha két benned élő lény halhatatlan akkor semmi okod félni. Nekem sem volt rá okom éppen ezért. Ahhoz a réthez vettem az irányt ahol a fiatal démonokat láttam. Jut eszembe még azokat is megkéne ölnöm. Mivel még fiatalok nem halhatatlanok. Ugyanolyan volt a rét mint akkor. Több ezer kék pillangó lepte be és természetesen sok-sok bambit is láttam amik csak rám vártak. Lehet, hogy ők ezt nem így gondolják, de én igen. Kis zajt csaptam, hogy lássam merre szaladnak majd és utána vámpír gyorsasággal eléjük tudjak vágni. Kivételes eset volt mert közvetlen felém futottak. Ilyen se most volt. Könnyedén kaptam el az egyik nyakát és megfojtottam. Ritka az amikor nem elégszek meg egy állattal és most is ez van. Nem szoktam hozzá ehhez. Általában egy nagyobb állatból simán jól lakom, de most nem. Tisztán lehetett látni merre mentek az őzek, így ráérősen mentem utánuk. Jó messzire mentek, de nem elég messze, hogy megszabaduljanak tőlem. Morogtak a farkasok a bokorba és ez elijesztette őket. Ezt így nem lehet folytatni. Vadászathoz nyugalom kell, szóval először elintézem őket. Köztudott, hogy a vámpír méreg halálos is lehet a farkasokra, így ezt most bevetem mert már nagyon elegem van belőlük. Csak addig leszek vámpír amíg megharapom őket utána démonná kell változnom, hisz az sokkal egyszerübben és gyorsabban gyógyul.

*Gi*

Reggel mikor felébredtem Hongbin nem volt mellettem. Látta rajtam a sárkány, hogy kicsit megijedtem, majd nyugtatott, hogy csak vadászni ment el. Mivel nem éppen mehettem ki a házből úgy döntöttem gyakorolom az átváltizásokat. Mikor már egész jól ment felhívtam Ravi-t, hogy nem-e tudna megtanítani menni.
- Szia Ravi ráérsz most?
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Mivel Bin elment vadászni ezért nem tud segíteni benne, szóval azt gondoltam, hogy mivel te is démon vagy és álítólag mindenről tudtok, hogy te nem tanítanál meg menni?
- Persze segítek neked, de Kong mikor ment el?
- Kb fél napja nem láttam.
- Furcsa..nem szokott neki eddig tartani. De ne aggódj biztos jól van. Mindjárt ott vagyok én kis kolibrimadaram.
- Rendben. Köszönöm.
Kicsit meglepődtem ezen a "kolibrimadáron", de már hozzászoktam ehhez. Amióta ismerem őket, mindegyik tag ad nekem egy becenevet. Elég kemény neveket. Gondolataimból a mi drága rapperünk szakított ki.
- Na kezdhetjük? Hahóó Gi itt vagy?
- Hmm ja igen persze. Kezdhetjük.
Úgy érzem nap végére sok-sok lila folt fogja tarkítani testem. Ravi elmondta hogy hangoljam össze mind a négy lábam és először ő rakosgatta kis hiúz tappancsaimat, hogy hozzászokjak az érzéshez, majd később egyedül próbáltam csinálni. Kis idő múlva már tökéletesen tudtam egyedül sétálni, úgyhogy jöhetett az egyel gyorsabb tempó.
Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Azt gondoltam, hogy minden lépésnél pofára fogok esni, de nem. Sokkal egyszerűbb volt. Sajnos a kevés hely miatt rohanni nem tudtam, de majd annak is eljön az ideje. Már este volt mikor végeztünk, de Hongbin még mindig nem ért haza. Mostmár kezdek nagyon aggódni érte. Mondtam Ravi-nak, hogy nyugodtan menjen haza és majd szólok ha hazajött. Kiültem kicsit a ház elötti tornácra és néztem a csillagokat. Vajon léteznek angyalok, akik a felhők között élnek? Hiszen Bin bukott angyal. Valahonnan száműzték, de honnan? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, mikor vonyítást hallottam a távolból. Lehet, hogy megtámadták és azért nem jött még haza. Nem vártam tovább. Azonnal oroszlánná változtam és ösztönösen kezdtem el szaladni a hang irányába. Várjunk. Szaladni? Én most tudok futnii. Nagyon örültem ennek, de most nem ez volt a fontos. Nem mindig találtam meg a megfelelő szagot és ezért nem tudom merre mentem, de egyszer csak megtalálom....valahogy.

*Hongbin*

Nem hiszem el, hogy ezek semmiből sem tanulnak. A fél banda haldoklik, de még mindig harcolnak. Kiismerték már a taktikámat és szépen összhangban támadtak, úgy ahogy egy falkához illik. Erősek ha együtt vannak, de ha egyenként jöttek volna, már nem élnének. Nem tudtam egyszerre mindegyikőjükre figyelni. Csak egyre és már a hátamba voltak a karmai a másiknak, a harmadik a hasamba vájta őket. Azért ha megakarnak ölni az nekem is kellemetlen. Majd ha végre hazaérek akkor a megfelelő rúnákkal renbe rakom magam. Csak remélem, hogy Gi nem megy ki a házból.
Már kezdett besötétedni és még mindig nem hagytak elmenni. El se fáradtak. Egy izzadság csepp nem volt rajtuk. Bezzeg rajtam. Mintha rámborítottak volna egy vödör vizet. Persze nem csak én sérültem meg, hanem ők is, csak ők sokkal gyorsabban gyógyulnak, de azért nekik is idő kell. Sehun visszaváltozott és egy kihegyezett karót akart a mellkasomba dobni. Gyorsabban hajítja el, mintha puskáből lőnnék. Várom a becsapódást, de az elmarad. Kinyitom szemeim és egy csodálatos oroszlánt látok, karóval a szájában. Könnyedén roppantja ketté és elindul a farkasok felé. Persze egyből tudtam, hogy Gi az, de inkább csak félrebillentett fejjel figyeltem mit fog csinálni velük. Nem tudom milyen megindulásból változott át tigrissé, de ráhagytam a dolgot. Tök mindegy melyik nagymacska lesz, ebben a helyzetben úgyis ő fog nyerni. Nem féltek tőle ezek a dögök, pedig jobban tették volna. Már ugrottak is egymásnak.

A tigris nagy mancsaival és karmaival vágott oda nekik, de még ez sem volt nekik elég. Nagyon akarták őt csak tudnám, hogy miért. Vajon már tudják, hogy alakváltó? Bár nem hiszem. Mikor átharapta a nyakukat, abból ömlött a vér és elkezdett köhögni kicsit, hisz még nincs tapasztalata ezen a téren. Nem ivott még vért. A farkasok már nem bírták tovább és elmentek. Pedig ha tudták volna ki csinálta ezt velük, akkor még itt maradtak volna. Mikor már meggyőződött róla, hogy elmentek elindult felém. Láttam egy sárga szempárt a mögötte lévő bokorban és bukott angyalként elrepültem a tigris fölött egyenesen az állathoz. Megfogtam és felrepültem vele a fák tetejéig. Olykor-olykor kiengedtem egy kicsit szorításomból, hogy érezze bármikor ledobhatom.
- Nem tudom melyik vagy, de jobban tennéd ha beszélnél.- mikor meghallotta visszaváltozott és egy Umin lógott a kezeim között.
- Parancsot teljesítek. Nekem el kell vinnem azt a lányt Suho-nak és Kai-nak. Ők akarják, őket kérdezd.
Éreztem volna ha hazudik, de nem tette, így nem tehettem mást mint elengedni. Leszálltam vele és elengedtem.
- Egyébként ki ez a cica?- kérdezte.
Mikor már készültem volna valami hazugságot kitalálni, a tigris morogva nekirontott a fiúnak és az sietve szaladt el társai után.
- Ilyen az én barátnőm. Nem fél senkitől.- szóltam hozzá és már újra egy 16 éves lányt láttam magam előtt.
- Ösztönösen jött. Úgy éreztem így a helyes.
- Jól érezted. Köszönöm a segítséget.
Jutalmul kapott tőlem sok-sok puszit és csókot. Ismét a szárnyaimmal takartam el magunkat, nehogy valaki meglásson. A közénk beállt csendet végül ő törte meg.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. Mondjad.
- Hogy lettél bukott angyal? Honnan buktál le, hogy az lettél?
Bevallom nem hittem volna, hogy pont ilyet kérdez, de egyszer úgyis meg kell tudnia az igazat.
- Ha hazértünk akkor elmondom rendben?- mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam a szája szélére, majd indultunk is haza.

Chapter 13

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem. Mintha ledölt volna az egyik fal. Leakartam menni megnézni,de Gi-t nem akartam egyedül hagyni. Kiabálásokat is hallottam, de reméltem csak a lány szülei csináltak valamit. Nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet, majd megpróbáltam még kicsit visszaaludni. Kis idő múlva hallottam mégegy csörömpölést és erre már barátnőm is felriadt.
- Héhéhéé. Vigyázz a hasadra.- mondtam aggódva.
- Kösz hogy időben szóltál. Értékelem.- vágott vissza enyhe gúnnyal a hangjában. Imádom az ilyen lányokat. Nem rest visszaszólni nekem. Sokan mindig nyaliznának, de ő nem. Kemény csaj ahhoz képest, hogy kb. 40 kiló és két fejjel kisebb mint én.
- Lemegyek megnézem mi van odalent.
Ahogy ezt kimondtam pattantam is ki az ágyból és egyből a nappaliba mentem. Senkit sem láttam, de az egész szoba egy csatatérre hasonlított. A bútorok szét voltak szedve, falak tele karmolásnyomokkal és egy felirat a falon. "Ha elhagyod a házat mi itt leszünk és cafatokra szedünk!" Megnéztem a karmolásokat és azonnal leesett kinek van ilyen korcs szaga. Kai és Suho. Visszamentem és szóltam Gi-nek, hogy bármi is történjék ne hagyja el a házat. Adtam neki egy puszit, majd árnyakká bomlottam szét és a Dormunkban találtam magam.
- Fiúk gyertek le egy kicsit!- ordítottam fel az emeletre hátha legalább a Leader lekászálódik. Meglepődtem, hogy mindenki lejött. Ez nálunk elég ritka. Vagy Ken csinálja a haját vagy Ravi üvölteti a zenét vagy N sminkeli magát. Valaki általában mindig hiányzik, de ezt a napot az emlékezetembe vésem.
- Figyeljetek, van egy hatalmas gondunk méghozzá az Exo-val. Gi nem mehet ki a házból különben megölik. Minél előbb meg kell tanítanunk harcolni. Akár a házban is. Mindegyikőtökre számítok.
Gyorsan ledaráltam nekik a dolgot és már mehettünk is. Mindhárom démon egy-egy tagot vitt magával kapukon keresztül. Hamar meg is érkeztünk és gyorsan felszaladtam megnézni hogy van a barátnőm.

*Gi*

Mikor Bin visszajött szólni, hogy ki ne tegyem a lában a házból eléggé meglepődtem a dolgon. Mégis miért nem mehetek ki? Mit látott lent? Furdalt a kíváncsiság és lementem megnézni mi a helyzet. Mikor beértem a nappaliba borzalmas látvány tárult elém, de leginkább a feliraton ragadt meg a szemem. Szóval ezért ne tegyem ki a lábam. Furcsa, de olyan Kai és Suho illata van. Még féltem a másik énemtől, de most előny volt a jó szaglás. Még nézegettem egy kicsit a feliratot, majd felmentem vissza az ágyamba. Kicsit hideg volt lent. Persze a fekvést is meguntam, úgyhogy  muszáj volt valamit csinálnom. Gondoltam felöltözök. Nehogy már pizsamában legyek délben. Mikor már csak a pólóm volt hátra két erős kar a derekam köré fonódott és megfordított, hogy pont a szemébe nézzek.

*Hongbin*

- Hello édesem. Így tökéletes vagy, nem kell a póló. Bár a többi ruha se kéne.- néztem végig rajta.
Soha nem láttam ilyen szép lányt. Mindene gyönyörű. Nagyon kívánom már, de amíg ő nem akarja addig én várok rá. Nem erőszakoskodom.
- Haha. Csak nem engem akarsz szívem?
- Oh dehogynem. Majd annak is eljön az ideje. De most vedd fel a pólód és gyere le.
Láttam, hogy nem érti miért akarom, hogy lejöjjön ezért nyugtatásként lágy csókot leheltem ajkaira. Nem ez az első csókunk, így már akaratosabb vagyok kicsivel, de nem annyira, hogy neki rossz legyen. Lementünk kézenfogva és elmondtam neki mi fog történni. Szerencsére nem volt ellene, inkább izgatott lett. A legtöbb alakváltó egy állatot birtokol. Rettenetesen kevés az, amikor egy egész állatcsoport él valakiben. Majd most meglátjuk mivé változik és akkor tudni fogjuk mennyire erős. Mivel most nem akar kitörni belőle, ezért önszántából kell átváltoznia. Bíztatásként most démonomon mutatom meg neki hogyan is kell csinálnia
- Hunyd be a szemed és gondolj egy általad választott macskafélére, hogy megtudjuk, hogy csak a pumát birtoklod vagy az összes többi macskát. Ezután képzeld el hogy néz ki az az állat és akarj az lenni. Mindennél jobban akard.
Ahogy ezeket elmondtam neki és magamon meg is mutattam végre láthatta a démoni alakom. Nem vagyok egy szépség, de én még aránylag kinézek valahogy. Furcsa, hogy a démonoknak is van szárnyuk, bár nem mindegyiknek, de van nekik.

Szerettem a démonomat. Olyan szexi mint én. Még az angyalom meg a vámpírom se semmi. Mikor Gi realizálta, hogy mit kell csinálni, megpróbálta először egyedül és most sikerült. Ugyan nem nagymacska lett belőle, hanem ocelot, de ezt is sikernek tudhatjuk be, miszerint nem csak a pumát birtokolja. Így sokkal erősebb lesz ha már elkezdünk edzeni. Mondtam neki, hogy inkább legyen tigris, oroszlán vagy más nagymacska mert inkább ezeket fogja használni.
- Ilyenkor is ugyanazt kell csinálnod. Rágondolsz és akarod a választott állatot.
Sajnos így nem sikerült elsőre, hisz ilyet most csinál először, hogy egyik állatról kell a átváltozni a másikra. Megint megmutattam neki hogy kell és másodjára sikerült. Úgy látszik könnyebben tanul, ha először megmutatom. Szép állatok ezek a macskák. Nem csak a barátnőm gyönyörű, hanem még az állatai is. Most hópárduc képében jelent meg előttem. Nem akarom túlterhelni, ezért inkább az átváltozásokat gyakoroltuk ma. Holnap megtanítjuk menni és futni. Remélem akkor is ilyen ügyes lesz mint ma.

Chapter 12

*Gi*

Nem tudom meddig sírhattam összeroskadva a fűben, de fél óra biztos volt. Az időérzékem teljesen elveszett. Ráadásul Bin-t meg se találtam. Mikor már kezdtem beletörődni úgy döntöttem haza megyek, csak van két dolog, ami hátráltat. Első a lábam, a másik, hogy valakik jönnek felém. Vettem a fáradságot és felkászálódtam, de még így se láttam őket tisztán. Ez az ára ha 165 centi magas vagy és másfél méteres fű vesz körül. Sajnos már közelebb értek és láttam, hogy nem éppen embernek néznek ki. Sokkal inkább démonoknak. Persze, hogy berezeltem tőlük, hisz csak Hongbin-t láttam így és ő nem bántott, de ezek tuti fognak. Félelmemet nem mutattam ki. Tudtam, hogy akkor azonnal végem van. Igen, már ebből is kioktattak és hát vajon ki? A legerősebb démonmester, aki nem más mint Kong. Megálltak velem szemben és szemeztek velem kicsit, majd körül vettek. Természetesen mindegyiket szemmel kellett tartanom, szóval össze-vissza forogtam mint egy hülye. Elég fiatalnak tünnek, de szerintem ez csak az én megállapításom. Ahogy jöttek felém én úgy távolodtam volna, de nem tudtam merre. Az erdő széléhez tereltek azzal az indokkal, hátha ott könnyebb dolguk lesz. Gondolom én. Már kezdtem elveszíteni az önkontrolomat és egyre jobban féltem. A kötéseimet nézegették és később le is szedték, majd lenyalták a seb körül lévő vért. Undorodtam tőlük, de még tartottam magam. Megakartam őket ölni, de féltem is tőlük, úgyhogy inkább csendben tűrtem érintésüket. Tudom ha most nem segít valaki akkor nekem végem. Az egész testem remeg a dühtől amit irántuk érzek, de ehhez társul egy kellemetlenebb érzés is. Olyan mintha valami kiakarna törni belőlem. Feszíti a hasam és a mellkasom. Hasamon lévő sebhez kapok, remélve, hogy nem repedt tovább. Hirtelen mozdulat volt és a démonok is mocorogni kezdtek erre. Itt már bevoltam rezelve rendesen és a feszítő érzés is kezd átmenni fájdalomba. Nem érdekeltek már. Átadtam magam a fájdalomnak, majd mikor újra kinyitottam a szemem, sokkal élesebben láttam mindent és a hangokat is jobban hallottam és sokkal közelebb voltam a földhöz. Felemeltem a kezem, de egyensúlyvesztés miatt eldőltem. Mi lett velem? Miért van bunda a kezemen? Miért van mancsom? Ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben. Nagyon megijedtem. Nem tudtam menni sem, sőt alig bírtam állni. Sírtam, de csak nyüszítést tudtam kiadni magamból. Elakartam menni onnan, de a démonok egyre közelebb értek.

*Hongbin*

Ügyesebbek, mint hittem, de ezek csak szórakozásból ölnek és nem azért mert éhesek. Ha a rajtam múlt volna az áldozat már rég halott lenne és egy vércseppnek sem lett volna ideje kifolyni. De Gi-t nem akartam bántani. Csupán kíváncsi vagyok ki az a szerencsés lény aki benne él és tudom, hogy ma meg fogom látni. Elterelték az erdő széléhez, ahhoz a fához amin én voltam. Láttam, hogy szerelmem nem bírja már sokáig. Mérges de egyben fél is. Leszedték róla a kötéseket és jó démon módjára takarították le a sebek mellől a vért. Ettől is mozgolódtak, hisz mi szeretjük az édes vért. Gi a hasán lévő sebhez kapott és még ettől is kíváncsibbak lettek. Valami nem stimmel vele. A seb nem repedt tovább. Akkor mit érez? Miért nyúlt oda olyan hirtelen? Át fog változni lassan, legalábbis remélem. Mikor angyal akarok lenni a hátam feszül. Ezek szerint neki a hasa, csak még nem tudom mivé alakul. Már nem érdekelte, hogy fáj. Hagyta, hogy a- most még nagy- fájdalom átjárja testét. Meg is lett az eredménye. Életemben először most láttam alakváltót, pedig szép kort élek már. Egy gyönyörű puma állt a démonokkal szemben.

Szegényke még nagyon szerencsétlen volt. Előre is esett, de nem csodálom. Négy lábat kell összehangolnia, hogy legalább lépni tudjon. Mostmár megérezték, hogy Gi fél tőlük. Rontottak volna neki, de hangtalanul leugrottam a puma mögé, majd miután megláttak gyorsan kereket oldottak. Nem is csodálom, hisz tudják kinek vagyok a fia. Odamentem hozzá és nyugtatóan megsimogattam hátát, majd füle tövét kezdtem el vakargatni. Tudtam, hogy ezt minden macska szereti kivétel nélkül.
- Megnyugodtál kicsit szívem?- megakartam nyugtatni. Most tudta meg kivel osztozik a testén. Láttam, hogy mondaná amit akar, de mivel most egy állat testében van, így nem tud beszélni.
- Elmondjam, hogyan tudsz visszaváltozni?
Erre már reagált, hisz bólogatni tudott.
- Először is gondolj arra hogy néztél ki fél órával ezelőtt, majd teljes erődből akarj újra ember lenni. Mivel ez az első alkalom, hogy ilyet csinálsz lehet nem fog rögtön sikerülni, de ha nem sikerül akkor utána akard mégjobban. Rendben?- kérdeztem, majd bólintott egyet.
Megakarom ölelni végre és többet nem akarom elengedni. Megfogja magyarázni az N-nel történt dolgot, de most az a legfontosabb, hogy elfogadja ezt a képességét és megnyugodjon. A démonok egyik képessége az, hogy mindenről tudnak. Szóval mindenben tudok neki segíteni. Lay meg farkas, úgyhogy rá is számítok majd ebben. Mivel elsőre nem skerült neki, önbizalmat adva bukott angyallá változtam és mindig mondtam neki mit kell csinálnia. Másodjára sikerült és boldogan szaladt oda hozzám. Nem akartam többet elveszíteni. Mindig vigyázni fogok rá és mindig boldognak akarom látni.

*Gi*

Nagyon megkönnyebbültem mikor újra két lábon álltam. Rohantam oda Hongbin-hoz és olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam. Hatalmas fekete szárnyai betakartak minket, nehogy meglásson akárki is. Nem mintha olyan sokan lettek volna az erdőben. Nem tudom meddig maradhattunk így, de már besötétedett és a csillagok is előbújtak.

*Hongbin*

- Gyere menjünk haza. A bátyád és Tűzvész is biztos aggódik érted.
Felkaptam pille könnyű testét és hazarepültem vele. Szerencsére az ég tiszta volt. Egy felhő sem volt az égen, így könnyen és gyorsan haza találtunk. Segítettem neki megfürödni, hiszen még a hasán lévő karmolás miatt lehajolni sem tud. Felöltöztettem, majd befeküdtünk az ágyba. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és egy utolsó csókot nyomtam homlokára.

Chapter 11

*Gi*

Rettenetes fájdalmakra nyitottam ki fáradt szemeimet. Hasam, hátam, karom és a fejem szörnyen fájt. Emlékeztem a történtekre, de nem hittem, hogy ennyire durva lesz. Minden testrészem bekötve. Szó szerint. Szinte mumifikáltak kb úgy néztem ki. Hirtelen nem tudtam beazonosítani hol vagyok, de kis idő után realizáltam, hogy a szobámban vagyok. Halk lépteket hallottam az ajtóm mögül és egy döbbent N nyitott be rajta. Lövésem sincs mitől lepődött így meg így én csak figyeltem mit fog majd csinálni. El kellett telnie egy kis időnek mire legalább a szemét megmozdította.Odarohant az ágyamhoz, leült és az arcomba hajolva figyelte mit reagálok. Hát....semmit nem csináltam. Talán kicsit kényelmetlenűl éreztem magam emiatt de nem volt vészes. Mikor már tíz perc után sem volt hajlandó eltünni a személyes teremből úgy dönöttem kéne valamit csinálni, hogy legalább mozduljon valamerre. Szerencsére a kézfejem nem volt bekötve és a karom sem fájt nagyon így lendületből lekevertem neki egyet hátha hatásos lesz. Hát....nem. De most komolyan ez megfagyott vagy mi? Csak nézett egyenesen a szemembe és én már idegrohamot kaptam ettől. Nem tudtam mit csinálni adtam neki mégegy taslit. Reméltem ennek már lesz hatása. Lett is. Nem sok de...több mint a semmi, viszont nem a legjobb. Abbahagyta zöld szemeim nézését és áttért a számra. Egyből levágtam mit akar, de nekem Hongbin a barátom és nem igen szeretném megcsalni. De már sajnos késő volt. Ajkait az enyémekre tapasztotta és lassan mozgatni kezdte azt. Nem tettszett a dolog. Mérhetetlen bűntudatom támadt emiatt. Ellökni se tudtam mert hát azért az oké hogy a kezem nem nagyon fájt de ahhoz hasamat is feszítenem kellett volna hogy eltoljam. Igaz, hogy csak 60 kiló vaságyastól, de én meg egy kis csontkollekció vagyok úgyhogy sokat nem tudtam tenni ellene. Megharrapta az alsó ajkam arra gondolva hátha kinyitom a szám. Nem tettem neki eleget. Meg kellett várnom míg magától befejezi, de az volt egy pár perc. És ilyenkor szokott az lenni a filmekben, hogy a lány palija látja mit csináltak és az ajtóban áll mérgesen. Ez most se volt másképp. Kong a félfának támaszkodva nézett minket dühtől elsötétült szemeivel. Szerintem ebből nagy vita lesz és az is biztos, hogy holnap már a volt barátom lesz. Fogta magát és elment az ajtóból.
- Mégis mit képzelsz te magadról?? Tudod, hogy kivel vagyok együtt és te csak úgy megcsókolsz!? Kinek képzeled te magad?- minden kitört belőlem. A bűntudat emészetett belülről.
- Nem való neked. Hongbin-nak keményebb lány kell nem egy piszkafa. Nem is értem miért kezdett ebbe bele. Te hozzám illesz nem hozzá.
- N te teljesen megőrűltél. Én nem vagyok beléd szerelmes. Dolgozd fel. Felejtsd el ezt a csókot.
Vettem a fáradságot és lerúgtam N-t magamról majd elindultam Bin keresésére. Kicsit sem izgatott, hogy tele vagyok fáslival. Akkor semmi sem számított. Csak mellette akartam lenni. Ölelni egy életen át. Tudtam, hogy az erdőben van csak nem tudom merre. Elindultam valamerre és próbáltam rendesen menni de ilyen fájdalommal nem ment. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de erős maradtam és mentem tovább. Kiértem egy kisebb rétre, tele kék lepkékkel és sok-sok illatos virággal. Úgy éreztem elmúlt minden gondom egy pillanatra és csak néztem a pillangókat. Gyönyörű volt. a rét közepe felé vettem az irányt azzal, hogy több lepkét látok majd akkor. Lépteim halkak voltak így egy kékség sem ijedt meg tőlem. Figyeltem nehogy rálépjek egyre is. Lélegzetelállító látvány volt, ahogy körülöttem pihentek. Indultam volna tovább vissza az erdőbe, de a lábamba nyilaló éles fájdalomtól semmit sem tudtam csinálni. Itt már nagyon kikivánkozott az az ordítás szóval nem is fogtam vissza magam. Ami a csövön kifért egy kis sírással keverve. Talán kicsit megnyugtatott, de nem sokáig. Minden kitört belőlem. Bőgtem mint egy ötéves kislány. Hiányzik Hongbin..borzasztóan.

*Hongbin*

Sajnos láttam amit láttam. Megszakadt a szívem. Azt hittem ő más lesz..de tévedtem. Fáj, hogy minden lány csak a pénzemért van velem és nem azért mert szívből szeret. Borzasztó érzés. Azt hiszik, ha már gazdag vagyok nincs szívem vagy mi?? Pedig a szívem már Gi-é. Biztos van rá magyarázat miért tette ezt és biztos el is akarja mondani. Remélem van annyi esze, hogy nem jött utánam ilyen állapotban. Ugyan elkezdett gyógyulni de a nagyobb sérülések még megvannak. Pont azok forrhattak be volna nem a kis karmolások. Nem tudom meddig jöhettem el, de egy kis tavacskánál kötöttem ki. Szép tiszta volt a vize szóval úgy döntöttem fürdök egyet remélve, hogy kicsit megnyugszom. Ugyan három lénnyel osztozom testemen, de szinte csak a démonomat tartom számon. Világukból kiszöknek szóval nekem kell rendet tartanom, ha már más nem tart. Most is fiatal démonokat hallok nem messze tőlem. dühtől feszülő álkapoccsal jövök ki a vízből és eredek utának. Egy rétre készülnek, így inkább felülök egy fára és távolról figyelem őket. Lényegtelen, hogy távol van hisz a démonoknak kitűnő a látásuk és a szaglásuk is. Kinézték már maguknak a mai áldozatot. A rét közepén egy szép lány ült és ahogy láttam sírt is. Ha tudná mik közelítenek felé, de addig nem csinálok semmit míg ők nem támadnak rá. Sajnos a lány arcát nem láttam mert háttal volt nekem de kezeit arcán pihentette majd szeméből törölte ki könnyeit. Már lassan elérték őt a démonok és ezt már ő is észrevette. Felállt, majd meglátta őket. Nem mutatta ki, hogy fél. Határozottan állt a fűben és csak nézte őket. Okos lány volt, hogy nem félt, viszont így már nagyon ismerős volt. Vajon honnan tudta, hogy ezt kell csinálnia? Körbevették a lányt és vártak a vezér parancsára. Így már forognia kellett, hogy mindegyiket lássa. Megállt a szívem mikor felémfordult. Gi volt az és akkor már értem miért nem félt. Megfogadta amit mondtam neki a démonokról. Készültem leugrani a fáról, de rájöttem, hogy úgyis meg kell tudnom mitől gyógyulnak a kisebb sérülései. Biztos voltam benne, hogy egy lénnyel osztozik a testén, csak nem tudtam melyikkel. Hátha a dühtől kiszabadul belőle. Csak ültem és félrebillentett fejjel figyeltem, immár démoni alakban.

Chapter 10

Nem érdekelt semmi és senki. Azt a pár darab őrt egy ütéssel padlóra küldtem. Hiába változtak át nekem nem jelentett semmit, hogy össze-vissza karmolnak. A barátnőm jövője forgott kockán. Meglepődtem, hogy csak tíz tag volt kint őrködni. Hol lehet a többi kettő, Kai és Suho? Szóltam a többieknek, hogy maradjanak kint mert a végén annyira belelendülök a bunyóba, hogy lehet őket is kiütöm. Hatalmas lendületet véve rohantam be az épületbe anélkül, hogy tudnám merre tartok. Kitűnő szaglásomat kihasználva kerestem Gi-t kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis sehol sem éreztem a szagát. Pedig mikor először éreztem édes vérét akkor alig tudtam visszafogni magam. Most viszont semmi. Kovájogtam még egy darabig a folyosón, mikor egy fülsüketítő ordítást hallottam a lábam alól. Azonnal keresni kezdtem egy csapóajtót és szinte rögtön meg is találtam. Szaladtam, mint akinek petárdát dugtak a seggébe, hisz egy élet forgott kockán. A pincébe érve borzalmas látvány tárult elém. Barátnőm szét harapva és karmolva, ruhái cafatokban lógnak róla, kezei kétoldalra felkötve ezáltal alig egy méter volt a lába és a talaj között és az a két korcs röhögve nézte szenvedését. Na itt szakadt el az a bizonyos cérna. Mindhárom lényem egyszerre tört ki belőlem a dühtől és ronotottam neki a két farkasnak.

Akkor nem érdekelt semmi és senki. Teljesen elvesztettem a fejem és a szörnyeimet sem tudtam irányítani. Mindegyiket a düh tartotta életben és ez most egy nagyon jó lehetőség nekik, hogy tovább fejlődjenek. Eddig se voltak gyengék, de ezek után talán még Lucifert is a pokolba tudnám küldeni. Addig ütöttem őket, amíg mozogtak. Nem ismertem a határt. Épp vittem volna be az utolsó ütést, mikor Lay megérkezett a pincébe.
- Hééé Hongbin mostmár elég lesz.
- Tudom, hogy a barátaid de nem kell őket védened! Nézd meg a húgod hogy néz ki!
- Igen látom, de ez nem megoldás.
- Szerinted. Én nem hagyom, hogy a barátnőmnek baja essen! Soha semmilyen körülmények között!!
Nem láttam tisztán a dolgokat. Nem én irányítottam magam...engem irányítottak, méghozzá azok akikkel születésem óta osztozom a testemen. Senki sem tudna lenyugtatni most. Amíg Gi nem ad életjelet magáról addig nem megyek senki közelébe. Veszélyt jelentenék a szeretteimre. Nagyon nehezen tudok csak megnyugodni és még így se teljesen. Eljutottam addig, hogy újra ember vagyok, de ehhez is sok energia kellett. Nem tudtam volna talpon maradni, ha valaki nem tart meg.
- Nyugi, itt vagyunk, segítünk.- jött oda hozzám a banda többi tagja.
- Holvan Lay és Gi?
- Kivitte az erdőbe. Csak ő tudja megmondani mi van vele.- válaszolt N.
- Segítsetek kimenni kérlek.
Már attól elszörnyedtem, ahogy lógott a falról, de akkor nem volt időm rendesen megnézni sérüléseit. Most lesz rá időm és alkalmam. Sokat nem kellett őket keresni. Mérföldekről megéreztem a vér illatát. Simán tudtam mondani Ken-nek és Leo-nak merre vezessenek, míg nem megláttam őket egy fa alatt, hogy Lay éppen gyógyítja a lányt. Megszakadt a szívem most hogy jobban megnéztem. Hasán és mellkasán egy-egy mélyebb karmolás, combján csak a szemfogak helye látszik mélyen a húsban, arca megviselt és fáradt. Erre nincs szó...rettenetes állapotban van. Látom, hogy Yixing is fárad már és alig bírja csinálni.
- Hagyd Lay. Fáradt vagy már. Menj haza pihenni.
- Nem akar gyógyulni. Mindent elkövettem, hogy segítsek, de valahogy nem regenerálódik. A múltkori esetnél se tudtam sokat tenni és nem tudom miért.
- Ez nem a te hibád. Biztos van rá magyarázat csak rá kell jönnünk. Hazaviszem és lefektetem.
- Rendben. Köszönöm.
- Én köszönöm.- meghajoltam és elköszöntem tőle.
Ki kell derítenem miért nem gyógyulnak a sebei. Felkaptam pille testét és észrevettem, hogy jelentősen kevesebb sérülés volt már rajta. Nem hitem a szememnek. Magától begyógyulnak? Az én két szememmel láttam, hogy a hasán lévő karmolás, hogyan forr össze. Ez lehetetlen. Ilyenre csak a démonok képesek és ő nem az. Mit tettek vele? De már a múltkorinál se gyógyult. Akkor mi Ő valójában? Biztos él benne más lény is csak még nem tudjuk mi, viszont Gi se tudja, úgyhogy így nehéz dolgom lesz. De most egyáltalán nem ez a fontos, hanem, hogy biztonságban tudhassam Őt.

Chapter 9

Sejtésem sincs, hogy hol lehetek. Érzem a hideg betonpadlót a hátamon, az egész helyiségben érezhető dohos szagot és port, szemem bekötve, szám leragasztva. Nagyon valószínű, hogy egy pincében vagyok, de hogy kerültem ide? Valaki idehozott? De mégis milyen okból?
Utolsó emlékem az, hogy Kai átharapta a lábam és azután nem tudom mi történt. Remélem nem azok a dögök hoztak ide, mert akkor nem állok jót magamért. Sajnos a szemkötő miatt semmit sem láttam a környzetemből, de a fülemet nem dugták be semmivel. Hallottam, ahogy egy ajtó nyikorogva kinyílik és valaki bejön a pincébe, majd elém áll. Nem néztem fel mert semmi értelme nem lett volna. Akkor is csak feketeséget látnék.
- Végre felkeltél. Már azt hittük megdöglöttél ettől a kis szunyogcsípéstől.- kérdezte valaki. A hangot nem ismertem fel, de érezhető volt benne a gúny és a káröröm.
- Ennyitől? Pff. Én nem egy szőke plázapicsa vagyok akinél kitör a 3. világháború mert letört a körme.- beszéltem vissza a fiúnak és erre csak egy pofonnal nyilvánította ki nem tetszését.
- Úgy látszik még nem tudod kivel beszélsz így. De mindjárt megtudod.- mondta, majd lekapta a fejemről a szemkötőt.
- Hmm...nem..még mindig nem rémlik. Talán a szórakoztató iparban helyezkedtél el? Mert úgy nézel ki.
Imádom szívni más emberek vérét, de az övét kifejezetten élveztem. Természetesen felismertem Sehun-t az Exo-ból, de továbbra is adtam a hülyét hátha megunja és békén hagy. Tudtam hogy a kis Maknae nem éppen beszél tisztán és kapok is az alkalmon, hogy szóvá tegyem majd neki, de még nincs itt az ideje. Gondolat menetemet megzavarta a rohadék. ezzel még nem is lett volna baj ha nem dob el a pince egyik végéből a másikba. Márpedig nem volt kicsi most, hogy jobban megnézem.
- Továbbra is ilyen makacs és arrogáns leszel vagy hajlandó vagy viselkedni? Tudom, hogy tudod ki vagyok, hiszen láttál az erdőben Kai mellett.
- Rendesen nem tudsz beszélni? Tudod nem igazán értem amit mondasz. Logopédust ismered?
Hiába én ilyen vagyok ha kedvem támad kicsit szórakozni. És őt kitudtam volna kergetni a világból ha nagyon belelendülök. Meg is kaptam a kegyelem döfést érte. Nyakamnál fogva emelt fel majd kötött ki kezeimnél fogva egy eldugottabb részben. Falakon karmolásnyomok és valami piros cucc díszelgett. Azonnal leesett, hogy az nem más mint vér. Tisztára olyan érzésem volt, mintha Auschwitz-ban lettem volna az egyik gázkamrában. Nem nézett ki különbül ez a pince sem.
- Látom feltérképezted a körülményeket. - gúnyos mosollyal elém állt - Készülj fel lelkileg és fizikailag is mert egy perc alatt olyanná tudunk tenni téged mint mi vagyunk. Csak kicsit fájdalmasabb módon és nem úgy hogy megharapunk. Arra csak az alfák képesek azaz Suho.

Továbbra is halál nyugodt maradtam. Magam sem tudom miért, de valamiért azt reméltem, hogy Hongbin, Lay vagy Tűzvész megment. Láttam, hogy a többiek is megjöttek már és készülődnek valamihez. Szikék, tűk és még több száz féle dolog volt az asztalon. Na itt már rendesen bevoltam rezelve, szóval nem is néztem oda.


*Hongbin szemszöge*

Az erdő számomra egy gyönyörű hely...volt. A két nappal ezelőtt történt farkas támadás óta nem láttam a barátnőmet. Lay mindent megtett, hogy nyomra bukkanjon de nem talált semmit. Én is már napok óta keresem Gi-t és én sem találok többet. Most is kint vagyunk az erdőben, az egész családja keresi és még a sárkány is velünk tart a levegőből. A banda munkáit is felfüggesztettem, hogy a többiek is tudjanak segíteni. Szerencse, hogy mi mind más-más lények vagyunk, lénytől függő képességekkel. Sajnos Leo nem birtokol egy lényt sem, de van két démonunk, egy vámpírunk és egy bukott angyalunk rajtam kívül. Ebből én mindegyiket birtoklom, de nem dicsekszem vele nagyon. Sőt szerintem rajtam kívül más nem is tudja, hogy démon és angyal is vagyok. Mindegy. Gondolkodásomból Lay vonyítása zökkentett ki a távolban. Biztos talált valamit. Kihasználva démoni erőmet és árnyakká bomlottam szét, majd Yixing mellett találtam magam.
- Találtál valamit?
- Igen, de maradj csendben kicsit. Ott őrködnek a többiek.
Az erdő másik végén voltunk és egy nagy házat találtunk a szélén. Egy nagyobb pincéhez hasonlított és talán volt rajta egy kis ablak amin belehetett látni. Még nem mertünk közelebb menni, ezért megvártuk még kicsit besötétedik. Láttam, hogy Tűzvész nem bír magával és tudom, hogyha nem a gazdája lenne bent akkor simán fel is égetné az egészet. Ravi jött oda hozzám majd idővel a többiek is csatlakoztak, hogy megbeszéljük a tervet, de nem nagyon figyeltem rájuk. Csak az érdekelt, hogy kihozhassam a barátnőmet és biztonságban tudhassam magam mellett. Nem vártam meg az estét. Hülye lettem volna. Lehet addigra már nem emberként kapom vissza Gi-t, hanem farkasként és azt nem nagyon szeretném. Azt a szenvedést, amikor a méreg szétárad a testedben, nemhogy átélni de nézni is borzalmas. Ráadásul nem éppen a legerősebb az imunrendszere és emiatt simán lehet 40 fokos láza is. Nem érdekelt, hogy meglátnak minket. Ravi és én voltunk elől, hogy a felénk tartó golyók és lándzsák a mellkasunkban landoljanak. Hiába, aki démon az halhatatlan.