2016. június 21., kedd

Chapter 19

Olyan gyorsan repültem vele haza, mint még soha. Egy élet forog kockán és nem hagyon, hogy meghaljon. Kórházba amúgy sem vihetem mert akkor rögtön rájönnek, hogy más és minden vizsgálatnak kifogják tenni. Volt időm mindenféle orvosi szakot elvégezni, szóval bármi is van hozzá tudok szólni. Kéne röntgen is, de kítűnő a látásom, szóval ugyanazt látom amit a röntgenképen. Nem kellett altatni, hisz eszméletlen lesz még legalább egy napig. Már szinte benőtt a karó a hasába, olyan gyorsan gyógyul. Gyorsan kihúztam és azonnal láttam, hogy ugyan az izmokon áthatolt, de nem ment nagyon mélyre. Lesznek fájdalmai bőven, míg az izmok össze nem forrnak. Fontosabb ereket sem ért, egyszóval nagyon szerencsés lány. Az ereket felszívódó varratokkal, a bőrt rendes varratokkal csináltam meg. N szárnyát is helyre kéne rakni. Biztos vagyok benne, hogy elmozdult a két törött rész. Tört már el a szárnyam, ráadásul kettőből egy pár, úgyhogy ő még szerencsésebb. Gi-t lefektettem az ágyába és ha végeztem bandatársammal, akkor ugrok is mellé. Ha Lay engedi. Tényleg még vele is beszélnem kell. Nem volt vészes a törés, talán 15 fokban volt elcsúszva. Hamar a helyére tudtam tenni, majd rögzíteni. Így vissza is tudja húzni és a csont sem fog elcsúszni. Mindent fog tudni csinálni, de hetente egyszer meg kell néznem a szárnyát. Biztonság kedvéért kapukon keresztül hazavittem a Dormba. Ilyenkor hatalmas előny ha démon vagy. Minek sétálj ha így is megtudod oldani. Na már csak Lay maradt.
- Yixing tudunk beszélni?
- Mondjad.
- Szeretnék Gi-vel lenni ki...
- Nem, felejtsd el. Hagyd őt békén. Megmondtam nem?
- De. De kérlek. Nagyon szeretem és bocsánatot szeretnék kérni tőle.
- Süket vagy Hongbin?? Nem! Miattad lett farkas is!
- Tessék? Ezt hogy érted?
- Miután kiszívtad majdnem az összes vérét csak azért, hogy a saját vágyaidat csillapítsd, vért kellett neki adnom különben meghalt volna. De legyél rá büszke. Az egész világon csak Suho és Gi fehér farkas. Rajtuk kívül nincs más.
- Ez nagyon jó, de most teliholdkor megőrűl nem?
- Miért az alakváltók nem? Náluk párzási időszak van. Az sokkal durvább és az egy hétig tart, nem csak egy éjszakán át. Démon vagy mégse tudsz mindent. Ne szállj el magadtól csak azért, mert három lény él benned és oké, hogy te vagy a Visual, de nem körülötted forog a világ.
- Én csak Gi-vel szeretnék lenni. Nem téged hallgatni.
- Nem leszel vele.
- Fogadjunk?
Azzal a lendülettel rontottam is neki és nem éppen leszek vele gyengéd. Eltilthat bárkitől, de attól nem akit mindennél jobban szeretek. Ismét egyszerre tört ki belőlem mindhárom teremtményem. Sajnos ezt a bennem áramló düh irányítja és ahhoz, hogy újra ember legyek, rengeteg akarat és erő kell. Míg a gondolataimmal voltam elfoglalva lelkileg, addig a testem már félholtra verte barátom. Ennyire nem akartam bántani. Csak kicsit megleckéztetni. Szerencsére mivel farkas gyorsan gyógyul és még rásegít az ereje is szóval max 10 perc és toppon lesz. Nem tudtam visszaváltozni. Akárhogy akartam nem ment, nem tudtam megnyugodni. Féltem, hogy akár ilyen maradhatok. Egy vérbeli szörnyeteg.

*Gi*

Ebben a két hétben egyszer sem találkoztam Hongbin-nal. Sokszor mikor hazaértem a suliból, csak bevetődtem az ágyamba és sírtam órákon keresztül. Mérhetetlenül hiányzott a közelsége, érintése és a csókja. Igen tudom mit tett, de biztos van rá magyarázat. Nyakam azóta már helyel-közzel meggyógyult. Csak két pont látszik. Igazából az egész életemet Lay-nek köszönhetem. Csak most farkas is lettem, hogy adott a véréből, de nem bánom. Szeretem nagyon. Suho után én vagyok a második fehér farkas és ez megtisztelő, viszont jobban is kell vigyáznom. Orvvadászok miatt pusztultak ki a fehér farkasok és ha megtudják, hogy megint vannak, akkor tele lesz vadásszal az erdő. Ma is éppen oda tartunk bátyámmal gyakorolni. A kedvenc tisztásomon voltunk. Imádtam idejönni Bin-el. Gyakoroltunk kicsit mert hát azért egy farkas mégiscsak másabb mint egy nagymacska. Sokkal kitartóbb és mozgékonyabb. De ez csak az én megállapításom. Hallottam, hogy van valaki a fán, de nem éreztem fontosnak. Pedig kellett volna. Hangtalanul ért földet előttem egy démonmester és szerződést akart velem kötni. Egy életre megjegyeztem magamnak ezt az arcot. Hongbin apja volt az. Tudtam, hogy ő is itt van. A farkasoknak jobb a szaglása. Előjött ő is, de az apjára nem volt nagy hatással. Harcba szálltam vele és rájött, hogyha bántani akar akkor Bin-t kell bántania. Meg is tette, csak én nem hagytam. A kihegyezett karó Kong mellkasa helyett hasamba fúródott és többre nem is emlékszem.

Aznap este ébredek, de rögtön verekedést hallok kintről. Remélem nem megint ez a két jómadár püföli egymást mert akkor felpofozom mindkettőt. Lassan kimásztam az ágyból és az ablakhoz mentem. Nem hittem a szememnek. Lay félholtan fekszik és ömlik belőle a vér. Villámgyorsan lefutottam hozzá, hogy segítsek neki, de nem nagyon kellett. Gyorsan gyógyul és még az ereje is segít. Kérte, hogy keressem meg Hongbin-t mert teljesen kifordult magából, de előtte még segítettem bátyámnak bemenni a házba és indultam is. Egyszer kiáltottam a nevét és hallottam is, hogy jön. Mire megfordultam a tengelyem körül már előttem állt. Nem hittem a szememnek. Mi történt vele? Mindhárom lénye egyszerre tört ki belőle? Ilyen létezik? Szemei a megszokott sötétbarna helyett tűzpirosak voltak, testéről folyt az izzadság és szaporán vette a levegőt. Ideges és dühös. Megakartam nyugtatni mert látszólag sajátmagát nem tudta. Könnyeim már patakokban folytak annyira féltem tőle, de erőt véve magamon ajkaira hajoltam és lágyan megcsókoltam. Még így is mérhetetlenül gyengéd és óvatos volt. Szárnyai eltűntek, szemfogát visszahúzta és a többi lényt is magába zárta. Immár tényleg Hongbin állt előttem megnyugodva.


2016. június 13., hétfő

Chapter 18

*Lay *

Szörnyű érzés volt így látni a hugomat. Tisztában voltam vele, hogy a másnapot már nem élné meg. Pulzusa is alig volt. Borzalmas, hogy ilyet tett vele Hongbin. Nem hinném, hogy megtudnám bocsátani neki valaha is. Azon agyalok, hogy adjak-e a véremből, de annak nem tudom milyen következménye van. 50% esélye lehet arra, hogy farkas lesz belőle, de ha nem adok neki akkor meghal és én azt nem tudnám feldolgozni. Annyit adok neki, amennyire szüksége van az életbenmaradáshoz. Megharaptam a csuklóm és a szájához tartottam. Pár perc elteltével már mozgolódott és magától itta. Tisztában volt azzal, hogy mennyit szabad neki inni, majd elengedte a kezem. Újra visszanyerte a színét és a pulzusa is sokkal jobb volt. Elakart menni sétálni és én szívesen elmegyek vele. Nekem se ártana egy kis friss levegő. Meg persze a farkasom is szeretne már szaladni egyet. Szegényt nagyon rég engedtem ki.
- Elmegyünk sétálni, ha megmutatod nekem a cicáidat. Mit szólsz hozzá hugi?
- Meg beszéltük.- mondta már szinte futva.
Örültem annak, hogy ilyen jó kedve van a történtek után. Engem rohadtul megviselne. Ebből látszik, hogy lelkileg hihetetlen erős és tökéletesen tudja tetettni, hogy nincs semmi baja. Persze aki már ismeri az a szemében látja ezt. Nyakán még látszódott barátja álkapcsának a nyoma, de legalább szépen és gyorsan gyógyul. Nagyon elmerengtem a gondolataimban és már szem elől is vesztettem a lányt. Szememmel körbe pásztáztam a rétet, de nem láttam sehol. Kis idő múlva hallottam csak egy nagy üvöltést, majd sok kissebbet. Farkasként indultam el a hang irányába egy másik, nagyobb rét felé. Egy tigrisnek a szagát találtam meg és afelé indultam tovább. Nagyon reméltem, hogy a hugom az.

*Hongbin*

Mikor már hazafelé sétáltunk, megéreztem egy farkast a közelben. Gi-t odaadtam N-nek hogy repüljön vele haza, míg én elbánok az állattal. Rögtön mikor felszállt egy lövést hallottam közvetlenül mellőlem és a Leader már zuhant is le a lánnyal együtt. Meglőtték a szárnyát többször is. Igen ez sok idő lesz mire összeforr. Könnyen el tudjuk törni, cserébe lassan gyógyul. Gyorsan elkaptam barátnőm és szorosan magamhoz öleltem.
- Köszönöm jól vagyok. Kösz a segítséget Visual.- mondta N.
- Semmiség haver. Majd meghálálod.
Hirtelen elfelejtettem, hogy ő is itt van. Na mindegy az élet megy tovább. Meg kell keresnem azt a farkast. Még itt van valahol. Gi-t továbbra sem engedtem nehogy baja essen. N körbejárta a területet, de nem látott senkit. Abban a pillanatban mikor mellém ért Lay rontott nekem, követelve, hogy tegyem le a hugát. Eleget tettem neki. Nem akartam vele harcolni.
- Héé Lay nyugi. Mi bajod van?
- Azonnal tedd le!! Soha többé nem akarlak mellette látni!
Lelöktem magamról és kezei közé raktam a lányt. Mindent megtennék azért, hogy biztonságban legyen....akár azt is amit Lay kért tőlem. Talán így jobb lesz neki...nélkülem.

*2 héttel később*

Azon a napon mikor Lay megmondta, hogy többet ne legyek Gi-vel, azóta tartom a szavam és nem találkozok vele. Szinte minden nap látom suliba menet és persze akkor is mikor végzett, Minden apró mozdulatát figyelem, de úgy hogy ne vegyen észre. Esténként kiment az erdőbe szaladni és már nagyon szépen vadászik egyedül. Természetes, hogy nem csak az emberi vonásait követi, hanem a macskáét is, hiszen alakváltó. Ma is egy ilyen szituációba keveredtem. Vadászat közben támadta meg egy démon, méghozzá az apám. De még nem csinált semmit. Csak beszél vele. Mi csak alakváltókkal tudunk szerződést kötni és ha nem tartja be a rászabott feltételeket, akkor meg kell ölnünk. Apám is biztos harcba akarja küldeni a démonok világába. Ott most háború dúl. De okos lány. Tudja, hogy nem fogadhatja el, viszont akkor rákényszeríti. Elakar futni, csak az apám nem engedi. Gi már nagyon dühös és egy macskát nem éppen a legjobb felmérgesíteni. Én már csak tudom. Mostmár Lay is megérkezett és csak annyit mondott a hugának, hogy változzon át. De már át van. Hova változzon még?? Legközelebb mikor odanéztem egy gyönyörű, hófehér farkast láttam az oroszlán helyett. Ezt hogy? Beszélnem kell Yixing-el. Nem kéne túlterhelni őt ennyi lénnyel. Az a sok macskaféle nem volt elég? Be kell avatkoznom. Nem fogja békén hagyni ha nem győzöm le.
- Takarodj innen! Menj vissza a népedhez!- ordítottam apámra.
- Kell egy alakváltó a seregbe.
- Akkor keress mást. Őt hagyd békén egy életre!
Már épp indultam volna haza a két farkassal mikor egy igen vastag fának hajított és az hangos reccsenéssel dőlt ki. Nem akarok démon lenni mert akkor elveheti tőlem a valós alakom, de a másik kettő meg nem olyan erős. Ilyen az élet. Meg kell próbálnom. De mire átváltoztam addigra Gi kézbe vette a dolgokat. Úgy harcolt mint egy profi. Talán még nálam is jobban. De csak talán. Úgy látszik a farkasa sokkal erősebb mint a macskái. Hófehér bundáját beterítette a saját és az ellenfele vére. Főként a szívét támadta, de nem tud legyőzni egy démonmestert. Lehetetlen még nekem is. Apám rájött, hogy mivel árthat a lánynak és tökéletes pontossággal a szívem felé hajította a karót, amit kezébe bűvőlt. Várom a halált, de nem jön. Helyette Gi-t látom a földön feküdni...karóval a hasában.
- Lay segíts N-nek. Vidd a hozzátok én is megyek a hugoddal. Siess!
Azonnal felvettem és hazarepültem vele. Kihasználom orvosi diplomám és otthon megműtöm. Remélem nem ért fontos szerveket mert akkor nagy baj van.