Chapter 8

Rég támadtam meg így valakit. Kai nem győzött követni, mert mindig más irányból püföltem. A többiek szóhoz sem jutottak az akcióm láttán. Szerencsém volt, hogy Suho még mindig nem jött meg, úgyhogy addig nem álltam le. Karmoltam, haraptam, fához vágtam, már mindent megtettem azért, hogy a földre küldjem bandatársam, de esélytelen volt. A sorsom meg volt pecsételve már akkor, mikor neki mentem.
- Be kell, hogy valljam sokat fejlődtél az elmúlt pár hónapban. Minden tiszteletem a tiéd Lay, de sajnos ez még nem elég ahhoz, hogy megölj engem.- mondta.
- Hidd el Jongin. Ennek még korántsincs vége.
Sajnos az erőmet a harcokban nem éppen lehetett használni, így Ő hatalmas előnyben volt ellenem. Természetesen gyorsan kihasználta, hogy tudja magát teleportálni egyik helyről a másikra és már az egyik fa tövében találtam magam.
- Csak szólj ha már elég volt Yixing.
Nem akartam, hogy mégjobban felidegesítsen, mert akkor hajlamos vagyok egy másik lénnyé változni. Ezt a képességemet senki sem tudja, hogy démonná tudok változni és senki nem is fogja megtudni. Tudtam, hogy Kai gyenge pontja az oldala és a mellkasa, ezért inkább ezeket a részeket támadtam.
- Még mindig nem volt elég kedves Kim Jongin??
Már éppen az utolsó ütést adtam volna neki, mikor valaki a hátamra ugrott és karmait belém vájta. A hirtelen ért fájdalomtól hatalmasat nyüszítettem. A sötétben is tisztán látszott a fehér bunda, és csak egy farkas él itt akinek ilyen színű. Suho megérkezett három órás csúszással, mint mindig. Érdekes, hogy mindig a Leader késik.
- Mi a fenét csináltok ti ketten!? Tudtommal egy falkában vagytok, akkor miért szeditek szét egymást?? Halljam ki volt ennek az egésznek a felbújtója!!?- kérdezte Suho ordítva.
Persze a tagok rögtön elárúltak, úgyhogy fülem-farkam behúztam, mikor a falkavezér elém állt. Lelkileg teljesen felkészültem azokra a szörnyűségekre, amik rám várnak.
-Mégis, hogy merted ezt megtenni Lay?
- Sajnálom Suho, de a húgomat senki nem bánthatja.
- Hát ezt nem te döntöd el, hanem én. Tisztában vagy azzal, hogy most mi fog történni ugye??
- Igen..
- Jólvan. Kai te vezeted a többieket. Bármit csinálhattok vele.- szólt oda neki.
- Igenis Hyung.
Még nem fordult velem elő, hogy ilyen helyzetbe kevertem volna magam, de a banda debütálása előtt figyelmeztetett minket erre a dologra. Most jön az, hogy mindegyik tag a véremet ontja. Mindenhogy felkészültem a támadásra. Csak vártam türelmesen.
- NEE!!
A kiabálás irányába kaptam a fejem és megláttam a húgomat Hongbin-nal az oldalán. Késő volt már kiabálnom, hogy menjenek el, mert Gi már előttem volt.
- Lay gyere menjünk el innen.- mondta a húgom szinte sírva.
Nagyon sajnáltam szegényt, hiszen teljesen megértem a helyzetét. Ezt tenném én is ha a bátyám tiszta vér lenne az előbbi bunyótól.
- Kérlek menjetek el innen olyan messzire, amennyire csak tudtok. Ugyan Suho és egy másik tag biztos utánatok fog menni, de legalább előnyötök lesz.
- Nem hagylak itt bátyus..
A szívem hatalmasat dobbant, mikor bátyusnak szólított. Egész életemben erre a pillanatra vártam, hogy a kistestvérem így hívjon. A nagy gondolkodásba észre se vettem, hogy szorosan ölel magához.

Nagyon jól esett, hogy Ő olyan ember, aki nem szalad el, ha meglát egy farkast, de még akkor sem oldott kereket, mikor megtudta mi is vagyok. Nekem ennél több nem kell. Csak szeressen és fogadjon el annak amilyen vagyok.
- Gi..várj egy kicsit..
Kibújtam öleléséből, majd visszaváltoztam emberré és folytattuk azt amit elkezdtünk. Soha többé nem akartam elveszíteni. Hallottam, hogy a tagok már morogva közelítenek felénk, de ez most cseppet sem érdekelt. Hongbin készen állt arra, hogy mikor vigye ki innen újdonsült barátnőjét. Jut eszembe még erről Bin-nel is szeretnék beszélni.


*Gi szemszöge*

Olyan rég vártam erre a napra, hogy a bátyámat ölelhessem. Nagyon szeretem és ezt a farkasos dolgot is kezdem megszokni. Igazából így állatként is eszméletlenül aranyos volt. A többiek már sehogy se voltak azok. Csodálkoztam, hogy ezalatt a pár perc alatt nem szedtek szét minket, de lehet, hogy ezt most elkiabáltam.

Suho kiadta a parancsot, miszerint engem is támadjanak. Annyi időm volt, hogy odaszóljak Hongbin-nak, hogy ne mentsen meg, mert mindenképpen Lay-el akartam maradni. Hirtelen valamelyik dög átharapta a combomat és szerintem a comb artériámat is. Felismertem ezt a bizonyos farkast. Hogy is felejthetném el azt aki engem akar elvinni minden egyes alkalommal. Persze, hogy Kai volt az.

Chapter 7

Egy örökkévalóságig tartott mire az összes komolyabb sérülést meggyógyítottam. Az, hogy farkas vagyok és gyógyítok, nem azt jelenti, hogy bármeddig bírom a gyűrődést. Én is el tudok fáradni, sőt akár az eszméletemet is elveszthetem, ha túl sokat használom az erőm. A húgomnál is az utóbbi dolog történt. Csak másnap keltem fel, akkor se magamtól. Hongbin ébresztett fel, hisz tudni akarja mi van Gi-vel. Nagyon aggódik érte és biztos, hogy van köztük valami. Az erdőben Bin otthon érzi magát és minden szegletét ismeri. Jobban mint én, pedig szinte mindig kint vagyok. Gi neki köszönhette, hogy Suho nem vitte el. Viszont már ennek lassan négy napja és a húgom még mindig nem kelt fel. Mostmár kezdünk félni.
- Most mi lesz vele? Meg se mozdult a támadás óta és már a sebek is összeforrtak. Lay mondj már valamit!!- kiabált rám Hongbin.
- Mégis mit csináljak!? Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jobban legyen...de nem ért semmit...
- Milyen zenét szeretett?
- Ez most, hogy jön ide?? De amúgy tőletek a Secret Night-ot szerette nagyon.
- Hmm..nem hittem volna, hogy pont ez a dal tetszik neki, hiszen olyan ártatlan és ez a zene meg olyan...más. Ha énekelnék neki belőle, akkor lehet fel fog kelni, mert izgatott lesz tőle.
- Hát én ilyenről még nem hallottam, de ahogy gondolod. Egy próbát megér.
Nem tudom honnan szedte ezt, de tuti, hogy nem fog bevállni. De csinálja azt amit jónak lát. Kicsit megnyugtatott, ahogy énekelt. Nem volt rossz hangja és Gi-nek is tetszett. Máson nem mosolygott volna. Várjunk..mosolyog??
- Ezaz Bin folytasd.- bíztattam barátom.
Nem hittem a szememnek. Mikor Hongbin a dal végéhez ért, a húgom már beszélt hozzánk, de a szemét nem nyitotta ki. Láttam rajta, hogy beteg lett és az első dolgom volt, hogy megnézzem nincs-e láza. Természetesen volt neki minimum 39 fokos, ezért gyorsan elmentem vizes törölközőért és lázcsillapítóért. Furcsa volt, hogy csak most lehetett észre venni, hogy megfázott. Eddig semmit nem éreztem a homlokán, minden teljesen rendben volt. Gyorsan összeszedtem a cuccokat és rohantam vissza a szobába, bár lehet nem kellett volna annyira sietnem. Hongbin és Gi most mutatták meg egymást iránt érzett érzelmeiket. Szívem szerint kimentem volna, de annyira aranyosak voltak.

*Hongbin szemszöge*

A Secret Night után már beszélt hozzánk és ennek mindennél jobban örültem. Nem tagadom, hogy nem volt fontos számomra, mert akkor életem legnagyobb hazugságát mondtam volna. Igenis mindennél fontosabb volt nekem. Igaz, hogy bukott angyal vagyok, de attól még ugyanúgy tudok szeretni, mint bárki más. Kaptam az alkalmon, mikor Lay kiment gyógyszerért és lágy csókot leheltem ajkaira. Egyáltalán nem ellenkezett, sőt nagyon telhetetlen volt, de megadtam neki amit kért. Tudtam, hogy én lennék neki az első, mert mikor először találkoztunk láttam rajta, hogy elég félős és naív lány. Abban a percben megfogadtam, hogyha együtt leszünk soha nem fogom megbántani, felültetni és megerőszakolni sem, hanem inkább az Exo-tól fogom megvédeni, mert amit a múltkor vele tettek az megbocsájthatatlan. Nem az a fajta "ember" vagyok, aki bosszúból megöli a másikat, de ha mégegyszer bántani merik akkor csúnya vége lesz. Gondolatmenetemből egy ölelés zökkentett ki, amit Gi-től kaptam. Szinte rögtön viszonoztam ölelését. Ide most nem kellettek szavak. Éreztem, hogy Lay áll az ajtóban és néz minket, de most valahogy nem érdekelt, hogy ki néz vagy ki nem. Csak Ő érdekelt most.

*Lay szemszöge*

Nem akartam tovább zavarni őket. Mutattam Hongbin-nak, hogy elmegyek kicsit, addig maradjon itt Vele. Tudtam, hogy Bin vigyázni fog rá, míg én eligazitom a bandát. Már szurok sötét volt és ráadásul telihold.
- "Kifogom használni a Hold adta lehetőséget és mindegyiket megleckéztetem."- gondoltam magamban.
Gyorsan az erdőbe futottam- természetesen farkas bőrben- és vonyítottam egy nagyot, hogy ezek a süketek is meghallják akárhol is vannak.

Kellett egy kis idő míg mindenki ideért, de addig legalább volt időm, hogy mégjobban feldühödjek.
- Hol van a Leader!?- kérdeztem tőlük ordítva.
- Nyugi haver. Bármelyik percben megjöhet.- válaszolt Kai.
- Te csak maradj csendben. Téged ma még megfoglak ölni.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás volt Lay? Többet kell edzened ahhoz, hogy engem megölj.
Na itt szakadt el az a bizonyos cérna. Nem érdekel, hogy nincs itt Suho. Őt majd később intézem el. Hatalmas erővel mentem Kai-nak. Még ő is meglepődött rajta, de most ez nem érdekelt, csak az, hogy holtan tudjam.

Chapter 6

Hiába vártam a segítséget...senki nem jött utánam..esélyem sem volt, hogy elmeneküljek. Teljesen bekerítettek minden oldalról. Hongbin próbált szótérteni velük, de nem jött össze. Csak Suho szavait teljesítették, ami annyiból állt, hogy támadjanak amíg Ő azt nem mondja, hogy elég. Természetesen Hongbin nem hagyott magamra. Végig ott volt mellettem és nyugtatott. Szinte érezte, hogy mikor fognak támadni, mert azzal a lendülettel engedte ki szárnyait és repült fel velem. Csak sajnos ez se jött be, mert az egyik farkas hatalmas szelet kelltett és Bin nem tudott a levegőben maradni, különben eltörtek volna a szárnyai. Nem tehetett mást, leszállt a tagok közé.
- Még most se adod fel?- kérdezte Suho mosolyogva.
- Nem az a fajta ember vagyok, aki csak úgy feladja.- vágtam vissza.
- Szóval nem?
Bólintott az egyik farkasnak majd egy hatalmas tűzfal lett körölöttünk. Nem hittem a szememnek, nem tudtam, hogy ez, hogy lehetséges. De ami méginkább elszomorított, hogy így már biztos, hogy senki nem fog megmenteni. Hiába ordítottam volna Lay-nek, nem tudott volna átjönni a tűzön. De mondjuk Tűzvész igen.
- Hallom, hogy mit gondolsz és a kis sárkányod sem tud megmenteni téged. Nézz csak fel.- mutatott az ég felé, amit most lángok takartak.
Itt már tényleg elveszett minden remény...csak vártam, hogy mikor ugrik rám valamelyik.

Sokat nem kellett várnom, hisz pár másodperc múlva már a földön találtam magam. Az összes farkas rajtam volt és szétharaptak és karmoltak. Hongbin sem tudott segíteni, hisz őt is folyamatosan támadta Suho. Várjunk. Engem folyamatosan harapdáltak. Akkor most én is egy leszek közüllük? Vagy ez nem úgy működik mint a filmekben?

*2 órával később*

Úgy éreztem, hogy már nem áll messze tőlem a halál..Az elmúlt órákban meg se álltak, folyamatosan támadtak minket. Végleg feladtam a dolgot. Nem küzdöttem, csak hagytam had végezzék a dolgukat.
- Jó elég lesz!- kiabálta el magát a falkavezér.- Úgy döntöttem ennyi elég lesz nektek mára. Legközelebb nem fogok megkegyelmezni. További jó fetrengést.
Búcsúzóul belénk rúgott párat, majd elment a többiekkel. Életemben nem éreztem ilyen írtózatos fájdalmat. Minden porcikám sajgótt, és az erdő mélyén voltunk vérben úszva. Nagy nehezen odamásztam Hongbin-hoz megnézni, hogy hogy van.
- Bin..jól vagy?- kérdeztem aggódva.
- Ne aggódj miattam. Pár óra és összeforrnak a sebeim. Viszont neked nem. Azonnal le kell kezelni őket, különben hamar elfertőződik.
- Hívd ide Lay-t kérlek..
- Nem foglak egyedül hagyni. Nagyon súlyosak a sérüléseid.
- Nem lesz bajom..kérlek hívd ide.- néztem bele mélyen mogyoróbarna szemeibe.
- Rendben. Sietek.- mondta és már el is repült.

*Lay szemszöge*

Az erdő minden szegletét megnéztem és a sárkány is bejárta a levegőben az egészet, de semmit nem találtunk. Egy árva nyomot sem. Mérhetetlenül aggódtam a húgomért, még akkor is ha csak most láttam először. Idegesen baktattam a szüleinkhez Tűzvésszel az oldalamon, mikor valaki nekem kiabált, de nem láttam senkit. Mégegyszer hallottam és ezúttal tisztán. Azonnal felismertem a hang tulajdonosát, még a levegőben is.
- Hongbin te mit keresel itt? Mi történt veled?- kérdeztem tőle idegesen.
- A húgodat és engem a falkatársaid két órán át támadtak. Gi kérte, hogy szóljak neked.
Mikor meghallottam mi történt vele és Gi-vel azonnal átváltoztam és rohantam az erdőbe. Bin fentről vezetett a helyszínre és mire odaértem egy fiú állt a húgom mellett. Közelebb mentem és láttam, hogy Ken segít neki felállni kisebb-nagyobb sikerrel. Arréb löktem szegényt, hogy én tudjak foglalkozni Gi-vel. Szegénytől bocsánatot kértem, amiért jól fellöktem, de teljesen megértette.
- Húgi hol fáj a legjobban? Csak mutass oda.- nem akartam, hogy beszéljen. Biztos mindene nagyon fáj, hisz a karmolások és a harapásnyomok is elég mélyen vannak. Kellett neki egy perc, hogy felfogja mit kérdeztem és végül a hasára mutatott. Felhúztam a pólóját és elszörnyedtem a látványon. Három karmolás nyom húzódott végig legalább három centi mélyen. A fejemet teszem rá, hogy ez Kai műve. Ő volt mindig ilyen kegyetlen, aki Suho jobb keze volt. Mindenben Kai segítségét kérte és ő vakon engedelmeskedett neki. Azonnal hazarohantam vele, mert ezt sürgősen meg kell gyógyítanom.

Apának nem is szóltam a történtekről, csak felszaladtam az emeletre és lefektettem az ágyamra. Hosszú folyamat lesz már most tudom. Szerencsére artériát nem ért a harapás, úgyhogy nem fog átváltozni.

Chapter 5

Kicsit nagyon meglepődtem, hogy egy farkas a bátyám. Meg is ijedtem, úgyhogy mégbeljebb szaladtam az erdőben. Nem tudtam merre megyek, de most ez érdekelt a legkevésbé. Mikor hátranéztem, hogy jön-e valaki utánam neki mentem valaminek, ami igen kemény volt és ennek hatására seggre ültem. Felnéztem és megláttam Hongbin-t. Az arca nem sugárzott semmilyen érzelmet. Csak akkor vettem észre valamit, mikor már vagy 2 perce néztünk farkas szemet és ez az érzés a fájdalom volt. Felálltam és gyorsan körbe néztem testét, hogy nincs-e rajta valami sérülés, de semmit nem láttam.
- Te mit keresel az erdő kellős közepén, méghozzá egyedül? Bármilyen vadállat megölhet.- mondta aggodalommal teli hanggal.
- S..semmit..csak futok egyet.- válaszoltam.
Szívem szerint elbőgtem volna magam a történtek után, de még bentartottam könnyeimet.
- Jól vagy? Nem esett bajod..?- kérdeztem. Hátha a küzdelemben sérült meg és azért fáj neki valamilye.
- Nem, semmi bajom nem lett. De rólad ez nem mondható el.
Először nem értettem mire érti. Csak utána éreztem a sós könnyeket az arcomon. Nem is vettem észre, hogy a kérdésem után elsírtam magam. Lehajtottam a fejem, mert nem akartam így a szemébe nézni. Hongbin egyre közelebb jött hozzám. Ezt onnan tudtam megállapítani, hogy a cipőorra majdnem hogy a fejem alá ért. Még most se néztem rá, hanem csak tovább sírtam. Kiakartam adni magamból minden fájdalmat. Nem tudtam volna többet elviselni. Később csak azt vettem észre, hogy szorosan ölel magához és próbál nyugtatni. Viszonoztam ölelését és igyekeztem megnyugodni. Egyáltalán nem ismertem Őt. Semmit sem tudtam róla a nevén kívül. Szerettem a bandát, aminek tagja, de nem néztem a tagok után. Csak a nevüket akartam tudni és nekem ennyi elég volt.
- Kérlek mond el mi a baj? Hátha tudok segíteni neked. Rossz így látni téged, teljesen összetörve.- mondta.
Az utolsó mondatán nagyon meglepődtem, de most az sem érdekelt. Elakartam mondani neki mindent. Bíztam benne. Magam sem tudom miért, hisz most találkozunk másodszor.
- Ismered Lay-t?- kérdeztem szipogva.
Az egész teste megfeszült a név hallatán. Nem értettem, hogy miért?
- Igen ismerem. Az egész bandát utálom.
- Milyen bandát?- néztem rá értetlenül.
- Nem tudod mi az az Exo?- kérdezte meglepetten.
Exo? Nem hallottam róluk mostanáig. Nem nagyon hallgattam zenét, Vixx-et is csak ritkán.
- Nem. Miért? Kik ők?
- Az Exo undorító egy banda. Lay az egyik tag a kilencből. Régen tizenketten voltak, de hárman már elhagyták a bandát. Meg is értem miért. Ártatlan lányokat erőszakolnak meg és mindegyik tag valamilyen elem birtokosa. Lay például a gyógyítás erejét birtokolja, és ráadásul mindegyik farkas. De miért csak Őt kérdezted?- mondta.
Teljesen lefagytam azon, amit mondott. Ilyen lenne ez a banda?
- Mert Ő a bátyám..
- Tőle nem kell tartanod. Lay nem csinálja azt, amit a többiek. Ő kivétel. Viszont elég jól ismerem és tudom, hogy téged nagyon fog szeretni.
Kicsit megkönnyebbültem a hallottakon. Mindennél jobban szerettem volna egy bátyust és most itt van. Remélem ugyanúgy fog szeretni mint én Őt.
- ...de még lenne egy kérdésem. Ezért voltál ilyen? Láttad, mikor visszaváltozott emberré és megijedtél?- kérdezte tőlem aggódva.
- Igen..miatta voltam ilyen. Köszönöm, hogy meséltél róla és a bandájáról.
- Igazán nincs mit.
Mosolyra húzta száját, majd adott egy puszit a szám szélére. Szerintem olyan piros lettem, mint egy paradicsom, hiszen máson nem nagyon tudott volna ilyen jót nevetni. Morgást hallottam az egyik bokorból, majd egy fehér farkas ugrott ki belőle. Felismertem a rég nem látott állatot. Ő volt az aki búcsúzóul keresztbe karmolta az arcom, mikor 4 éves voltam. Gyorsan Hongbin-hoz bújtam, majd vártam mi fog történni. Pici biztonságérzetet adott, hogy hozzábújtam, de nem teljesen tudtam megnyugodni.
- Őt véletlen nem ismered?- kérdeztem tőle suttogva, majd rámutattam a farkasra.
- De igen. Ő az Exo vezetője és egyben falkavezére.- válaszolt Ő is suttogva- Igaz Suho??- szólt oda neki.

Mire visszanéztem az állatra, addigra már egy férfi állt ott. Emberként is megismertem. A támadás után egy nappal Ő kiabált az apámmal.
- Te vagy az akinek én kellettem?? Még emlékszem a találkozásunkra.- mondtam enyhe gúnnyal.
- Szóval nem felejtettél el? Meg kell hagyni szép nagy lány lett belőled. Az arcod sokkal jobban hasonlít Lay-éhez. Viszont, még mindig kellesz nekem és nem azért, hogy a barátnőm legyél. Sokkal inkább azért, hogy megfektesselek, majd utána farkast csináljak belőled.- mondta és közben felém sétált.
Nem fogom hagyni, hogy megerőszakoljon és nem fog átváltoztatni se. Egyre közelebb jött hozzám és én egyre jobban bújtam Hongbin-hoz. Megfogta a kezem és magához rántott egy mozdulattal. Már a sírás határán voltam, de most tartani fogom. Nem akartam, hogy lássa rajtam mennyire félek. Továbbra is tartottam a makacs stílust vele szemben.
- Remélem nem itt akarsz megfektetni. Szerintem van annyi eszed, hogy elvigyél magadhoz.
- Ne aggódj. Még elszórakozok veled egy kicsit.
Csettintett egyet és megjött a többi hét farkas is. Elengedett és én azzal a lendülettel visszafutottam Hongbin karjaiba. Csak reménykedni tuttam, hogy Lay vagy Tűzvész megtalál mielőtt baj lesz.

Chapter 4

A név hallatán leesett az állam. Ő lenne az a srác, aki a Vixx nevű bandában a Visual?

- "Nagyon szerencsés ember vagyok."- gondoltam magamban.

Csak apai részről vagyok koreai, mivel az anyám magyar. Fel is tűnt neki, hogy a szemem színe nem sötét barna, hanem zöld, viszont a mandula vágás ugyanúgy megvan. A koreai zenét imádom, de csak egy bandát ismerek eddig és ez a Vixx. A gondolkodásomat Hongbin mély hangja zavarta meg.

- Min gondolkozol ennyit? Talán felismertél valahonnan?- mondta gúnyosan.

- Igen tudom ki vagy nem kell hangoztatnod. De ha már itt vagy megkérdezem, hogy mi is vagy valójában?- vágtam vissza. 

- Kislány, arról neked nem kell tudnod. Ez maradjon az én kis titkom.

Olyan közel jött, hogy ezt a helyzetet mindenki félre érthette volna. Nem néztem fel rá, mert nem szeretnék az a rajongó lenni, aki azonnal hanyatt dobja magát, hogy meglátta az egyik tagot. Mondjuk én nem vagyok ilyen, de Ő az ultimate biasom a bandából és nem tudom mire vagyok képes. Egyik újjával állam alá nyúlt és addig emelte a fejem, míg farkas szemet nem néztünk, majd ezek után még a derekam is átkarolta. 

- Azonnal engedd el!- morgott a sárkány.

- Héé. Nyugodj meg te óriás gyík. Csak beszélgetek vele.- mondta Hongbin.

- Ne hívd így Tűzvészt!- emeltem fel a hangom én is.

- Elnézést kérek. Szóval honnan jöttél? Mert az látszik, hogy nem ázsiai vagy.

- Itt születtem. Apukám koreai, de anyukám magyar. Még valami?

- Miért vigyáz rád egy sárkány?

- Mert a szüleim dolgoznak.

Még jó pár kérdést feltett, de az utolsót bár ne tette volna.

- Csókolózunk?

- Mi?? Nem.

- Miért nem? Látom, hogy nem félsz tőlem, sőt. A szíved majd kiesik a helyéről. 

- N..nem. Ez..nem igaz.

- Akadozva beszélsz.- villantott felém egy önelégűlt mososlyt.

- Na jó én elmentem.

Már sétáltam Tűzvész felé, mikor elkapta a kezem és teljesen magához húzott. Próbáltam eltólni, de ezerszer erősebb volt nálam. 

- Kérlek engedj el.

- Bocsi, de nem. Kellesz nekem.

Oldalra fordítottam a fejem, hogy még véletlenül se tudjon megcsókolni, de a sárkányomat se láttam sehol. Itt már kezdtem kicsit félni, de próbáltam nem kimutatni. A bokorban észrevettem két sárga pöttyött és ehhez még morgás is társult. Remek. Egy farkas. Ez nagyon hiányzott most. 

Vele együtt a sárkány is visszajött, de nem segített nekem. Nem értek semmit. 

- "Miért nem segít? Miért a farkast nézi folyton?"

Millió és egy kérdést akartam feltenni magamnak, de mire észbe kaptam az állat már kint volt a bokorból és vicsorogva felénk sétált. 

- Tűzvész segíts már.- mondtam ingerülten.

- Ne aggódj Gi. Hidd el, hogy nem kell segítenem.

- Ezt mégis, hogy értsem??

Mire visszanéztem a farkas már ugrani készült. Összeszorítottam a szemem és vártam. Ráugrott Hongbin-ra és azzal a lendülettel mindketten földre estek. A Visual-nak ennyi elég volt. Csak a düh járta át az egész testét. Odaszaladtam a sárkányhoz és mire visszanéztem már szárnyai voltak. 

- Szóval ő egy sötét angyal. Még jó, hogy nem esett bajod Gi.- mondta Tűzvész. 

- Sötét angyal? Milyen lények élnek még közöttünk?- kérdeztem vissza, de nem válaszolt.

*

Úgy egy órás küzdelem után Hongbin feladta és elment. A farkas véres bundája csillogot a napfényben. Felém közeledett, majd közvetlen előttem leült. Óvatosan az orra elé nyújtottam a kezem, hogy megszagolja, majd megengedte, hogy megsimogassam. Nagyon puha bundája volt, akár egy párna. Hátrált pár lépést, szemét becsukta, majd egy huszonéves fiú lett belőle. Nem hittem a szememnek. Ez nem lehetséges. 

- Szia húgi.- köszönt.

- T..te vagy a...bátyám?

- Igen. A nevem Zhang Yixing, de nyugodtan hívj Lay-nek. 

Chapter 3

Egy hónap telt el azóta, hogy a farkasok majdnem rámtámadtak. Mai napig nem tudom az okát, hogy miért, hisz tudtommal nem tettem semmi olyat amivel megzavarhattam volna őket. A sokkból három nap után ébredtem fel, de mindent hallottam ami körülöttem zajlott. A szüleim és Tűzvész aggódó hangját, apa és a sárkány közti vitát, aminek tárgya én voltam. Szólni akartam apának, hogy nem az ő hibája volt ez az egész, de egy hang sem jött ki a torkomon. Azóta ezt már természetesen tisztáztuk.

*9 évvel később* 

Az útobbi évek unalmasan teltek. Elkezdtem az iskolát, sőt, már gimnazista vagyok. Tizenhat évesen másodikos leszek és ösztöndíjjal is rendelkezem. Ma van Szeptember elseje, azaz az első tanítási nap. Hurrá.. -.- . Az iskolával semmi bajom sincs, de az osztálytársakról ne is beszéljünk. A tinédzser fiúk egyszerűen nem normálisak. Galacsinnal, radírral, kajával dobálóznak, az egész órát végig dumálják és persze ennek következménye is van. A dolgozat. Nem szeretek dolgozatot írni, de négyesnél rosszabbat még sosem írtam. Szerintem ez minden kamasz álma lenne. 

A mai nap is ugyanúgy telt mint a többi, így év elején. Megkaptuk az órarendet, a könyveket és az osztályfönöki órán lediktálta a tanár a szüneteket és a fontosabb eseményeket. Az óra végén rohantam a buszra, mert szinte az erdőben lakom, ami a város másik végében van. Mikor felszálltam és kinéztem az ablakon, egy viszonylag magas, körülbelül 21-22 éves fiút láttam elmenni a busz mellett, de úgy nézett rám, mint egy bérgyilkosra. Mikor már elment mellettem visszanézett és rám mosolygott. Nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen nem is ismertem. 

Út közben még 5 fiú nézett rám úgy, mint az a srác akit először láttam. Kezdtem kicsit megijedni, ezért gyorsan leszálltam, majd egy gyorsabb tempót felvéve indultam hazafele.. Még úgy két utcát kellett végig sétálnom, hogy az erdő széle láthatóvá váljon számomra. Ezen a környéken nem lakott szinte senki, mert féltek az erdő állatatitól, így Tűzvész kitudott jönni elém.

- Szia Gi. Milyen volt az első nap?- kérdezte boldogan.

- Szia. Hát tudod ugyanolyan mint a többi.- mondtam mosolyogva- De mitől vagy ilyen boldog?

- Itt van a bátyád látogatóban.

- De..nekem nincs is bátyám.- mondtam meglepetten.

- Apád mondta nekem is, hogy az. De gyere sétáljunk haza és akkor majd megbeszélitek. 

Amikor a sárkányom mondta, hogy a bátyám engem vár nagyon meglepődtem. Apa nem említette nekem soha. Nagyon kíváncsi leszek, hogy apa ezt hogyan fogja kimagyarázni.

- Apaa!- ordítottam fel az emeletre.

- Gi nyugodj meg. Mi a baj? 

- Miért nem mondtad nekem soha, hogy van egy bátyám?? Tudtad, hogy mindennél jobban szerettem volna egyet mégse szóltál nekem soha!

Csak úgy dőltek belőlem a szavak és szerintem jogosan.

- Higgadj le kérlek. 

- Mégis hogyan!? Elmondanád, hogyan nyugodjak meg ezek után??

- Gi én...- próbált mentegetőzni.

- Hagyj békén. Ne keressen senki! 

Hátat fordítottam neki, majd az erdőbe rohantam. Nem mentem ki a rétre, mert még emlékszem arra ami ott történt. Hallottam, hogy Tűzvész a szárnyával csapkod a fák fölött, így kicsit megnyugodtam, hogy itt van velem. Nem tudom meddig futottam, de a lábaim már felmondták a szolgálatot. Leültem egy kidőlt fának a törzsére és megvártam míg a sárkány leszáll mellém. A lelkem romokban hevert. Sose hittem volna, hogy apa képes ilyet tenni. Fájt, hogy ezt tette velem, holott szerintem egyáltalán nem ezt érdemeltem. A Nap már kezdett eltünni a horizonton, de én még mindig az erdőben üldögéltem. Tűzvész felkapta a fejét valami zajra, majd a hang irányába repült. Én csak türelmesen vártam, hogy mikor jön vissza és hogy kivel. Egy percet se kellett várnom és ledobott elém egy 22 év körüli fiút. Felakartam segíteni, de a sárkány megállított.

- Ne menj hozzá közel. Ő nem ember. 

Leesett az állam mikor kimondta az utolsó mondatot. 

- Ha nem ember, akkor micsoda?- kérdeztem.

- Hát egy másik lény, egy másik világból.- válaszolta a fiú.

Felkelt, majd közelebb jött hozzám. Nem vagyok nagyon alacsony, de ő hozzám képest felhőkarcoló volt. Igen jól nézett ki, de nem akartam tovább bámulni.

- Mi a neved kislány?- kérdezte gúnyosan.

- Tudod ki a kislány tata- vágtam vissza. 

- Hmm..szókimondó típus vagy látom. Na szóval hogy hívnak?

- Gi és téged?

- Lee Hongbin. Örülök, hogy találkoztunk.

Chapter 2

- Gi..ébredj..- bökdösött az orrával a sárkány.
- Naa..Tűzvész. Alszom.
- Apukád mondani szeretne neked valamit.
Na nekem ennyi bőven elég volt. Azonnal kipantattam az ágyból és rohantam apához. Mikor odaértem szembe találtam magam egy magas (hozzám képest magas) huszas éveiben járó férfival, aki éppen a szüleimmel beszélt. Vagy inkább veszekedett.
- Nagyon megfogjátok bánni, hogy nem adtátok át a lányt! Pokollá fogjuk tenni az életeteket! Ezt jegyezzétek meg!!.- mondta a szüleimnek.
Mikor készült elmenni meglátott, ahogy az ajtóban állok, majd egy kis ideig farkasszemet néztünk. Egyedül a düht és a haragot láttam benne, semmi mást. Egy perc sem telt el azóta, hogy apával veszekedett, de máris magával akart vinni. Egyre közelebb jött hozzám, viszont én meg hátráltam, hogy ne érhessen hozzám. Lenézett a kezemre és meglátott rajta egy kis horzsolást, amit még tegnap szereztem az erdőben.
- Mit csináltál a kezeddel?- kérdezi higgadtan.
- S..semmit..csak lehorzsoltam.- mondtam rémülten.
Nagyon féltem tőle. Ő nem tudhatta, hogy hallottam amit mondott. Hirtelen a szemszíne olyan lett, mintha aranyból lenne. Nekem több nem kellett. Így is nagyon féltem tőle, de most végleg elszakadt a cérna. Kirohantam a házból egyenesen az erdőbe, mivel szinte a házunk mögött húzódott. Egyenesen az erdő közepén lévő rétre futottam, mert tudtam, hogy ott van olyan magas a fű, hogy ne látszódjak ki belőle. Mikor már kezdtem elfáradni leültem a földre szuszanni egyet. Csendben hallgattam a madarak gyönyörű énekét, viszont ez sem tartott sokáig. A távolban egy farkas vonyított. Először azt hittem, hogy megsérült vagy esetleg a falkájától szakadt el, de nem. Szinte rögtön utána vonyított mégegy, majd mégyegy. Összesen tizenkettőt számoltam. Nem tudom, hogy mennyi a normális létszám egy falkában, de kicsit sokaltam ezt a számot. Gondolkodásomat egy morgás zavarta meg, ami mellőlem jött. Egy nagy szürke farkassal találtam szembe magam. Tengerkék szemével szinte lyukat tudott volna ütni bennem.

Gyönyörű állat volt, viszont kevésbé barátságos. Őt követte még tíz majdnem ugyanilyen farkas, csak mindegyiknek volt valami megkülönböztető jele. Vagy a szeme volt más színű, vagy a bundája színe volt más. De én úgy emlékeztem hogy egyel többet hallottam vonyítani. Mindegy. Lehet elszámoltam. Körbe vettek, majd morogni és vicsorogni kezdtek. Hívni akartam Tűzvészt, de egy hang sem jött ki a torkomon annyira féltem. Végül megérkezett mégegy farkas, viszont ő már teljesen máshogy nézett ki mint a társai. Dús, fehér bundája volt és nagy sárga szemei. 

Akkor mégis jól hallottam, hogy tizenketten vannak. De csak neki más színű a bundája. Gondolom akkor ő a falkavezér. Beengedték a többiek a körbe, amit körülöttem alkottak, majd lassan közeledett felém. Itt már muszáj volt felordítanom.

- TŰZVÉSZ!- ordítottam teli torokból, remélve, hogy meghallja. 

A farkasok hangosabban kezdtek morogni és egyre közelebb értek hozzám. A távolból hallottam egy üvöltést, de nem akármilyet. Felnéztem az égre és a kis sárkányomat láttam teljes méretében. 

- "De hogy nőtt meg ilyen gyorsan? "- gondoltam magamban.

Leszállt, rá üvöltött a farkasokra, majd azok sietve szaladtak vissza az erdőbe. A fehér búcsuzóul megkarmolta az arcom, úgyhogy két pár karcolás díszelgett rajta. Még mindig sokkos állapotban voltam és már nem viseltem volna el több meglepetést. Ájultan borultam a földre, de azt még hallottam, ahogy Tűzvész odajön hozzám és ennyi..

Chapter 1

Minden 7 éves koromban kezdődött. Anyám híres Traumatológus, apám egy világhírű cég igazgatója, ezért napközben a dadusom vigyázott rám. Éjjel, mikor a szüleim hazaértek a munkából én már rég ágyban voltam, viszont most valami miatt nem tudtam elaludni. Apa bejött hozzám és lerakott valamit a szekrényemre majd egy puszit nyomott homlokomra. Eközben természetesen úgy tettem mintha aludnék. Miután kiment a szobámból megnéztem mit hozott nekem. Űgy nézett ki mint egy nagy kődarab aminek tojás alakja van.
   - "De apa ezt honnan szerezte?"-mondtam magamban.
Nem tudtam vele mit kezdeni így vissza feküdtem az ágyba. Még egy kis ideig néztem a plafont, majd pár perccel később az álomvilágomban találtam magam.

*

Reggel egy furcsa hangra keltem. Olyan volt, mintha valami ropogna. A szekrényemre néztem és láttam, hogy a kő mozog és repedések jelennek meg rajta. Ijedtemben levettem és a földre raktam. Kis idő elteltével egy kis "madár" szerű lény bújt elő belőle. Nagyon féltem, hisz nem tudtam milyen állat lehet. Gyorsan kiszaladtam a szobámból egyenesen apához, aki épp készült munkába menni. 

    - Apaa. Valamilyen állat jött elő a kőből amit tegnap este hoztál.- mondtam rémülten.

    - Szívem, az nem kő, hanem egy tojás és egy sárkány kelt ki belőle.- válaszolt apa.

    - Sárkány? De azok nem léteznek.- mondtam. 

    - Sok féle lény él köztünk. Idővel ezeket mind megfogom mutatni neked. De indulnom kell. Jó kislány legyél.- adott egy puszit majd elment. 

Lassan vissza battyogtam a kis otthonomba, hogy megnézzem a kis sárkányt, de mire beértem már a plafonról nézett le rám. Nem tudtam, hogy kommunikáljak vele, hisz biztosan nem tud beszélni.

    - Szia- köszönt a sárkány.

    - T..te tudsz beszélni..?- kérdeztem meglepetten.

    - Igen. Tudod miért hozott engem ide az apukád?

    - Nem..nem tudok semmit.

    - Gyere. Ülj le az ágyadra.

Eleget tettem a kérésének és helyet foglaltam az ágyamon, majd ő is felugrott hozzám. 

    - Ugyan még nagyon fiatal vagy, viszont én is, úgyhogy nagyon egyszerűen fogom elmondani neked. Rendben? 

    - Rendben..

    - Az apukád egy nagyon híres cég vezetője mint tudod, de ezen kívül még mással is foglalkozik. Olyan állatoknak segít amik egyedül a szabadban képtelenek élni mert megölik őket. Így kerültem én is hozzád. Az apád megtalálta az anyukámat az erdőben holtan...akkor látta meg a tojást ahonnan ma kikeltem. Gondolom azért hozott ide, hogy egész életedben veled legyek és vigyázzak rád...és ezt örömmel vállalom. Te nem olyan ember vagy mint a többi, hogy meglát engem és szalad a fegyveréért és lelőjjön. 

    - De te ezt honnan tudod?- kérdeztem.

    - Érzem, hogy te más vagy. a szíved tiszta és nem fogod tűrni, hogy valaki megrontson téged. 

    - Teljesen igazad van..és hogy hívnak?

    - Nincs nevem. Neked kell adnod egyet.

    - Mit szólnál a....Tűzvészhez? 

    - Tetszik. Mostantól csak rád fogok hallgatni. 

    - De jó. Kimegyünk az erdőbe?

    - Csak lassan a testtel. Nem vagy még kicsi ehhez?

    - Nem. Én már nagylány vagyok.- mondtam büszkén.
    - Oh tényleg? Hát majd meglátjuk. De mielőtt elmennénk feltennék egy kérdést.

    - Persze. Mondjad.

    - Téged hogy hívnak?

    - Gi..

    - Szép név. Gyere menjünk.- mondta, majd eindultunk az erdő felé.

Már kezdett sötétedni mikor beértünk, de a nappali élet még nem ért véget. Madarak csiripeltek, mókusok szaladgáltak a fákon és még sok más állat élte az életét.

*

Pár óra múlva már teljesen besötétedett és én csak a sárkányomban bízhattam, hiszen ő nagyon jól lát a sötétben.

    - Tűzvész menjünk haza kérlek..kicsit félek.- mondtam reszketve.

    - Jólvan menjünk. Nem kell félned. Itt vagyok melletted.- mondta nyugtató hangon. 

Már majdnem kiértünk az erdőből, mikor a sárkány megállt.

    - Baj van?- kérdeztem aggódva.

    - Menjünk haza. De nagyon gyorsan. FUTÁÁS!

Nem kérdeztem miért kell eltűnnünk innen, csak futottam ameddig bírtam, majd mikor már nem tudtam tovább sprintelni, Tűzvész hátulról meglökött, hogy menjek tovább. 

Végül sikerült hazaérnünk épségben. Miután kifújtam magam rákérdeztem, hogy mi volt az ami elől futni kellett.

    - Mi elől futottunk? 

    - Egy farkas falka elől, de ezt majd az apukád elmeséli, hogy ezekkel miért kell vigyázni.- mondta majd elindult a szobámba.

Kicsit még kint voltam a nappaliban Tv-t nézni, de hamar meguntam és inkább lefürödtem, majd utána elmentem aludni.