2015. október 28., szerda

Chapter 1

Minden 7 éves koromban kezdődött. Anyám híres Traumatológus, apám egy világhírű cég igazgatója, ezért napközben a dadusom vigyázott rám. Éjjel, mikor a szüleim hazaértek a munkából én már rég ágyban voltam, viszont most valami miatt nem tudtam elaludni. Apa bejött hozzám és lerakott valamit a szekrényemre majd egy puszit nyomott homlokomra. Eközben természetesen úgy tettem mintha aludnék. Miután kiment a szobámból megnéztem mit hozott nekem. Űgy nézett ki mint egy nagy kődarab aminek tojás alakja van.
   - "De apa ezt honnan szerezte?"-mondtam magamban.
Nem tudtam vele mit kezdeni így vissza feküdtem az ágyba. Még egy kis ideig néztem a plafont, majd pár perccel később az álomvilágomban találtam magam.

*
Reggel egy furcsa hangra keltem. Olyan volt, mintha valami ropogna. A szekrényemre néztem és láttam, hogy a kő mozog és repedések jelennek meg rajta. Ijedtemben levettem és a földre raktam. Kis idő elteltével egy kis "madár" szerű lény bújt elő belőle. Nagyon féltem, hisz nem tudtam milyen állat lehet. Gyorsan kiszaladtam a szobámból egyenesen apához, aki épp készült munkába menni. 
    - Apaa. Valamilyen állat jött elő a kőből amit tegnap este hoztál.- mondtam rémülten.
    - Szívem, az nem kő, hanem egy tojás és egy sárkány kelt ki belőle.- válaszolt apa.
    - Sárkány? De azok nem léteznek.- mondtam. 
    - Sok féle lény él köztünk. Idővel ezeket mind megfogom mutatni neked. De indulnom kell. Jó kislány legyél.- adott egy puszit majd elment. 
Lassan vissza battyogtam a kis otthonomba, hogy megnézzem a kis sárkányt, de mire beértem már a plafonról nézett le rám. Nem tudtam, hogy kommunikáljak vele, hisz biztosan nem tud beszélni.
    - Szia- köszönt a sárkány.
    - T..te tudsz beszélni..?- kérdeztem meglepetten.
    - Igen. Tudod miért hozott engem ide az apukád?
    - Nem..nem tudok semmit.
    - Gyere. Ülj le az ágyadra.
Eleget tettem a kérésének és helyet foglaltam az ágyamon, majd ő is felugrott hozzám. 
    - Ugyan még nagyon fiatal vagy, viszont én is, úgyhogy nagyon egyszerűen fogom elmondani neked. Rendben? 
    - Rendben..
    - Az apukád egy nagyon híres cég vezetője mint tudod, de ezen kívül még mással is foglalkozik. Olyan állatoknak segít amik egyedül a szabadban képtelenek élni mert megölik őket. Így kerültem én is hozzád. Az apád megtalálta az anyukámat az erdőben holtan...akkor látta meg a tojást ahonnan ma kikeltem. Gondolom azért hozott ide, hogy egész életedben veled legyek és vigyázzak rád...és ezt örömmel vállalom. Te nem olyan ember vagy mint a többi, hogy meglát engem és szalad a fegyveréért és lelőjjön. 
    - De te ezt honnan tudod?- kérdeztem.
    - Érzem, hogy te más vagy. a szíved tiszta és nem fogod tűrni, hogy valaki megrontson téged. 
    - Teljesen igazad van..és hogy hívnak?
    - Nincs nevem. Neked kell adnod egyet.
    - Mit szólnál a....Tűzvészhez? 
    - Tetszik. Mostantól csak rád fogok hallgatni. 
    - De jó. Kimegyünk az erdőbe?
    - Csak lassan a testtel. Nem vagy még kicsi ehhez?
    - Nem. Én már nagylány vagyok.- mondtam büszkén.
    - Oh tényleg? Hát majd meglátjuk. De mielőtt elmennénk feltennék egy kérdést.
    - Persze. Mondjad.
    - Téged hogy hívnak?
    - Gi..
    - Szép név. Gyere menjünk.- mondta, majd eindultunk az erdő felé.
Már kezdett sötétedni mikor beértünk, de a nappali élet még nem ért véget. Madarak csiripeltek, mókusok szaladgáltak a fákon és még sok más állat élte az életét.


*
Pár óra múlva már teljesen besötétedett és én csak a sárkányomban bízhattam, hiszen ő nagyon jól lát a sötétben.
    - Tűzvész menjünk haza kérlek..kicsit félek.- mondtam reszketve.
    - Jólvan menjünk. Nem kell félned. Itt vagyok melletted.- mondta nyugtató hangon. 
Már majdnem kiértünk az erdőből, mikor a sárkány megállt.
    - Baj van?- kérdeztem aggódva.
    - Menjünk haza. De nagyon gyorsan. FUTÁÁS!
Nem kérdeztem miért kell eltűnnünk innen, csak futottam ameddig bírtam, majd mikor már nem tudtam tovább sprintelni, Tűzvész hátulról meglökött, hogy menjek tovább. 
Végül sikerült hazaérnünk épségben. Miután kifújtam magam rákérdeztem, hogy mi volt az ami elől futni kellett.
    - Mi elől futottunk? 
    - Egy farkas falka elől, de ezt majd az apukád elmeséli, hogy ezekkel miért kell vigyázni.- mondta majd elindult a szobámba.
Kicsit még kint voltam a nappaliban Tv-t nézni, de hamar meguntam és inkább lefürödtem, majd utána elmentem aludni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése