- Naa..Tűzvész. Alszom.
- Apukád mondani szeretne neked valamit.
Na nekem ennyi bőven elég volt. Azonnal kipantattam az ágyból és rohantam apához. Mikor odaértem szembe találtam magam egy magas (hozzám képest magas) huszas éveiben járó férfival, aki éppen a szüleimmel beszélt. Vagy inkább veszekedett.
- Nagyon megfogjátok bánni, hogy nem adtátok át a lányt! Pokollá fogjuk tenni az életeteket! Ezt jegyezzétek meg!!.- mondta a szüleimnek.
Mikor készült elmenni meglátott, ahogy az ajtóban állok, majd egy kis ideig farkasszemet néztünk. Egyedül a düht és a haragot láttam benne, semmi mást. Egy perc sem telt el azóta, hogy apával veszekedett, de máris magával akart vinni. Egyre közelebb jött hozzám, viszont én meg hátráltam, hogy ne érhessen hozzám. Lenézett a kezemre és meglátott rajta egy kis horzsolást, amit még tegnap szereztem az erdőben.
- Mit csináltál a kezeddel?- kérdezi higgadtan.
- S..semmit..csak lehorzsoltam.- mondtam rémülten.
Nagyon féltem tőle. Ő nem tudhatta, hogy hallottam amit mondott. Hirtelen a szemszíne olyan lett, mintha aranyból lenne. Nekem több nem kellett. Így is nagyon féltem tőle, de most végleg elszakadt a cérna. Kirohantam a házból egyenesen az erdőbe, mivel szinte a házunk mögött húzódott. Egyenesen az erdő közepén lévő rétre futottam, mert tudtam, hogy ott van olyan magas a fű, hogy ne látszódjak ki belőle. Mikor már kezdtem elfáradni leültem a földre szuszanni egyet. Csendben hallgattam a madarak gyönyörű énekét, viszont ez sem tartott sokáig. A távolban egy farkas vonyított. Először azt hittem, hogy megsérült vagy esetleg a falkájától szakadt el, de nem. Szinte rögtön utána vonyított mégegy, majd mégyegy. Összesen tizenkettőt számoltam. Nem tudom, hogy mennyi a normális létszám egy falkában, de kicsit sokaltam ezt a számot. Gondolkodásomat egy morgás zavarta meg, ami mellőlem jött. Egy nagy szürke farkassal találtam szembe magam. Tengerkék szemével szinte lyukat tudott volna ütni bennem.
Gyönyörű állat volt, viszont kevésbé barátságos. Őt követte még tíz majdnem ugyanilyen farkas, csak mindegyiknek volt valami megkülönböztető jele. Vagy a szeme volt más színű, vagy a bundája színe volt más. De én úgy emlékeztem hogy egyel többet hallottam vonyítani. Mindegy. Lehet elszámoltam. Körbe vettek, majd morogni és vicsorogni kezdtek. Hívni akartam Tűzvészt, de egy hang sem jött ki a torkomon annyira féltem. Végül megérkezett mégegy farkas, viszont ő már teljesen máshogy nézett ki mint a társai. Dús, fehér bundája volt és nagy sárga szemei.
Akkor mégis jól hallottam, hogy tizenketten vannak. De csak neki más színű a bundája. Gondolom akkor ő a falkavezér. Beengedték a többiek a körbe, amit körülöttem alkottak, majd lassan közeledett felém. Itt már muszáj volt felordítanom.
- TŰZVÉSZ!- ordítottam teli torokból, remélve, hogy meghallja.
A farkasok hangosabban kezdtek morogni és egyre közelebb értek hozzám. A távolból hallottam egy üvöltést, de nem akármilyet. Felnéztem az égre és a kis sárkányomat láttam teljes méretében.
- "De hogy nőtt meg ilyen gyorsan? "- gondoltam magamban.
Leszállt, rá üvöltött a farkasokra, majd azok sietve szaladtak vissza az erdőbe. A fehér búcsuzóul megkarmolta az arcom, úgyhogy két pár karcolás díszelgett rajta. Még mindig sokkos állapotban voltam és már nem viseltem volna el több meglepetést. Ájultan borultam a földre, de azt még hallottam, ahogy Tűzvész odajön hozzám és ennyi..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése