*9 évvel később*
Az útobbi évek unalmasan teltek. Elkezdtem az iskolát, sőt, már gimnazista vagyok. Tizenhat évesen másodikos leszek és ösztöndíjjal is rendelkezem. Ma van Szeptember elseje, azaz az első tanítási nap. Hurrá.. -.- . Az iskolával semmi bajom sincs, de az osztálytársakról ne is beszéljünk. A tinédzser fiúk egyszerűen nem normálisak. Galacsinnal, radírral, kajával dobálóznak, az egész órát végig dumálják és persze ennek következménye is van. A dolgozat. Nem szeretek dolgozatot írni, de négyesnél rosszabbat még sosem írtam. Szerintem ez minden kamasz álma lenne.
A mai nap is ugyanúgy telt mint a többi, így év elején. Megkaptuk az órarendet, a könyveket és az osztályfönöki órán lediktálta a tanár a szüneteket és a fontosabb eseményeket. Az óra végén rohantam a buszra, mert szinte az erdőben lakom, ami a város másik végében van. Mikor felszálltam és kinéztem az ablakon, egy viszonylag magas, körülbelül 21-22 éves fiút láttam elmenni a busz mellett, de úgy nézett rám, mint egy bérgyilkosra. Mikor már elment mellettem visszanézett és rám mosolygott. Nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen nem is ismertem.
Út közben még 5 fiú nézett rám úgy, mint az a srác akit először láttam. Kezdtem kicsit megijedni, ezért gyorsan leszálltam, majd egy gyorsabb tempót felvéve indultam hazafele.. Még úgy két utcát kellett végig sétálnom, hogy az erdő széle láthatóvá váljon számomra. Ezen a környéken nem lakott szinte senki, mert féltek az erdő állatatitól, így Tűzvész kitudott jönni elém.
- Szia Gi. Milyen volt az első nap?- kérdezte boldogan.
- Szia. Hát tudod ugyanolyan mint a többi.- mondtam mosolyogva- De mitől vagy ilyen boldog?
- Itt van a bátyád látogatóban.
- De..nekem nincs is bátyám.- mondtam meglepetten.
- Apád mondta nekem is, hogy az. De gyere sétáljunk haza és akkor majd megbeszélitek.
Amikor a sárkányom mondta, hogy a bátyám engem vár nagyon meglepődtem. Apa nem említette nekem soha. Nagyon kíváncsi leszek, hogy apa ezt hogyan fogja kimagyarázni.
- Apaa!- ordítottam fel az emeletre.
- Gi nyugodj meg. Mi a baj?
- Miért nem mondtad nekem soha, hogy van egy bátyám?? Tudtad, hogy mindennél jobban szerettem volna egyet mégse szóltál nekem soha!
Csak úgy dőltek belőlem a szavak és szerintem jogosan.
- Higgadj le kérlek.
- Mégis hogyan!? Elmondanád, hogyan nyugodjak meg ezek után??
- Gi én...- próbált mentegetőzni.
- Hagyj békén. Ne keressen senki!
Hátat fordítottam neki, majd az erdőbe rohantam. Nem mentem ki a rétre, mert még emlékszem arra ami ott történt. Hallottam, hogy Tűzvész a szárnyával csapkod a fák fölött, így kicsit megnyugodtam, hogy itt van velem. Nem tudom meddig futottam, de a lábaim már felmondták a szolgálatot. Leültem egy kidőlt fának a törzsére és megvártam míg a sárkány leszáll mellém. A lelkem romokban hevert. Sose hittem volna, hogy apa képes ilyet tenni. Fájt, hogy ezt tette velem, holott szerintem egyáltalán nem ezt érdemeltem. A Nap már kezdett eltünni a horizonton, de én még mindig az erdőben üldögéltem. Tűzvész felkapta a fejét valami zajra, majd a hang irányába repült. Én csak türelmesen vártam, hogy mikor jön vissza és hogy kivel. Egy percet se kellett várnom és ledobott elém egy 22 év körüli fiút. Felakartam segíteni, de a sárkány megállított.
- Ne menj hozzá közel. Ő nem ember.
Leesett az állam mikor kimondta az utolsó mondatot.
- Ha nem ember, akkor micsoda?- kérdeztem.
- Hát egy másik lény, egy másik világból.- válaszolta a fiú.
Felkelt, majd közelebb jött hozzám. Nem vagyok nagyon alacsony, de ő hozzám képest felhőkarcoló volt. Igen jól nézett ki, de nem akartam tovább bámulni.
- Mi a neved kislány?- kérdezte gúnyosan.
- Tudod ki a kislány tata- vágtam vissza.
- Hmm..szókimondó típus vagy látom. Na szóval hogy hívnak?
- Gi és téged?
- Lee Hongbin. Örülök, hogy találkoztunk.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése