Chapter 17

Reggel szörnyű fejfájásra ébredtem, de az okát nem tudtam. Ahhoz képest, hogy szétrobbant a fejem, sokkal erősebbnek érzem magam...és éhesebbnek. Gi még aludt mellettem és tisztán hallottam az ereiben lüktető vért. Eddig sosem éreztem ilyet. Vagyis de, de ennyire nem. Miközben ezen agyaltam, addigra már a nyakát harapdáltam és a szemfogaim is megnőttek. Inni akartam belőle, de az agyam nem engedte. Testem nem tett eleget neki. Muszáj innom. Nem tudok betelni vele. Megharaptam ütőerénél, de arra nem számítottam, hogy azonnal felkel. Befogtam a száját és visszanyomtam az ágyra, majd folytattam jól megérdemelt reggelimet.

- Gi Hongbin már haza....jött? Mond Kong te mit csinálsz?- kérdezte tőlem N.

Kis fáziskésés után kapcsoltam és odafordultam hozzá. Nem tudtam mit reagáljak arra, hogy itt van. Nem rá akartam figyelni, hanem Gi-re úgyhogy inkább ettem tovább.

- Héé te mégis mit csinálsz!? Azonnal engedd el!

Nekem rontott és ellökött a szoba másik végébe. Furcsa volt, hogy ennyi erő lett benne. 

- Nem akarom elengedni. Éhes vagyok. Ennem kell! 

- Te már nem ölsz embert. Menj az erdőbe és vadássz, de őt hagyd békén!

- Ha olyan lennél mint én, akkor tudnád miért nem tudok ellenállni neki. 

- Nem ilyen vagy. Neked van önkontrolod és tudod fékezni magad. Most miért nem? 

Kerültem a válaszadást és inkább elmentem a Jellyfishez gyakorolni. Le kell nyugtatnom magam. Másképp nem tudok a barátnőmmel lenni.

*N*

Reggel benéztem a többiek szobájába, hogy felkeltsem őket, úgyanis próbálni kéne végre együtt. Természetesen Hongbin nem volt a kis birodalmába. Remélem már végzett a vadászattal és biztos, hogy Gi-vel alszik együtt. Kopogtam, de senki nem nyitott ajtót úgyhogy bementem. Biztos még alszanak. Felmentem a lány szobájához és Bin-nek a hangja ütötte meg a fülem. De ez csak egy elégedett sóhaj volt. Barátnője hangját nem hallottam szóval biztos nem azt csinálják. Muszáj volt benéznem, hogy tudjam mit csinálnak, de úgy szólítottam meg, hogy úgy tűnjön mintha nem tudnék arról mit csinál. Még jól tettem, hisz Gi-ben már alig volt élet és Hongbin meg issza a vérét. Nekimentem és elhajítottam a szova másik végébe. Nem adott választ a kérdésemre, hanem inkább elment. Milyen barát az ilyen? Itthagyja félholtan a barátnőjét? Szegény lány olyan fehér mint egy lepedő. Szerintem max 2 liter vére maradt az ötből és annak idő kell, hogy újra termelődjön. Nem fogom felkelteni. Egyrészt nem is tud másrészt meg ha fel is tudna kelni, beszélni tuti nem fog tudni. Itt maradok vele nehogy valamelyik Exo-s megtalálja és elvigye. Azonnal le is fújtam a mai próbát.
Leültem Gi mellé és vártam, hogy legalább a szemét kinyissa egy kis időre. Közben Lay is megérkezett és kicsit furcsálta, hogy én vagyok a hugával és nem Bin. Elmondtam neki mi történt és a szemei sárgák lettek a dühtől. Szerencsére neki már volt annyi önkontrollja, hogy nem hagyta kiszabadulni a farkasát és nem ment el megkeresni Kong-ot. Megkértem, hogy maradjon itt és vigyázzon rá. Én addig megkeresem ezt a hülyét és jól megleckéztetem. Tudom, hogy ilyenkor inkább bemegy a Jellyhez és agyon táncolja magát, de legalább gyakorol. Írtam neki, hogy baj van és jöjjön az erdőbe mert itt az Exo. Tudom szörnyű ember vagyok, de másképp nem jönne el onnan. Meg fog találni akárhol vagyok az erdőben, hiszen démon is. Jó a szaglása.

*Hongbin*

Körülbelül 4 órát táncoltam egyfojtában és semmit sem pihentem. Csak akkor hagytam abba mikor N írt, hogy menjek az erdőbe mert hogy ott az Exo. Dehát Gi nem is fog mostanában felkelni, akkor mit keres ő ott? Lesz ami lesz alapon elindultam ki a belvárosból be a rengetegbe. Ha Hakyeon itt van akkor biztos megtalálom. Legalábbis ebben a hitben voltam, de nem találtam meg. Sajnos a hallásom nem éppen a legjobb úgyhogy kóvájoghatok még egy kicsit. Már majdnem kiértem a rétre mikor meghallottam valaki ereiben lüktető vért. Fent hintázott a fán, de a sűrű lombkorona miatt nem láttam ki az. Kis idő után meguntam, hogy nem látom és inkább mentem tovább. Helyesbítek, mentem volna tovább, ha egy bukott angyal nem rontott volna nekem.

Így teljesen átváltozva nem ismertem fel. Pedig szinte mindenkit ismerek az angyalok világában. Megszellőztetett, majd a szélnél is gyorsabban hajított vissza a földre. Annyi eszem nem volt, hogy zuhanás közben átváltozzak. Semmi baj Hongbin, nem csalódtam benned. Mikor már nagyon elegem volt csak akkor fedtem fel valódi kinézetem. A szeméből döbbenetet szűrtem le. Mást úgyanis nem láttam az arcából.
- Csak nem meglepődtünk? Ki vagy te és mit akarsz?
- Bosszút állni azért, amit Gi-vel tettél. A hangom alapján meg csak felismersz.
- N??
- Hello haver és igen meglepődtem a kinézeteden.
- Hát én is a tiéden. De engem nem fogsz legyőzni.
- Csakugyan? Majd meglátjuk.
Mire kimondta volna az utolsó szót, karmai már a hasamban voltak és egyre mélyebbre tolta őket. Csak ordítani tudtam a fájdalomtól. Üvöltésemet szerintem még Jeju-n is hallották. Majd beleszakadt a torkom. Démonná kell változnom, de nincs elég erőm hozzá. Sosem gondoltam volna, hogy az egyik bandatársam fog a halálba küldeni. Láttam két sárga szempárt a bokorban és melegen ajánlom, hogy ne az egyik Exo tag legyen. Már szinte a gerincemnél voltak a karmai, mikor az az állat ráugrott és átharapta a nyakát, figyelve, hogy az ütőeret ne sértse meg. Amíg bunyóztak oda se néztem. Vettem a fáradságot és démonná változtam, majd a megfelelő rúnákkal rendbe raktam a hasam. Így már újra harcképes voltam, de ahogy látom nem nagyon kell segítenem a cicának. Várjunk, cica? De az nem lehet. Ilyen nem létezik, hogy ilyen gyorsan rendbe jött. Ez lehetetlen. Nem bántotta N-t nagyon. Csak tudatta vele, hogy nem kell engem megölni. Ő ezt meg is értette és a tigris távozott. Mikor elment előttem szemeiben düht, aggodalmat, de legfőképp csalódottságot láttam. Mérhetetlenül sajnáltam amit vele tettem és tudom, hogy most nem nagyon akar velem beszélni egy jó darabig. Meg akart támadni és megleckéztetni, de nem tette. Az utolsó pillanatban gondolta meg magát. Láttam, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit, de erős maradt és nem engedte ki. Egyenlőre. Elakart futni, de nem engedtem. Mindig elé álltam akármerre futott volna. Rámüvöltött, de nem tágítottam útjából. Legördült az első könnycsepp arcán és ahol egy van ott van több is. Továbbra sem engedtem elmenni. Megakartam nyugtatni, hogy újra biztonságban legyen mellettem... De ő makacs lány és nem hagyja. Inkább egyedül küzdi le a bajait. Nyugtatásképp meg szerettem volna simogatni és cserébe a szemembe karmolt. Ezt teljesen megérdemeltem. Üvöltése eltorzult a sok sírástól, de nem hagyta abba. Tigrise már nem bírta tovább ezt a szenvedést és tudta nélkül változott vissza, majd bábuként csuklott össze. Szerencsére én gyorsabb voltam és elkaptam mielőtt földet ért volna. Sápadt, beesett arc, hófehér bőr. Ezek mind a vérhiány jelei. Felvettem és elindultam hozzájuk N-el az oldalamon. 

Chapter 16

*Lay*

Nem szerettem volna erről beszélni neki mert nem éppen mindennapi dologról van szó és még az érintett személy sem tudja ezt magáról. Bin nem sürgetett. Hagyta hogy összeszedjem magam és mikor készen állok elmondani, figyelmesen fog végighallgatni. Nem akartam tovább váratni. Inkább elkezdtem a történetet.
- Először is amit tudnod kell Gi-ről, hogy nem azok a vérszerinti szülei akikkel együtt él. Gondolom erre valőszínűleg már rájöttél. Nem? Akkor mostmár tudod. Európában született de az apja koreai volt. 6 évesen mikor elballagot az óvodából, rá pár napra az apja elköltözött és azóta nem látta. Hihetetlenül apás és ezt biztos tudod már a sok ölelésből és bújásból. Miután az apja elment az anyja rengeteget verte és emiatt sokszor volt kórházban is. Egyik éjjel kiabálást hallott lentről, de nem mert lemenni. Az apja küldött érte egy férfit, hogy hozza ide Koreába. Kicsi volt még és nem fogta fel miért kell elmennie. Másnap már itt voltak és nevelőszülőkhöz adták. A vérszerinti apja volt az Exo menedzsere, de a banda és a közte lévő vitákat nem tudta megoldani. Pár éve szívrohamban elhunyt. Halála előtt egy nappal engem bízott meg azzal, hogy védjem és tanítsam meg a lányt mindenre amit tudnia kell, ezért az én és a szüleim nevelik most is. Régen sokat játszottam vele farkasként, de ő nem tudta hogy én vagyok az. Amíg apám nem mondta el neki pár hónappal ezelőtt, hogy én vagyok a "bátyja", addig engem csak állatként látott. Ez nem éppen tetszett a többieknek. Megesküdött a banda, hogy a lány minden fájdalmat vissza fog kapni amit az apja tett velük. Nem fognak lemondani Suho-ék egyhamar Gi-ről.

*Hongbin*

Nagyon sajnáltam szegény lányt a múltja miatt. De legalább tudom, hogy miért van tele heggel. Ismertem az apját jómagam is és nekünk sosem szólt egy rossz szót sem, sőt. Millió tanácsot adott nekem és emiatt vagyok ilyen jó táncos és a Vixx is miatta fejlődött rengeteget a táncban. A mi menedzserünknek is jó barátja volt. Sokat köszönhetünk neki.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt a fontos titkot. Örök hálával tartozom.
- Ugyan nincs mit. De egyet kérek tőled.
- Mond.
- Nem tudja feldolgozni, ha valaki megbántja vagy ha szakítasz vele. Az apja szerint kis korában rengeteg szívműtéten esett át, szívritmuszavara miatt. Sikerült valahogy megszüntetni, de figyelmeztették, hogyha nagyobb stressz éri akkor újra előjöhet neki.
- Nem áll szándékomban megbántani pláne nem szakítani vele. A démonok egy életre választanak párt és szerintem én megtaláltam azt akivel örökké élni szeretnék.
- Remélem boldogok lesztek a jövöben is. Sok boldogságot kívánok, de sajnos most el kell mennem. Mindjárt kezdődik a koncert. Vigyázzatok magatokra. Szia.
Még gyorsan odament a hugához, adott az arcára egy puszit és már ment is el. Tisztában voltam azzal, hogy Gi már rég felkelt a beszélgetésünkre, csak csendben tettette hogy alszik. Leültem mellé és simogatni kezdtem hátát.
- Kicsim tudom, hogy hallottad az egészet.
- Tudtam, hogy titkoltak előlem valamit, de mostmár tudom, hogy mit. Sose értettem miért vagyok tele hegekkel és miért van a mellkasomon három 10 centis varrat. Most ezeket is megtudtam magamról és még az egész múltamat is.
- Gyere ide.
Nem akartam így látni. Megtört volt és tudom, hogy fáj neki amit tettek vele mikor kicsi volt. Megfogom védeni bármi áron. Szorosan öleltem kis testét, de közben vigyáztam, nehogy kettétörjön nekem. Mellette én óriásnak számítottam. Pólóimba háromszor is beleférne. Továbbra is erős maradt. Könnyeinek nem engedte, hogy utat találjanak arcán. Néha mikor jól érzem magam emberi alakban, megjelennek a szárnyaim. Ez most sem volt másképp. Ölembe ültettem és betakartam velük. Nem sokkal később már az álmok világában járt.
- Rég láttalak ilyen boldognak.- szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Ravi a szívbajt hozod rám. Tudod, hogy utálom ha a semmiből jelensz meg.
- Tudom és bocsi. Csak szólni jöttem, hogy ideje lenned próbálni is, nem csak egy kislányt pesztrálni egész nap. Tud vigyázni magára.
- Nem érdekel mit mondasz. Te ezt nem értheted.
- Ugyan már Kong. Régen együtt szívtuk ki az emberek lelkét csakhogy életben maradjon a démonunk. De, ahogy megláttad ezt a lányt átszoktattad a szervezeted a vérre. A vámpírod is édes vérre éhes és te nem adod meg neki azt az örömöt, hogy emberből ehessen. Gi-ben is olyan édes mint a méz.
- Wonshik hagyd abba! Nem fogom bántani. Tisztában vagyok vele milyen a vére, hisz érzem és annyira szeretném meginni, de nem engedhetem meg magamnak ezt a fajta luxust.
- Tényleg? Akkor húzd vissza a fogad és a szemedet is varázsold vissza barnává te kis hősszerelmes.
Leraktam a lányt az ölemből és nekirontottam barátomnak immár teljesen átváltozva.
- Ezaz Hongbin engedd ki! Hagyd, enni.

- Te leszel az akit mindjárt megölök! Senki sem kényszeríthet semmire! Még ti sem!!
- Szóval így állunk.- átváltozott, majd kihajított az ajtón majdnem a rét közepére.
- Meg kell hagyni sokkal erősebb lettél.
- A lelkek erőt adnak. És most a tiéd jön.
Minketten származásunkból adódóan a legerősebb démonok közé tartozunk. De én most nem ezt a lényemet választottam, ugyanis a vámpír aki bennem él már egy jó ideje nem szabadult ki testemből, úgyhogy teljes mértékben barátom fog alul maradni.

*Órákkal később*

Még mindig marjuk egymást és már éhes is vagyok kicsit. Kontrolálnom kell magam nehogy megöljem Ravi-t. Harapásnyomok elég szépen tarkítják a testét, karmolásnyomok az enyémet mégse érezzük úgy, hogy ideje lenne befejezni. Gondolataimból egy újjabb támadása zökkentett ki és ennek már azért volt ereje.
- Na ezt megéreztem...
- Csak szólj ha már elég volt..de akkor sem fogom abbahagyni.
- Szerintem meg abba fogod hagyni.- jött mellém barátnőm.- Ha nem, akkor majd én segítek.
- Nem fogok félni egy taknyos kislánytól.
Hát pedig jobban tette volna ha csendben marad mert ebből most hatalmas bunyó lesz. Nem Gi-t fogom félteni, hanem Wonshik-ot. Kettőjük közül ő lesz az aki menekülni fog. Tudom, hogy Ravi-nak nem ez a valós démoni alakja. A megfelelő pillanatra várt és most megkapta. Önelégülten vigyorogtam bandatársamra jelezve, hogy vége lesz mint a botnak.

*Gi*

Éreztem, hogy Hongbin letett az öléből, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget és aludtam tovább...volna. Hallottam, hogy kitört az ablak és Ravi ugrott ki rajta. Hirtelen nem tudtam kit dobott ki, de csak egy lénynek van vörös szeme és az Kong-ban él. Lövésem sincs miért verekedtek, de órákig tartott. Tűzvész nem engedett ki, hogy segítsek a barátomnak. Csak akkor tudtam elsuhanni mellette mikor lankadt a figyelme. Pont a szemem láttára verte bele a fejét a földbe Hongbin-nak. Itt szakadt el a cérna és oroszlánná változva mentem oda mellé.
- Mindjárt meglátod mennyire vagyok taknyos kisgyerek.
Olyan lendülettel mentem neki, hogy magamat is megleptem. Ott karmoltam és haraptam ahol értem, de azért Ravi sem gyenge. Mindig egyre erősebben kaptam az ütéseket. Nyakamnál fogva arcához emelt és én jól telibe haraptam a fejét. Éreztem, hogy eltörnek az arccsontjai a fogam alatt, de nem engedtem el továbbra sem, csak akkor mikor beleméjesztette karmait a nyakamba. Fájt ez tény és a macskám sem bírt elviselni több sérülést, így akaratom ellenére változtam vissza. Térdre estem, de mikor elém ért a hajamnál fogva felhúzott.
- Iszonyat erős vagy ez tény. De ha leakarsz győzni, ahhoz több kell édes.- beleszagolt a levegőbe ahol az én vérem szaga terjengett.- Mivel bizonyítottad bátorságod, így nem veszem el a lelked. De amennyi vér a sebeidből kifolyik azt magamévá teszem.
Ránéztem Bin-re és láttam, hogy nem nagyon tudja magát visszafogni. Remegett a véremért. Ravi-nak nem tartott sokáig a dolga és már engedett is el. Amilyen gyorsan tudtam odafutottam Hongbin-hoz várva, mit fog csinálni velem.

*Hongbin*

Szörnyű érzés volt látni, ahogy a barátnőm Wonshik kezei között lógott és a démon pedig nyalta le a vért a testéről. Az egész erdőt beterítette az édes illat. Én meg mindent megadnék most egy kis édes vérért. Mikor barátom végzett elengedte a lányt és szaladt hozzám megnézni hogy vagyok. Remegtem érte. Borzalmasan vágytam rá. Nem félt tőlem. Tudta, hogy van annyi akaraterőm, hogy nem fogom bántani, de most ebben én nem voltam biztos. Pár percig álltunk egymással szemben és végül ő szüntette meg a közöttünk lévő távolságot egy öleléssel.
- Szívem..kérlek menj be a házba..had nyugodjak le egy kicsit..
- Nem akarlak egyedül hagyni. Azt akarom, hogy igyál belőlem.
- Félek, hogy nem tudom majd hol a határ.. Nem kockáztatok.
- 2 liter vért simán ihatsz most. Én kérlek erre.
Sokat kellett győzködnie, míg végül elfogadtam ajánlatát. Kicsit eltóltam magamtól és kerestem egy tetszetős helyet a nyakán. Találtam is egy kisebb vénát és belevájtam szemfogaimat. Életemben nem ittam ilyen finomat. Édes, akár a méz. Éreztem mikor kezd elgyengülni a vérveszteségtől és akkor realizáltam, hogyha még egy kicsit iszok akkor meghal. Nehéz volt, de abbahagytam. Felvettem menyasszonypózba és bevittem a puha ágyába. Én lefürödtem és utána csatlakoztam hozzá.

Chapter 15

Megállt a szívem és az arcom színe is biztos jobban hasonlított egy lepedőre mikor rákérdezett, hogy lettem bukott. Fájdalmas dolog ha erről kell beszélnem valakinek, de tudnom kellett volna előre, hogy megkérdezi egyszer. Bízom benne így nyugodt szívvel oszthatom meg vele ezt a "kis" titkot. Egész úton azon agyaltam, hogy mondjam el neki, hogy ne féljen tőlem továbbra sem. Megnyugtatott kicsit, hogy egyáltalán nem volt zaklatott. Egész úton ugrált, hogy szentjánosbogarat fogjon hiúzként kisebb-nagyobb sikerrrel. Én csak mosolyogni tudtam rajta és csodálattal figyelni kecses mozgását. Már a ház elött voltunk majdnem mikor valamit hallott a bokorból. Az ő hallása jobb mint az enyém szóval rábíztam magam. Közelebb ment a bokorhoz, de nem jött elő senki. Végül annyiban hagyta a dolgot és már indultunk is volna tovább ha nem ugrott volna neki egy démon. Azonnal felismertem azt a fajta harcmodort és nagyon nem örültem neki. Mikor végre engem is észrevett, békénhagyta a macskát és elém sétált. Nem sietett. Övé az örökkévalóság. Végighúzta ujját arcélemen, mit a dühtől megfeszülő állkapoccsal tűrök.
- Örülök, hogy újra látlak Lee Hongbin. Sokkal erősebb lettél mióta elmentél tőlünk.
- Sok okom volt rá. Minek jöttél? Csak azért, hogy kémkedj utánam?- itt már kezdtem elveszíteni a türelmem, de még tűrtem. Pólóm nyakánál fogva felemelt és úgy folytatta tovább beszédét.
- Ne feledd, hogy az apád vagyok és bármikor feljöhetek szemmel tartani téged! Mitöbb a valós démoni alakodat is elvehetem tőled!
Gi nem nézte jó szemmel, hogy kb 1 méter van a lábam és a talaj között és neki akart rontani a démonmesternek, de láttam rajta menyire fél tőle. Csak hangos morgásba kezdett közvetlenül mellettem.
  Csak nem szerződést kötöttél egy alakváltóval? Gratulálok. Neked csak végig kell nézned hogyan ölöm meg. - lerakott és már indult volna felé, de akkora taslit adtam neki amekkorát csak tudtam. Kicsit meg is szédült, de éppen ezt akartam.
- Az én barátnőmet senki sem bánthatja!!- ordítottam apámra.
A hiúz meglökte fejével a lábam, jelezve, hogy jobb lenne már hazamenni. Nyugtatásképp simogatni kezdtem fejbubját.
- Tudod, hogy mi lesz ha megszeged az egyik törvényem! Nem fogok neked megkegyelmezni csak mert a fiam vagy.
- Én már nem tartozom hozzátok. A magam szabályai szerint élek. Ti már egyáltalán nem érdekeltek.
Hátat fordítottam neki és a macskával együtt elmentünk onnan. Még utoljára visszanéztem, de csak egy kaján vigyort láttam az arcán. Tudtam, hogy ennek még nincs vége. Valószínű nagyon elmerengtem gondolataimban mert Gi húsz méterrel előrébb ült már a fűben engem várva. Melléértem és elkezdtem a fülén lévő kis pamacsokkal játszani, erre ő a lábamhoz dörgölte a fejét és közben dorombolt. Nagyon kis édes volt, de leginkább akkor az mikor ember. A ház előtt visszaváltozott, majd bementünk a jó meleg helyiségbe. Elrendeztük magunkat. Vacsiztunk, mefürödtünk és pizsamába öltöztünk. Leginkább ő mert nekem csak egy alsó kellett.
- Gyere kicsim ülj le.- szóltam neki és elkezdtem a mesémet.
   Ugye azt szeretnéd tudni hogyan lettem bukott angyal. Kicsit tömör lesz és sok dolog lesz benne amit nem biztos, hogy érteni fogsz, de azokat is elmondom. Szóval mint minden normális angyal én is a mennyben éltem, fent a felhők közt. Az angyalok vezetői a szeráfok. Én is egy voltam ezek közül a vezetők közül. Amit tudni kell a fentiekről, hogy elég hülye szabályzatuk van. Például nem lehet egy angyal sem szerelmes. Ezt az egy szabályt nem változtathattuk meg soha. Találkoztam egy őrzőangyallal, aki egy embert védett halála napjáig. Én beleszerettem ebbe a lányba és titokban találkoztunk, nem törődve a törvénnyel. Egyik éjjel rajtakaptak minket és az őrzőnek halálbüntetést szabtak ki. Nekem az volt a büntetésem, hogy végig kellett néznem. Bosszút esküdtem és megöltem azoknak a szeráfoknak a felét, akik ezt megszavazták. Köztudott, hogy a szeráfoknak három pár szárnyuk van. Mint ahogy láttad nekem már csak két pár van. A maradék egy pár szárnyamat a tövénél levágták és azonnal fekete lett a többi. Száműztek oda, ahova a többi bukott él. A pokol és az emberek közti kis világba. Amit belőlem látsz mikor átváltozom az csak egy kis része annak aki valójában vagyok. Ha veled vagyok csak a szárnyaimat engedem ki. Nem tudom, hogy reagálnál, ha látnál teljesen átváltozva.

*Gi*

Nem akartam elhinni, hogy ilyet tett a múltban. Ő megölte vezető társai felét? Egyszerűen nem tudtam felfogni. Tényleg túl sok volt ez nekem így estére, de végig csodálkozva hallgattam a történetet. Mikor a végére ért furdalt a kíváncsiság, hogy lássam milyen teljesen átváltozva.
- Tudom, hogy nem erre a reakcióra vártál, de megmutatnád hogy nézel ki, ha teljesen bukott angyal leszel?

*Hongbin*

Valóban nem ilyen reakcióra vártam, de megkönnyebbültem, hogy nem fél tőlem. Eleget tettem kérésének és felfedtem valódi énem.

Tisztában voltam azzal hogy nézek ki. Meg is lepődött kicsit. Hosszú fekete hajam pont olyan mint a debut előtt, izmosabb felsőtest és a két kardom. Persze ezeket rögtön el is raktam a hátamon lévő tartójukba. Meglepettség helyett inkább csodálatot láttam az arcán és ez rettenetesen megnyugtatott. Azt hittem beszakad a mellkasom, olyan erővel ölelt meg. Nagyon bújós lány, de nem bánom. Legalább érzem, hogy szeret. Nagyon hideg volt az egész teste így pólón keresztül is. Szerencsére az én testem mindig pár fokkal melegebb mint az embereké és szerintem ez most nagy előny volt. Teljesen elveszett az időérzékem. Csak azt vettem észre, hogy egyre több súly nehezedik a karomra. Szerelmem gyermeki ártatlansággal aludt el karjaim közt. Szárnyam puha takaróként szolgált neki nehogy megfázzon a háta. Nem akartam elengedni. Vele akartam lenni életem végéig és az pedig örökre szól. Még egy kis ideig tartottam pille testét, debalszerencsémre valaki kopogott, így muszáj volt lefektetnem. Nem szerettem volna visszaváltozni. Szerettem ebben az alakban lenni. Gyorsan megnéztem ki az és már nyitottam is ki neki az ajtót.
- Szia Kong jöttem megnéz....jézusom hogy nézel ki?- lepődött meg jó barátom.
- Szia Lay és köszönöm ezt bóknak veszem. A húgod látni akart bukott angyalként.
- Nem vagy semmi, de változz vissza kérlek. Pont hozzá jöttem. Itthon van?- eleget tettem kérésének.
- Igen csak alszik. Elfáradt a sok edzésben.
- Ja értem. Jól van? Megszokta már a cicákat?
- Persze, a hasa még nem száz százalékos, de sokkal jobb és igen, már nagyon tetszik neki. Előnyben volt ma a bandatársaid ellen.
- Mit csináltak már megint?
Elmondtam neki az egész történetet a felirattól egészen a ma történt dolgokig.
- Lay nem puhatolóznál kicsit a Leadernél és Kai-nál? Tudni akarom miért akarják elvinni minden egyes alkalommal.
- Ehhez nem kell kérdezgetnem őket. Tudom miért akarják.
Láttam rajta, hogy nem egy fényes emlék fűződik ehhez a dologhoz, de mindenképp tudni akartam.

Chapter 14

*Másnap*

Reggel viszonylag korán keltem, de Gi-t hagyom még pihenni. Biztos elfáradt a tegnapi edzésen. Úgy döntöttem elmegyek vadászni kicsit, hisz két lényemnek vérre van szüksége, hogy életben maradjon. Felöltöztem, majd kimentem Tűzvészhez és mondtam neki, hogy vigyázzon a lányra amíg vissza nem érek. Tudtam, hogy ezek a dögök a ház körül járják az erdőt, de nem foglalkoztam vele. Biztos voltam benne, hogy követni fognak. Nem változtam még át. Nem volt rá szükségem. Éreztem az összes farkas szagát és tudom, hogy megfognak támadni majd idővel. Nem érdekeltek. Ha két benned élő lény halhatatlan akkor semmi okod félni. Nekem sem volt rá okom éppen ezért. Ahhoz a réthez vettem az irányt ahol a fiatal démonokat láttam. Jut eszembe még azokat is megkéne ölnöm. Mivel még fiatalok nem halhatatlanok. Ugyanolyan volt a rét mint akkor. Több ezer kék pillangó lepte be és természetesen sok-sok bambit is láttam amik csak rám vártak. Lehet, hogy ők ezt nem így gondolják, de én igen. Kis zajt csaptam, hogy lássam merre szaladnak majd és utána vámpír gyorsasággal eléjük tudjak vágni. Kivételes eset volt mert közvetlen felém futottak. Ilyen se most volt. Könnyedén kaptam el az egyik nyakát és megfojtottam. Ritka az amikor nem elégszek meg egy állattal és most is ez van. Nem szoktam hozzá ehhez. Általában egy nagyobb állatból simán jól lakom, de most nem. Tisztán lehetett látni merre mentek az őzek, így ráérősen mentem utánuk. Jó messzire mentek, de nem elég messze, hogy megszabaduljanak tőlem. Morogtak a farkasok a bokorba és ez elijesztette őket. Ezt így nem lehet folytatni. Vadászathoz nyugalom kell, szóval először elintézem őket. Köztudott, hogy a vámpír méreg halálos is lehet a farkasokra, így ezt most bevetem mert már nagyon elegem van belőlük. Csak addig leszek vámpír amíg megharapom őket utána démonná kell változnom, hisz az sokkal egyszerübben és gyorsabban gyógyul.

*Gi*

Reggel mikor felébredtem Hongbin nem volt mellettem. Látta rajtam a sárkány, hogy kicsit megijedtem, majd nyugtatott, hogy csak vadászni ment el. Mivel nem éppen mehettem ki a házből úgy döntöttem gyakorolom az átváltizásokat. Mikor már egész jól ment felhívtam Ravi-t, hogy nem-e tudna megtanítani menni.
- Szia Ravi ráérsz most?
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Mivel Bin elment vadászni ezért nem tud segíteni benne, szóval azt gondoltam, hogy mivel te is démon vagy és álítólag mindenről tudtok, hogy te nem tanítanál meg menni?
- Persze segítek neked, de Kong mikor ment el?
- Kb fél napja nem láttam.
- Furcsa..nem szokott neki eddig tartani. De ne aggódj biztos jól van. Mindjárt ott vagyok én kis kolibrimadaram.
- Rendben. Köszönöm.
Kicsit meglepődtem ezen a "kolibrimadáron", de már hozzászoktam ehhez. Amióta ismerem őket, mindegyik tag ad nekem egy becenevet. Elég kemény neveket. Gondolataimból a mi drága rapperünk szakított ki.
- Na kezdhetjük? Hahóó Gi itt vagy?
- Hmm ja igen persze. Kezdhetjük.
Úgy érzem nap végére sok-sok lila folt fogja tarkítani testem. Ravi elmondta hogy hangoljam össze mind a négy lábam és először ő rakosgatta kis hiúz tappancsaimat, hogy hozzászokjak az érzéshez, majd később egyedül próbáltam csinálni. Kis idő múlva már tökéletesen tudtam egyedül sétálni, úgyhogy jöhetett az egyel gyorsabb tempó.
Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Azt gondoltam, hogy minden lépésnél pofára fogok esni, de nem. Sokkal egyszerűbb volt. Sajnos a kevés hely miatt rohanni nem tudtam, de majd annak is eljön az ideje. Már este volt mikor végeztünk, de Hongbin még mindig nem ért haza. Mostmár kezdek nagyon aggódni érte. Mondtam Ravi-nak, hogy nyugodtan menjen haza és majd szólok ha hazajött. Kiültem kicsit a ház elötti tornácra és néztem a csillagokat. Vajon léteznek angyalok, akik a felhők között élnek? Hiszen Bin bukott angyal. Valahonnan száműzték, de honnan? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, mikor vonyítást hallottam a távolból. Lehet, hogy megtámadták és azért nem jött még haza. Nem vártam tovább. Azonnal oroszlánná változtam és ösztönösen kezdtem el szaladni a hang irányába. Várjunk. Szaladni? Én most tudok futnii. Nagyon örültem ennek, de most nem ez volt a fontos. Nem mindig találtam meg a megfelelő szagot és ezért nem tudom merre mentem, de egyszer csak megtalálom....valahogy.

*Hongbin*

Nem hiszem el, hogy ezek semmiből sem tanulnak. A fél banda haldoklik, de még mindig harcolnak. Kiismerték már a taktikámat és szépen összhangban támadtak, úgy ahogy egy falkához illik. Erősek ha együtt vannak, de ha egyenként jöttek volna, már nem élnének. Nem tudtam egyszerre mindegyikőjükre figyelni. Csak egyre és már a hátamba voltak a karmai a másiknak, a harmadik a hasamba vájta őket. Azért ha megakarnak ölni az nekem is kellemetlen. Majd ha végre hazaérek akkor a megfelelő rúnákkal renbe rakom magam. Csak remélem, hogy Gi nem megy ki a házból.
Már kezdett besötétedni és még mindig nem hagytak elmenni. El se fáradtak. Egy izzadság csepp nem volt rajtuk. Bezzeg rajtam. Mintha rámborítottak volna egy vödör vizet. Persze nem csak én sérültem meg, hanem ők is, csak ők sokkal gyorsabban gyógyulnak, de azért nekik is idő kell. Sehun visszaváltozott és egy kihegyezett karót akart a mellkasomba dobni. Gyorsabban hajítja el, mintha puskáből lőnnék. Várom a becsapódást, de az elmarad. Kinyitom szemeim és egy csodálatos oroszlánt látok, karóval a szájában. Könnyedén roppantja ketté és elindul a farkasok felé. Persze egyből tudtam, hogy Gi az, de inkább csak félrebillentett fejjel figyeltem mit fog csinálni velük. Nem tudom milyen megindulásból változott át tigrissé, de ráhagytam a dolgot. Tök mindegy melyik nagymacska lesz, ebben a helyzetben úgyis ő fog nyerni. Nem féltek tőle ezek a dögök, pedig jobban tették volna. Már ugrottak is egymásnak.

A tigris nagy mancsaival és karmaival vágott oda nekik, de még ez sem volt nekik elég. Nagyon akarták őt csak tudnám, hogy miért. Vajon már tudják, hogy alakváltó? Bár nem hiszem. Mikor átharapta a nyakukat, abból ömlött a vér és elkezdett köhögni kicsit, hisz még nincs tapasztalata ezen a téren. Nem ivott még vért. A farkasok már nem bírták tovább és elmentek. Pedig ha tudták volna ki csinálta ezt velük, akkor még itt maradtak volna. Mikor már meggyőződött róla, hogy elmentek elindult felém. Láttam egy sárga szempárt a mögötte lévő bokorban és bukott angyalként elrepültem a tigris fölött egyenesen az állathoz. Megfogtam és felrepültem vele a fák tetejéig. Olykor-olykor kiengedtem egy kicsit szorításomból, hogy érezze bármikor ledobhatom.
- Nem tudom melyik vagy, de jobban tennéd ha beszélnél.- mikor meghallotta visszaváltozott és egy Umin lógott a kezeim között.
- Parancsot teljesítek. Nekem el kell vinnem azt a lányt Suho-nak és Kai-nak. Ők akarják, őket kérdezd.
Éreztem volna ha hazudik, de nem tette, így nem tehettem mást mint elengedni. Leszálltam vele és elengedtem.
- Egyébként ki ez a cica?- kérdezte.
Mikor már készültem volna valami hazugságot kitalálni, a tigris morogva nekirontott a fiúnak és az sietve szaladt el társai után.
- Ilyen az én barátnőm. Nem fél senkitől.- szóltam hozzá és már újra egy 16 éves lányt láttam magam előtt.
- Ösztönösen jött. Úgy éreztem így a helyes.
- Jól érezted. Köszönöm a segítséget.
Jutalmul kapott tőlem sok-sok puszit és csókot. Ismét a szárnyaimmal takartam el magunkat, nehogy valaki meglásson. A közénk beállt csendet végül ő törte meg.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. Mondjad.
- Hogy lettél bukott angyal? Honnan buktál le, hogy az lettél?
Bevallom nem hittem volna, hogy pont ilyet kérdez, de egyszer úgyis meg kell tudnia az igazat.
- Ha hazértünk akkor elmondom rendben?- mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam a szája szélére, majd indultunk is haza.