*Lay*
Nem szerettem volna erről beszélni neki mert nem éppen mindennapi dologról van szó és még az érintett személy sem tudja ezt magáról. Bin nem sürgetett. Hagyta hogy összeszedjem magam és mikor készen állok elmondani, figyelmesen fog végighallgatni. Nem akartam tovább váratni. Inkább elkezdtem a történetet.
- Először is amit tudnod kell Gi-ről, hogy nem azok a vérszerinti szülei akikkel együtt él. Gondolom erre valőszínűleg már rájöttél. Nem? Akkor mostmár tudod. Európában született de az apja koreai volt. 6 évesen mikor elballagot az óvodából, rá pár napra az apja elköltözött és azóta nem látta. Hihetetlenül apás és ezt biztos tudod már a sok ölelésből és bújásból. Miután az apja elment az anyja rengeteget verte és emiatt sokszor volt kórházban is. Egyik éjjel kiabálást hallott lentről, de nem mert lemenni. Az apja küldött érte egy férfit, hogy hozza ide Koreába. Kicsi volt még és nem fogta fel miért kell elmennie. Másnap már itt voltak és nevelőszülőkhöz adták. A vérszerinti apja volt az Exo menedzsere, de a banda és a közte lévő vitákat nem tudta megoldani. Pár éve szívrohamban elhunyt. Halála előtt egy nappal engem bízott meg azzal, hogy védjem és tanítsam meg a lányt mindenre amit tudnia kell, ezért az én és a szüleim nevelik most is. Régen sokat játszottam vele farkasként, de ő nem tudta hogy én vagyok az. Amíg apám nem mondta el neki pár hónappal ezelőtt, hogy én vagyok a "bátyja", addig engem csak állatként látott. Ez nem éppen tetszett a többieknek. Megesküdött a banda, hogy a lány minden fájdalmat vissza fog kapni amit az apja tett velük. Nem fognak lemondani Suho-ék egyhamar Gi-ről.
*Hongbin*
Nagyon sajnáltam szegény lányt a múltja miatt. De legalább tudom, hogy miért van tele heggel. Ismertem az apját jómagam is és nekünk sosem szólt egy rossz szót sem, sőt. Millió tanácsot adott nekem és emiatt vagyok ilyen jó táncos és a Vixx is miatta fejlődött rengeteget a táncban. A mi menedzserünknek is jó barátja volt. Sokat köszönhetünk neki.
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt a fontos titkot. Örök hálával tartozom.
- Ugyan nincs mit. De egyet kérek tőled.
- Mond.
- Nem tudja feldolgozni, ha valaki megbántja vagy ha szakítasz vele. Az apja szerint kis korában rengeteg szívműtéten esett át, szívritmuszavara miatt. Sikerült valahogy megszüntetni, de figyelmeztették, hogyha nagyobb stressz éri akkor újra előjöhet neki.
- Nem áll szándékomban megbántani pláne nem szakítani vele. A démonok egy életre választanak párt és szerintem én megtaláltam azt akivel örökké élni szeretnék.
- Remélem boldogok lesztek a jövöben is. Sok boldogságot kívánok, de sajnos most el kell mennem. Mindjárt kezdődik a koncert. Vigyázzatok magatokra. Szia.
Még gyorsan odament a hugához, adott az arcára egy puszit és már ment is el. Tisztában voltam azzal, hogy Gi már rég felkelt a beszélgetésünkre, csak csendben tettette hogy alszik. Leültem mellé és simogatni kezdtem hátát.
- Kicsim tudom, hogy hallottad az egészet.
- Tudtam, hogy titkoltak előlem valamit, de mostmár tudom, hogy mit. Sose értettem miért vagyok tele hegekkel és miért van a mellkasomon három 10 centis varrat. Most ezeket is megtudtam magamról és még az egész múltamat is.
- Gyere ide.
Nem akartam így látni. Megtört volt és tudom, hogy fáj neki amit tettek vele mikor kicsi volt. Megfogom védeni bármi áron. Szorosan öleltem kis testét, de közben vigyáztam, nehogy kettétörjön nekem. Mellette én óriásnak számítottam. Pólóimba háromszor is beleférne. Továbbra is erős maradt. Könnyeinek nem engedte, hogy utat találjanak arcán. Néha mikor jól érzem magam emberi alakban, megjelennek a szárnyaim. Ez most sem volt másképp. Ölembe ültettem és betakartam velük. Nem sokkal később már az álmok világában járt.
- Rég láttalak ilyen boldognak.- szólalt meg egy ismerős hang mögülem.
- Ravi a szívbajt hozod rám. Tudod, hogy utálom ha a semmiből jelensz meg.
- Tudom és bocsi. Csak szólni jöttem, hogy ideje lenned próbálni is, nem csak egy kislányt pesztrálni egész nap. Tud vigyázni magára.
- Nem érdekel mit mondasz. Te ezt nem értheted.
- Ugyan már Kong. Régen együtt szívtuk ki az emberek lelkét csakhogy életben maradjon a démonunk. De, ahogy megláttad ezt a lányt átszoktattad a szervezeted a vérre. A vámpírod is édes vérre éhes és te nem adod meg neki azt az örömöt, hogy emberből ehessen. Gi-ben is olyan édes mint a méz.
- Wonshik hagyd abba! Nem fogom bántani. Tisztában vagyok vele milyen a vére, hisz érzem és annyira szeretném meginni, de nem engedhetem meg magamnak ezt a fajta luxust.
- Tényleg? Akkor húzd vissza a fogad és a szemedet is varázsold vissza barnává te kis hősszerelmes.
Leraktam a lányt az ölemből és nekirontottam barátomnak immár teljesen átváltozva.
- Ezaz Hongbin engedd ki! Hagyd, enni.
- Te leszel az akit mindjárt megölök! Senki sem kényszeríthet semmire! Még ti sem!!
- Szóval így állunk.- átváltozott, majd kihajított az ajtón majdnem a rét közepére.
- Meg kell hagyni sokkal erősebb lettél.
- A lelkek erőt adnak. És most a tiéd jön.
Minketten származásunkból adódóan a legerősebb démonok közé tartozunk. De én most nem ezt a lényemet választottam, ugyanis a vámpír aki bennem él már egy jó ideje nem szabadult ki testemből, úgyhogy teljes mértékben barátom fog alul maradni.
*Órákkal később*
Még mindig marjuk egymást és már éhes is vagyok kicsit. Kontrolálnom kell magam nehogy megöljem Ravi-t. Harapásnyomok elég szépen tarkítják a testét, karmolásnyomok az enyémet mégse érezzük úgy, hogy ideje lenne befejezni. Gondolataimból egy újjabb támadása zökkentett ki és ennek már azért volt ereje.
- Na ezt megéreztem...
- Csak szólj ha már elég volt..de akkor sem fogom abbahagyni.
- Szerintem meg abba fogod hagyni.- jött mellém barátnőm.- Ha nem, akkor majd én segítek.
- Nem fogok félni egy taknyos kislánytól.
Hát pedig jobban tette volna ha csendben marad mert ebből most hatalmas bunyó lesz. Nem Gi-t fogom félteni, hanem Wonshik-ot. Kettőjük közül ő lesz az aki menekülni fog. Tudom, hogy Ravi-nak nem ez a valós démoni alakja. A megfelelő pillanatra várt és most megkapta. Önelégülten vigyorogtam bandatársamra jelezve, hogy vége lesz mint a botnak.
*Gi*
Éreztem, hogy Hongbin letett az öléből, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget és aludtam tovább...volna. Hallottam, hogy kitört az ablak és Ravi ugrott ki rajta. Hirtelen nem tudtam kit dobott ki, de csak egy lénynek van vörös szeme és az Kong-ban él. Lövésem sincs miért verekedtek, de órákig tartott. Tűzvész nem engedett ki, hogy segítsek a barátomnak. Csak akkor tudtam elsuhanni mellette mikor lankadt a figyelme. Pont a szemem láttára verte bele a fejét a földbe Hongbin-nak. Itt szakadt el a cérna és oroszlánná változva mentem oda mellé.
- Mindjárt meglátod mennyire vagyok taknyos kisgyerek.
Olyan lendülettel mentem neki, hogy magamat is megleptem. Ott karmoltam és haraptam ahol értem, de azért Ravi sem gyenge. Mindig egyre erősebben kaptam az ütéseket. Nyakamnál fogva arcához emelt és én jól telibe haraptam a fejét. Éreztem, hogy eltörnek az arccsontjai a fogam alatt, de nem engedtem el továbbra sem, csak akkor mikor beleméjesztette karmait a nyakamba. Fájt ez tény és a macskám sem bírt elviselni több sérülést, így akaratom ellenére változtam vissza. Térdre estem, de mikor elém ért a hajamnál fogva felhúzott.
- Iszonyat erős vagy ez tény. De ha leakarsz győzni, ahhoz több kell édes.- beleszagolt a levegőbe ahol az én vérem szaga terjengett.- Mivel bizonyítottad bátorságod, így nem veszem el a lelked. De amennyi vér a sebeidből kifolyik azt magamévá teszem.
Ránéztem Bin-re és láttam, hogy nem nagyon tudja magát visszafogni. Remegett a véremért. Ravi-nak nem tartott sokáig a dolga és már engedett is el. Amilyen gyorsan tudtam odafutottam Hongbin-hoz várva, mit fog csinálni velem.
*Hongbin*
Szörnyű érzés volt látni, ahogy a barátnőm Wonshik kezei között lógott és a démon pedig nyalta le a vért a testéről. Az egész erdőt beterítette az édes illat. Én meg mindent megadnék most egy kis édes vérért. Mikor barátom végzett elengedte a lányt és szaladt hozzám megnézni hogy vagyok. Remegtem érte. Borzalmasan vágytam rá. Nem félt tőlem. Tudta, hogy van annyi akaraterőm, hogy nem fogom bántani, de most ebben én nem voltam biztos. Pár percig álltunk egymással szemben és végül ő szüntette meg a közöttünk lévő távolságot egy öleléssel.
- Szívem..kérlek menj be a házba..had nyugodjak le egy kicsit..
- Nem akarlak egyedül hagyni. Azt akarom, hogy igyál belőlem.
- Félek, hogy nem tudom majd hol a határ.. Nem kockáztatok.
- 2 liter vért simán ihatsz most. Én kérlek erre.
Sokat kellett győzködnie, míg végül elfogadtam ajánlatát. Kicsit eltóltam magamtól és kerestem egy tetszetős helyet a nyakán. Találtam is egy kisebb vénát és belevájtam szemfogaimat. Életemben nem ittam ilyen finomat. Édes, akár a méz. Éreztem mikor kezd elgyengülni a vérveszteségtől és akkor realizáltam, hogyha még egy kicsit iszok akkor meghal. Nehéz volt, de abbahagytam. Felvettem menyasszonypózba és bevittem a puha ágyába. Én lefürödtem és utána csatlakoztam hozzá.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése