Reggel viszonylag korán keltem, de Gi-t hagyom még pihenni. Biztos elfáradt a tegnapi edzésen. Úgy döntöttem elmegyek vadászni kicsit, hisz két lényemnek vérre van szüksége, hogy életben maradjon. Felöltöztem, majd kimentem Tűzvészhez és mondtam neki, hogy vigyázzon a lányra amíg vissza nem érek. Tudtam, hogy ezek a dögök a ház körül járják az erdőt, de nem foglalkoztam vele. Biztos voltam benne, hogy követni fognak. Nem változtam még át. Nem volt rá szükségem. Éreztem az összes farkas szagát és tudom, hogy megfognak támadni majd idővel. Nem érdekeltek. Ha két benned élő lény halhatatlan akkor semmi okod félni. Nekem sem volt rá okom éppen ezért. Ahhoz a réthez vettem az irányt ahol a fiatal démonokat láttam. Jut eszembe még azokat is megkéne ölnöm. Mivel még fiatalok nem halhatatlanok. Ugyanolyan volt a rét mint akkor. Több ezer kék pillangó lepte be és természetesen sok-sok bambit is láttam amik csak rám vártak. Lehet, hogy ők ezt nem így gondolják, de én igen. Kis zajt csaptam, hogy lássam merre szaladnak majd és utána vámpír gyorsasággal eléjük tudjak vágni. Kivételes eset volt mert közvetlen felém futottak. Ilyen se most volt. Könnyedén kaptam el az egyik nyakát és megfojtottam. Ritka az amikor nem elégszek meg egy állattal és most is ez van. Nem szoktam hozzá ehhez. Általában egy nagyobb állatból simán jól lakom, de most nem. Tisztán lehetett látni merre mentek az őzek, így ráérősen mentem utánuk. Jó messzire mentek, de nem elég messze, hogy megszabaduljanak tőlem. Morogtak a farkasok a bokorba és ez elijesztette őket. Ezt így nem lehet folytatni. Vadászathoz nyugalom kell, szóval először elintézem őket. Köztudott, hogy a vámpír méreg halálos is lehet a farkasokra, így ezt most bevetem mert már nagyon elegem van belőlük. Csak addig leszek vámpír amíg megharapom őket utána démonná kell változnom, hisz az sokkal egyszerübben és gyorsabban gyógyul.
*Gi*
Reggel mikor felébredtem Hongbin nem volt mellettem. Látta rajtam a sárkány, hogy kicsit megijedtem, majd nyugtatott, hogy csak vadászni ment el. Mivel nem éppen mehettem ki a házből úgy döntöttem gyakorolom az átváltizásokat. Mikor már egész jól ment felhívtam Ravi-t, hogy nem-e tudna megtanítani menni.
- Szia Ravi ráérsz most?
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Mivel Bin elment vadászni ezért nem tud segíteni benne, szóval azt gondoltam, hogy mivel te is démon vagy és álítólag mindenről tudtok, hogy te nem tanítanál meg menni?
- Persze segítek neked, de Kong mikor ment el?
- Kb fél napja nem láttam.
- Furcsa..nem szokott neki eddig tartani. De ne aggódj biztos jól van. Mindjárt ott vagyok én kis kolibrimadaram.
- Rendben. Köszönöm.
Kicsit meglepődtem ezen a "kolibrimadáron", de már hozzászoktam ehhez. Amióta ismerem őket, mindegyik tag ad nekem egy becenevet. Elég kemény neveket. Gondolataimból a mi drága rapperünk szakított ki.
- Na kezdhetjük? Hahóó Gi itt vagy?
- Hmm ja igen persze. Kezdhetjük.
Úgy érzem nap végére sok-sok lila folt fogja tarkítani testem. Ravi elmondta hogy hangoljam össze mind a négy lábam és először ő rakosgatta kis hiúz tappancsaimat, hogy hozzászokjak az érzéshez, majd később egyedül próbáltam csinálni. Kis idő múlva már tökéletesen tudtam egyedül sétálni, úgyhogy jöhetett az egyel gyorsabb tempó.
Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Azt gondoltam, hogy minden lépésnél pofára fogok esni, de nem. Sokkal egyszerűbb volt. Sajnos a kevés hely miatt rohanni nem tudtam, de majd annak is eljön az ideje. Már este volt mikor végeztünk, de Hongbin még mindig nem ért haza. Mostmár kezdek nagyon aggódni érte. Mondtam Ravi-nak, hogy nyugodtan menjen haza és majd szólok ha hazajött. Kiültem kicsit a ház elötti tornácra és néztem a csillagokat. Vajon léteznek angyalok, akik a felhők között élnek? Hiszen Bin bukott angyal. Valahonnan száműzték, de honnan? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, mikor vonyítást hallottam a távolból. Lehet, hogy megtámadták és azért nem jött még haza. Nem vártam tovább. Azonnal oroszlánná változtam és ösztönösen kezdtem el szaladni a hang irányába. Várjunk. Szaladni? Én most tudok futnii. Nagyon örültem ennek, de most nem ez volt a fontos. Nem mindig találtam meg a megfelelő szagot és ezért nem tudom merre mentem, de egyszer csak megtalálom....valahogy.
*Hongbin*
Nem hiszem el, hogy ezek semmiből sem tanulnak. A fél banda haldoklik, de még mindig harcolnak. Kiismerték már a taktikámat és szépen összhangban támadtak, úgy ahogy egy falkához illik. Erősek ha együtt vannak, de ha egyenként jöttek volna, már nem élnének. Nem tudtam egyszerre mindegyikőjükre figyelni. Csak egyre és már a hátamba voltak a karmai a másiknak, a harmadik a hasamba vájta őket. Azért ha megakarnak ölni az nekem is kellemetlen. Majd ha végre hazaérek akkor a megfelelő rúnákkal renbe rakom magam. Csak remélem, hogy Gi nem megy ki a házból.
Már kezdett besötétedni és még mindig nem hagytak elmenni. El se fáradtak. Egy izzadság csepp nem volt rajtuk. Bezzeg rajtam. Mintha rámborítottak volna egy vödör vizet. Persze nem csak én sérültem meg, hanem ők is, csak ők sokkal gyorsabban gyógyulnak, de azért nekik is idő kell. Sehun visszaváltozott és egy kihegyezett karót akart a mellkasomba dobni. Gyorsabban hajítja el, mintha puskáből lőnnék. Várom a becsapódást, de az elmarad. Kinyitom szemeim és egy csodálatos oroszlánt látok, karóval a szájában. Könnyedén roppantja ketté és elindul a farkasok felé. Persze egyből tudtam, hogy Gi az, de inkább csak félrebillentett fejjel figyeltem mit fog csinálni velük. Nem tudom milyen megindulásból változott át tigrissé, de ráhagytam a dolgot. Tök mindegy melyik nagymacska lesz, ebben a helyzetben úgyis ő fog nyerni. Nem féltek tőle ezek a dögök, pedig jobban tették volna. Már ugrottak is egymásnak.
A tigris nagy mancsaival és karmaival vágott oda nekik, de még ez sem volt nekik elég. Nagyon akarták őt csak tudnám, hogy miért. Vajon már tudják, hogy alakváltó? Bár nem hiszem. Mikor átharapta a nyakukat, abból ömlött a vér és elkezdett köhögni kicsit, hisz még nincs tapasztalata ezen a téren. Nem ivott még vért. A farkasok már nem bírták tovább és elmentek. Pedig ha tudták volna ki csinálta ezt velük, akkor még itt maradtak volna. Mikor már meggyőződött róla, hogy elmentek elindult felém. Láttam egy sárga szempárt a mögötte lévő bokorban és bukott angyalként elrepültem a tigris fölött egyenesen az állathoz. Megfogtam és felrepültem vele a fák tetejéig. Olykor-olykor kiengedtem egy kicsit szorításomból, hogy érezze bármikor ledobhatom.
- Nem tudom melyik vagy, de jobban tennéd ha beszélnél.- mikor meghallotta visszaváltozott és egy Umin lógott a kezeim között.
- Parancsot teljesítek. Nekem el kell vinnem azt a lányt Suho-nak és Kai-nak. Ők akarják, őket kérdezd.
Éreztem volna ha hazudik, de nem tette, így nem tehettem mást mint elengedni. Leszálltam vele és elengedtem.
- Egyébként ki ez a cica?- kérdezte.
Mikor már készültem volna valami hazugságot kitalálni, a tigris morogva nekirontott a fiúnak és az sietve szaladt el társai után.
- Ilyen az én barátnőm. Nem fél senkitől.- szóltam hozzá és már újra egy 16 éves lányt láttam magam előtt.
- Ösztönösen jött. Úgy éreztem így a helyes.
- Jól érezted. Köszönöm a segítséget.
Jutalmul kapott tőlem sok-sok puszit és csókot. Ismét a szárnyaimmal takartam el magunkat, nehogy valaki meglásson. A közénk beállt csendet végül ő törte meg.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. Mondjad.
- Hogy lettél bukott angyal? Honnan buktál le, hogy az lettél?
Bevallom nem hittem volna, hogy pont ilyet kérdez, de egyszer úgyis meg kell tudnia az igazat.
- Ha hazértünk akkor elmondom rendben?- mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam a szája szélére, majd indultunk is haza.
*Gi*
Reggel mikor felébredtem Hongbin nem volt mellettem. Látta rajtam a sárkány, hogy kicsit megijedtem, majd nyugtatott, hogy csak vadászni ment el. Mivel nem éppen mehettem ki a házből úgy döntöttem gyakorolom az átváltizásokat. Mikor már egész jól ment felhívtam Ravi-t, hogy nem-e tudna megtanítani menni.
- Szia Ravi ráérsz most?
- Igen, persze. Mit szeretnél?
- Mivel Bin elment vadászni ezért nem tud segíteni benne, szóval azt gondoltam, hogy mivel te is démon vagy és álítólag mindenről tudtok, hogy te nem tanítanál meg menni?
- Persze segítek neked, de Kong mikor ment el?
- Kb fél napja nem láttam.
- Furcsa..nem szokott neki eddig tartani. De ne aggódj biztos jól van. Mindjárt ott vagyok én kis kolibrimadaram.
- Rendben. Köszönöm.
Kicsit meglepődtem ezen a "kolibrimadáron", de már hozzászoktam ehhez. Amióta ismerem őket, mindegyik tag ad nekem egy becenevet. Elég kemény neveket. Gondolataimból a mi drága rapperünk szakított ki.
- Na kezdhetjük? Hahóó Gi itt vagy?
- Hmm ja igen persze. Kezdhetjük.
Úgy érzem nap végére sok-sok lila folt fogja tarkítani testem. Ravi elmondta hogy hangoljam össze mind a négy lábam és először ő rakosgatta kis hiúz tappancsaimat, hogy hozzászokjak az érzéshez, majd később egyedül próbáltam csinálni. Kis idő múlva már tökéletesen tudtam egyedül sétálni, úgyhogy jöhetett az egyel gyorsabb tempó.
Nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz. Azt gondoltam, hogy minden lépésnél pofára fogok esni, de nem. Sokkal egyszerűbb volt. Sajnos a kevés hely miatt rohanni nem tudtam, de majd annak is eljön az ideje. Már este volt mikor végeztünk, de Hongbin még mindig nem ért haza. Mostmár kezdek nagyon aggódni érte. Mondtam Ravi-nak, hogy nyugodtan menjen haza és majd szólok ha hazajött. Kiültem kicsit a ház elötti tornácra és néztem a csillagokat. Vajon léteznek angyalok, akik a felhők között élnek? Hiszen Bin bukott angyal. Valahonnan száműzték, de honnan? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, mikor vonyítást hallottam a távolból. Lehet, hogy megtámadták és azért nem jött még haza. Nem vártam tovább. Azonnal oroszlánná változtam és ösztönösen kezdtem el szaladni a hang irányába. Várjunk. Szaladni? Én most tudok futnii. Nagyon örültem ennek, de most nem ez volt a fontos. Nem mindig találtam meg a megfelelő szagot és ezért nem tudom merre mentem, de egyszer csak megtalálom....valahogy.
*Hongbin*
Nem hiszem el, hogy ezek semmiből sem tanulnak. A fél banda haldoklik, de még mindig harcolnak. Kiismerték már a taktikámat és szépen összhangban támadtak, úgy ahogy egy falkához illik. Erősek ha együtt vannak, de ha egyenként jöttek volna, már nem élnének. Nem tudtam egyszerre mindegyikőjükre figyelni. Csak egyre és már a hátamba voltak a karmai a másiknak, a harmadik a hasamba vájta őket. Azért ha megakarnak ölni az nekem is kellemetlen. Majd ha végre hazaérek akkor a megfelelő rúnákkal renbe rakom magam. Csak remélem, hogy Gi nem megy ki a házból.
Már kezdett besötétedni és még mindig nem hagytak elmenni. El se fáradtak. Egy izzadság csepp nem volt rajtuk. Bezzeg rajtam. Mintha rámborítottak volna egy vödör vizet. Persze nem csak én sérültem meg, hanem ők is, csak ők sokkal gyorsabban gyógyulnak, de azért nekik is idő kell. Sehun visszaváltozott és egy kihegyezett karót akart a mellkasomba dobni. Gyorsabban hajítja el, mintha puskáből lőnnék. Várom a becsapódást, de az elmarad. Kinyitom szemeim és egy csodálatos oroszlánt látok, karóval a szájában. Könnyedén roppantja ketté és elindul a farkasok felé. Persze egyből tudtam, hogy Gi az, de inkább csak félrebillentett fejjel figyeltem mit fog csinálni velük. Nem tudom milyen megindulásból változott át tigrissé, de ráhagytam a dolgot. Tök mindegy melyik nagymacska lesz, ebben a helyzetben úgyis ő fog nyerni. Nem féltek tőle ezek a dögök, pedig jobban tették volna. Már ugrottak is egymásnak.
A tigris nagy mancsaival és karmaival vágott oda nekik, de még ez sem volt nekik elég. Nagyon akarták őt csak tudnám, hogy miért. Vajon már tudják, hogy alakváltó? Bár nem hiszem. Mikor átharapta a nyakukat, abból ömlött a vér és elkezdett köhögni kicsit, hisz még nincs tapasztalata ezen a téren. Nem ivott még vért. A farkasok már nem bírták tovább és elmentek. Pedig ha tudták volna ki csinálta ezt velük, akkor még itt maradtak volna. Mikor már meggyőződött róla, hogy elmentek elindult felém. Láttam egy sárga szempárt a mögötte lévő bokorban és bukott angyalként elrepültem a tigris fölött egyenesen az állathoz. Megfogtam és felrepültem vele a fák tetejéig. Olykor-olykor kiengedtem egy kicsit szorításomból, hogy érezze bármikor ledobhatom.
- Nem tudom melyik vagy, de jobban tennéd ha beszélnél.- mikor meghallotta visszaváltozott és egy Umin lógott a kezeim között.
- Parancsot teljesítek. Nekem el kell vinnem azt a lányt Suho-nak és Kai-nak. Ők akarják, őket kérdezd.
Éreztem volna ha hazudik, de nem tette, így nem tehettem mást mint elengedni. Leszálltam vele és elengedtem.
- Egyébként ki ez a cica?- kérdezte.
Mikor már készültem volna valami hazugságot kitalálni, a tigris morogva nekirontott a fiúnak és az sietve szaladt el társai után.
- Ilyen az én barátnőm. Nem fél senkitől.- szóltam hozzá és már újra egy 16 éves lányt láttam magam előtt.
- Ösztönösen jött. Úgy éreztem így a helyes.
- Jól érezted. Köszönöm a segítséget.
Jutalmul kapott tőlem sok-sok puszit és csókot. Ismét a szárnyaimmal takartam el magunkat, nehogy valaki meglásson. A közénk beállt csendet végül ő törte meg.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze. Mondjad.
- Hogy lettél bukott angyal? Honnan buktál le, hogy az lettél?
Bevallom nem hittem volna, hogy pont ilyet kérdez, de egyszer úgyis meg kell tudnia az igazat.
- Ha hazértünk akkor elmondom rendben?- mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam a szája szélére, majd indultunk is haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése