Chapter 13

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem. Mintha ledölt volna az egyik fal. Leakartam menni megnézni,de Gi-t nem akartam egyedül hagyni. Kiabálásokat is hallottam, de reméltem csak a lány szülei csináltak valamit. Nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet, majd megpróbáltam még kicsit visszaaludni. Kis idő múlva hallottam mégegy csörömpölést és erre már barátnőm is felriadt.
- Héhéhéé. Vigyázz a hasadra.- mondtam aggódva.
- Kösz hogy időben szóltál. Értékelem.- vágott vissza enyhe gúnnyal a hangjában. Imádom az ilyen lányokat. Nem rest visszaszólni nekem. Sokan mindig nyaliznának, de ő nem. Kemény csaj ahhoz képest, hogy kb. 40 kiló és két fejjel kisebb mint én.
- Lemegyek megnézem mi van odalent.
Ahogy ezt kimondtam pattantam is ki az ágyból és egyből a nappaliba mentem. Senkit sem láttam, de az egész szoba egy csatatérre hasonlított. A bútorok szét voltak szedve, falak tele karmolásnyomokkal és egy felirat a falon. "Ha elhagyod a házat mi itt leszünk és cafatokra szedünk!" Megnéztem a karmolásokat és azonnal leesett kinek van ilyen korcs szaga. Kai és Suho. Visszamentem és szóltam Gi-nek, hogy bármi is történjék ne hagyja el a házat. Adtam neki egy puszit, majd árnyakká bomlottam szét és a Dormunkban találtam magam.
- Fiúk gyertek le egy kicsit!- ordítottam fel az emeletre hátha legalább a Leader lekászálódik. Meglepődtem, hogy mindenki lejött. Ez nálunk elég ritka. Vagy Ken csinálja a haját vagy Ravi üvölteti a zenét vagy N sminkeli magát. Valaki általában mindig hiányzik, de ezt a napot az emlékezetembe vésem.
- Figyeljetek, van egy hatalmas gondunk méghozzá az Exo-val. Gi nem mehet ki a házból különben megölik. Minél előbb meg kell tanítanunk harcolni. Akár a házban is. Mindegyikőtökre számítok.
Gyorsan ledaráltam nekik a dolgot és már mehettünk is. Mindhárom démon egy-egy tagot vitt magával kapukon keresztül. Hamar meg is érkeztünk és gyorsan felszaladtam megnézni hogy van a barátnőm.

*Gi*

Mikor Bin visszajött szólni, hogy ki ne tegyem a lában a házból eléggé meglepődtem a dolgon. Mégis miért nem mehetek ki? Mit látott lent? Furdalt a kíváncsiság és lementem megnézni mi a helyzet. Mikor beértem a nappaliba borzalmas látvány tárult elém, de leginkább a feliraton ragadt meg a szemem. Szóval ezért ne tegyem ki a lábam. Furcsa, de olyan Kai és Suho illata van. Még féltem a másik énemtől, de most előny volt a jó szaglás. Még nézegettem egy kicsit a feliratot, majd felmentem vissza az ágyamba. Kicsit hideg volt lent. Persze a fekvést is meguntam, úgyhogy  muszáj volt valamit csinálnom. Gondoltam felöltözök. Nehogy már pizsamában legyek délben. Mikor már csak a pólóm volt hátra két erős kar a derekam köré fonódott és megfordított, hogy pont a szemébe nézzek.

*Hongbin*

- Hello édesem. Így tökéletes vagy, nem kell a póló. Bár a többi ruha se kéne.- néztem végig rajta.
Soha nem láttam ilyen szép lányt. Mindene gyönyörű. Nagyon kívánom már, de amíg ő nem akarja addig én várok rá. Nem erőszakoskodom.
- Haha. Csak nem engem akarsz szívem?
- Oh dehogynem. Majd annak is eljön az ideje. De most vedd fel a pólód és gyere le.
Láttam, hogy nem érti miért akarom, hogy lejöjjön ezért nyugtatásként lágy csókot leheltem ajkaira. Nem ez az első csókunk, így már akaratosabb vagyok kicsivel, de nem annyira, hogy neki rossz legyen. Lementünk kézenfogva és elmondtam neki mi fog történni. Szerencsére nem volt ellene, inkább izgatott lett. A legtöbb alakváltó egy állatot birtokol. Rettenetesen kevés az, amikor egy egész állatcsoport él valakiben. Majd most meglátjuk mivé változik és akkor tudni fogjuk mennyire erős. Mivel most nem akar kitörni belőle, ezért önszántából kell átváltoznia. Bíztatásként most démonomon mutatom meg neki hogyan is kell csinálnia
- Hunyd be a szemed és gondolj egy általad választott macskafélére, hogy megtudjuk, hogy csak a pumát birtoklod vagy az összes többi macskát. Ezután képzeld el hogy néz ki az az állat és akarj az lenni. Mindennél jobban akard.
Ahogy ezeket elmondtam neki és magamon meg is mutattam végre láthatta a démoni alakom. Nem vagyok egy szépség, de én még aránylag kinézek valahogy. Furcsa, hogy a démonoknak is van szárnyuk, bár nem mindegyiknek, de van nekik.

Szerettem a démonomat. Olyan szexi mint én. Még az angyalom meg a vámpírom se semmi. Mikor Gi realizálta, hogy mit kell csinálni, megpróbálta először egyedül és most sikerült. Ugyan nem nagymacska lett belőle, hanem ocelot, de ezt is sikernek tudhatjuk be, miszerint nem csak a pumát birtokolja. Így sokkal erősebb lesz ha már elkezdünk edzeni. Mondtam neki, hogy inkább legyen tigris, oroszlán vagy más nagymacska mert inkább ezeket fogja használni.
- Ilyenkor is ugyanazt kell csinálnod. Rágondolsz és akarod a választott állatot.
Sajnos így nem sikerült elsőre, hisz ilyet most csinál először, hogy egyik állatról kell a átváltozni a másikra. Megint megmutattam neki hogy kell és másodjára sikerült. Úgy látszik könnyebben tanul, ha először megmutatom. Szép állatok ezek a macskák. Nem csak a barátnőm gyönyörű, hanem még az állatai is. Most hópárduc képében jelent meg előttem. Nem akarom túlterhelni, ezért inkább az átváltozásokat gyakoroltuk ma. Holnap megtanítjuk menni és futni. Remélem akkor is ilyen ügyes lesz mint ma.

Chapter 12

*Gi*

Nem tudom meddig sírhattam összeroskadva a fűben, de fél óra biztos volt. Az időérzékem teljesen elveszett. Ráadásul Bin-t meg se találtam. Mikor már kezdtem beletörődni úgy döntöttem haza megyek, csak van két dolog, ami hátráltat. Első a lábam, a másik, hogy valakik jönnek felém. Vettem a fáradságot és felkászálódtam, de még így se láttam őket tisztán. Ez az ára ha 165 centi magas vagy és másfél méteres fű vesz körül. Sajnos már közelebb értek és láttam, hogy nem éppen embernek néznek ki. Sokkal inkább démonoknak. Persze, hogy berezeltem tőlük, hisz csak Hongbin-t láttam így és ő nem bántott, de ezek tuti fognak. Félelmemet nem mutattam ki. Tudtam, hogy akkor azonnal végem van. Igen, már ebből is kioktattak és hát vajon ki? A legerősebb démonmester, aki nem más mint Kong. Megálltak velem szemben és szemeztek velem kicsit, majd körül vettek. Természetesen mindegyiket szemmel kellett tartanom, szóval össze-vissza forogtam mint egy hülye. Elég fiatalnak tünnek, de szerintem ez csak az én megállapításom. Ahogy jöttek felém én úgy távolodtam volna, de nem tudtam merre. Az erdő széléhez tereltek azzal az indokkal, hátha ott könnyebb dolguk lesz. Gondolom én. Már kezdtem elveszíteni az önkontrolomat és egyre jobban féltem. A kötéseimet nézegették és később le is szedték, majd lenyalták a seb körül lévő vért. Undorodtam tőlük, de még tartottam magam. Megakartam őket ölni, de féltem is tőlük, úgyhogy inkább csendben tűrtem érintésüket. Tudom ha most nem segít valaki akkor nekem végem. Az egész testem remeg a dühtől amit irántuk érzek, de ehhez társul egy kellemetlenebb érzés is. Olyan mintha valami kiakarna törni belőlem. Feszíti a hasam és a mellkasom. Hasamon lévő sebhez kapok, remélve, hogy nem repedt tovább. Hirtelen mozdulat volt és a démonok is mocorogni kezdtek erre. Itt már bevoltam rezelve rendesen és a feszítő érzés is kezd átmenni fájdalomba. Nem érdekeltek már. Átadtam magam a fájdalomnak, majd mikor újra kinyitottam a szemem, sokkal élesebben láttam mindent és a hangokat is jobban hallottam és sokkal közelebb voltam a földhöz. Felemeltem a kezem, de egyensúlyvesztés miatt eldőltem. Mi lett velem? Miért van bunda a kezemen? Miért van mancsom? Ezer meg ezer kérdés cikázott a fejemben. Nagyon megijedtem. Nem tudtam menni sem, sőt alig bírtam állni. Sírtam, de csak nyüszítést tudtam kiadni magamból. Elakartam menni onnan, de a démonok egyre közelebb értek.

*Hongbin*

Ügyesebbek, mint hittem, de ezek csak szórakozásból ölnek és nem azért mert éhesek. Ha a rajtam múlt volna az áldozat már rég halott lenne és egy vércseppnek sem lett volna ideje kifolyni. De Gi-t nem akartam bántani. Csupán kíváncsi vagyok ki az a szerencsés lény aki benne él és tudom, hogy ma meg fogom látni. Elterelték az erdő széléhez, ahhoz a fához amin én voltam. Láttam, hogy szerelmem nem bírja már sokáig. Mérges de egyben fél is. Leszedték róla a kötéseket és jó démon módjára takarították le a sebek mellől a vért. Ettől is mozgolódtak, hisz mi szeretjük az édes vért. Gi a hasán lévő sebhez kapott és még ettől is kíváncsibbak lettek. Valami nem stimmel vele. A seb nem repedt tovább. Akkor mit érez? Miért nyúlt oda olyan hirtelen? Át fog változni lassan, legalábbis remélem. Mikor angyal akarok lenni a hátam feszül. Ezek szerint neki a hasa, csak még nem tudom mivé alakul. Már nem érdekelte, hogy fáj. Hagyta, hogy a- most még nagy- fájdalom átjárja testét. Meg is lett az eredménye. Életemben először most láttam alakváltót, pedig szép kort élek már. Egy gyönyörű puma állt a démonokkal szemben.

Szegényke még nagyon szerencsétlen volt. Előre is esett, de nem csodálom. Négy lábat kell összehangolnia, hogy legalább lépni tudjon. Mostmár megérezték, hogy Gi fél tőlük. Rontottak volna neki, de hangtalanul leugrottam a puma mögé, majd miután megláttak gyorsan kereket oldottak. Nem is csodálom, hisz tudják kinek vagyok a fia. Odamentem hozzá és nyugtatóan megsimogattam hátát, majd füle tövét kezdtem el vakargatni. Tudtam, hogy ezt minden macska szereti kivétel nélkül.
- Megnyugodtál kicsit szívem?- megakartam nyugtatni. Most tudta meg kivel osztozik a testén. Láttam, hogy mondaná amit akar, de mivel most egy állat testében van, így nem tud beszélni.
- Elmondjam, hogyan tudsz visszaváltozni?
Erre már reagált, hisz bólogatni tudott.
- Először is gondolj arra hogy néztél ki fél órával ezelőtt, majd teljes erődből akarj újra ember lenni. Mivel ez az első alkalom, hogy ilyet csinálsz lehet nem fog rögtön sikerülni, de ha nem sikerül akkor utána akard mégjobban. Rendben?- kérdeztem, majd bólintott egyet.
Megakarom ölelni végre és többet nem akarom elengedni. Megfogja magyarázni az N-nel történt dolgot, de most az a legfontosabb, hogy elfogadja ezt a képességét és megnyugodjon. A démonok egyik képessége az, hogy mindenről tudnak. Szóval mindenben tudok neki segíteni. Lay meg farkas, úgyhogy rá is számítok majd ebben. Mivel elsőre nem skerült neki, önbizalmat adva bukott angyallá változtam és mindig mondtam neki mit kell csinálnia. Másodjára sikerült és boldogan szaladt oda hozzám. Nem akartam többet elveszíteni. Mindig vigyázni fogok rá és mindig boldognak akarom látni.

*Gi*

Nagyon megkönnyebbültem mikor újra két lábon álltam. Rohantam oda Hongbin-hoz és olyan szorosan öleltem, ahogy csak tudtam. Hatalmas fekete szárnyai betakartak minket, nehogy meglásson akárki is. Nem mintha olyan sokan lettek volna az erdőben. Nem tudom meddig maradhattunk így, de már besötétedett és a csillagok is előbújtak.

*Hongbin*

- Gyere menjünk haza. A bátyád és Tűzvész is biztos aggódik érted.
Felkaptam pille könnyű testét és hazarepültem vele. Szerencsére az ég tiszta volt. Egy felhő sem volt az égen, így könnyen és gyorsan haza találtunk. Segítettem neki megfürödni, hiszen még a hasán lévő karmolás miatt lehajolni sem tud. Felöltöztettem, majd befeküdtünk az ágyba. Jó éjszakát kívántunk egymásnak és egy utolsó csókot nyomtam homlokára.

Chapter 11

*Gi*

Rettenetes fájdalmakra nyitottam ki fáradt szemeimet. Hasam, hátam, karom és a fejem szörnyen fájt. Emlékeztem a történtekre, de nem hittem, hogy ennyire durva lesz. Minden testrészem bekötve. Szó szerint. Szinte mumifikáltak kb úgy néztem ki. Hirtelen nem tudtam beazonosítani hol vagyok, de kis idő után realizáltam, hogy a szobámban vagyok. Halk lépteket hallottam az ajtóm mögül és egy döbbent N nyitott be rajta. Lövésem sincs mitől lepődött így meg így én csak figyeltem mit fog majd csinálni. El kellett telnie egy kis időnek mire legalább a szemét megmozdította.Odarohant az ágyamhoz, leült és az arcomba hajolva figyelte mit reagálok. Hát....semmit nem csináltam. Talán kicsit kényelmetlenűl éreztem magam emiatt de nem volt vészes. Mikor már tíz perc után sem volt hajlandó eltünni a személyes teremből úgy dönöttem kéne valamit csinálni, hogy legalább mozduljon valamerre. Szerencsére a kézfejem nem volt bekötve és a karom sem fájt nagyon így lendületből lekevertem neki egyet hátha hatásos lesz. Hát....nem. De most komolyan ez megfagyott vagy mi? Csak nézett egyenesen a szemembe és én már idegrohamot kaptam ettől. Nem tudtam mit csinálni adtam neki mégegy taslit. Reméltem ennek már lesz hatása. Lett is. Nem sok de...több mint a semmi, viszont nem a legjobb. Abbahagyta zöld szemeim nézését és áttért a számra. Egyből levágtam mit akar, de nekem Hongbin a barátom és nem igen szeretném megcsalni. De már sajnos késő volt. Ajkait az enyémekre tapasztotta és lassan mozgatni kezdte azt. Nem tettszett a dolog. Mérhetetlen bűntudatom támadt emiatt. Ellökni se tudtam mert hát azért az oké hogy a kezem nem nagyon fájt de ahhoz hasamat is feszítenem kellett volna hogy eltoljam. Igaz, hogy csak 60 kiló vaságyastól, de én meg egy kis csontkollekció vagyok úgyhogy sokat nem tudtam tenni ellene. Megharrapta az alsó ajkam arra gondolva hátha kinyitom a szám. Nem tettem neki eleget. Meg kellett várnom míg magától befejezi, de az volt egy pár perc. És ilyenkor szokott az lenni a filmekben, hogy a lány palija látja mit csináltak és az ajtóban áll mérgesen. Ez most se volt másképp. Kong a félfának támaszkodva nézett minket dühtől elsötétült szemeivel. Szerintem ebből nagy vita lesz és az is biztos, hogy holnap már a volt barátom lesz. Fogta magát és elment az ajtóból.
- Mégis mit képzelsz te magadról?? Tudod, hogy kivel vagyok együtt és te csak úgy megcsókolsz!? Kinek képzeled te magad?- minden kitört belőlem. A bűntudat emészetett belülről.
- Nem való neked. Hongbin-nak keményebb lány kell nem egy piszkafa. Nem is értem miért kezdett ebbe bele. Te hozzám illesz nem hozzá.
- N te teljesen megőrűltél. Én nem vagyok beléd szerelmes. Dolgozd fel. Felejtsd el ezt a csókot.
Vettem a fáradságot és lerúgtam N-t magamról majd elindultam Bin keresésére. Kicsit sem izgatott, hogy tele vagyok fáslival. Akkor semmi sem számított. Csak mellette akartam lenni. Ölelni egy életen át. Tudtam, hogy az erdőben van csak nem tudom merre. Elindultam valamerre és próbáltam rendesen menni de ilyen fájdalommal nem ment. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de erős maradtam és mentem tovább. Kiértem egy kisebb rétre, tele kék lepkékkel és sok-sok illatos virággal. Úgy éreztem elmúlt minden gondom egy pillanatra és csak néztem a pillangókat. Gyönyörű volt. a rét közepe felé vettem az irányt azzal, hogy több lepkét látok majd akkor. Lépteim halkak voltak így egy kékség sem ijedt meg tőlem. Figyeltem nehogy rálépjek egyre is. Lélegzetelállító látvány volt, ahogy körülöttem pihentek. Indultam volna tovább vissza az erdőbe, de a lábamba nyilaló éles fájdalomtól semmit sem tudtam csinálni. Itt már nagyon kikivánkozott az az ordítás szóval nem is fogtam vissza magam. Ami a csövön kifért egy kis sírással keverve. Talán kicsit megnyugtatott, de nem sokáig. Minden kitört belőlem. Bőgtem mint egy ötéves kislány. Hiányzik Hongbin..borzasztóan.

*Hongbin*

Sajnos láttam amit láttam. Megszakadt a szívem. Azt hittem ő más lesz..de tévedtem. Fáj, hogy minden lány csak a pénzemért van velem és nem azért mert szívből szeret. Borzasztó érzés. Azt hiszik, ha már gazdag vagyok nincs szívem vagy mi?? Pedig a szívem már Gi-é. Biztos van rá magyarázat miért tette ezt és biztos el is akarja mondani. Remélem van annyi esze, hogy nem jött utánam ilyen állapotban. Ugyan elkezdett gyógyulni de a nagyobb sérülések még megvannak. Pont azok forrhattak be volna nem a kis karmolások. Nem tudom meddig jöhettem el, de egy kis tavacskánál kötöttem ki. Szép tiszta volt a vize szóval úgy döntöttem fürdök egyet remélve, hogy kicsit megnyugszom. Ugyan három lénnyel osztozom testemen, de szinte csak a démonomat tartom számon. Világukból kiszöknek szóval nekem kell rendet tartanom, ha már más nem tart. Most is fiatal démonokat hallok nem messze tőlem. dühtől feszülő álkapoccsal jövök ki a vízből és eredek utának. Egy rétre készülnek, így inkább felülök egy fára és távolról figyelem őket. Lényegtelen, hogy távol van hisz a démonoknak kitűnő a látásuk és a szaglásuk is. Kinézték már maguknak a mai áldozatot. A rét közepén egy szép lány ült és ahogy láttam sírt is. Ha tudná mik közelítenek felé, de addig nem csinálok semmit míg ők nem támadnak rá. Sajnos a lány arcát nem láttam mert háttal volt nekem de kezeit arcán pihentette majd szeméből törölte ki könnyeit. Már lassan elérték őt a démonok és ezt már ő is észrevette. Felállt, majd meglátta őket. Nem mutatta ki, hogy fél. Határozottan állt a fűben és csak nézte őket. Okos lány volt, hogy nem félt, viszont így már nagyon ismerős volt. Vajon honnan tudta, hogy ezt kell csinálnia? Körbevették a lányt és vártak a vezér parancsára. Így már forognia kellett, hogy mindegyiket lássa. Megállt a szívem mikor felémfordult. Gi volt az és akkor már értem miért nem félt. Megfogadta amit mondtam neki a démonokról. Készültem leugrani a fáról, de rájöttem, hogy úgyis meg kell tudnom mitől gyógyulnak a kisebb sérülései. Biztos voltam benne, hogy egy lénnyel osztozik a testén, csak nem tudtam melyikkel. Hátha a dühtől kiszabadul belőle. Csak ültem és félrebillentett fejjel figyeltem, immár démoni alakban.

Chapter 10

Nem érdekelt semmi és senki. Azt a pár darab őrt egy ütéssel padlóra küldtem. Hiába változtak át nekem nem jelentett semmit, hogy össze-vissza karmolnak. A barátnőm jövője forgott kockán. Meglepődtem, hogy csak tíz tag volt kint őrködni. Hol lehet a többi kettő, Kai és Suho? Szóltam a többieknek, hogy maradjanak kint mert a végén annyira belelendülök a bunyóba, hogy lehet őket is kiütöm. Hatalmas lendületet véve rohantam be az épületbe anélkül, hogy tudnám merre tartok. Kitűnő szaglásomat kihasználva kerestem Gi-t kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis sehol sem éreztem a szagát. Pedig mikor először éreztem édes vérét akkor alig tudtam visszafogni magam. Most viszont semmi. Kovájogtam még egy darabig a folyosón, mikor egy fülsüketítő ordítást hallottam a lábam alól. Azonnal keresni kezdtem egy csapóajtót és szinte rögtön meg is találtam. Szaladtam, mint akinek petárdát dugtak a seggébe, hisz egy élet forgott kockán. A pincébe érve borzalmas látvány tárult elém. Barátnőm szét harapva és karmolva, ruhái cafatokban lógnak róla, kezei kétoldalra felkötve ezáltal alig egy méter volt a lába és a talaj között és az a két korcs röhögve nézte szenvedését. Na itt szakadt el az a bizonyos cérna. Mindhárom lényem egyszerre tört ki belőlem a dühtől és ronotottam neki a két farkasnak.

Akkor nem érdekelt semmi és senki. Teljesen elvesztettem a fejem és a szörnyeimet sem tudtam irányítani. Mindegyiket a düh tartotta életben és ez most egy nagyon jó lehetőség nekik, hogy tovább fejlődjenek. Eddig se voltak gyengék, de ezek után talán még Lucifert is a pokolba tudnám küldeni. Addig ütöttem őket, amíg mozogtak. Nem ismertem a határt. Épp vittem volna be az utolsó ütést, mikor Lay megérkezett a pincébe.
- Hééé Hongbin mostmár elég lesz.
- Tudom, hogy a barátaid de nem kell őket védened! Nézd meg a húgod hogy néz ki!
- Igen látom, de ez nem megoldás.
- Szerinted. Én nem hagyom, hogy a barátnőmnek baja essen! Soha semmilyen körülmények között!!
Nem láttam tisztán a dolgokat. Nem én irányítottam magam...engem irányítottak, méghozzá azok akikkel születésem óta osztozom a testemen. Senki sem tudna lenyugtatni most. Amíg Gi nem ad életjelet magáról addig nem megyek senki közelébe. Veszélyt jelentenék a szeretteimre. Nagyon nehezen tudok csak megnyugodni és még így se teljesen. Eljutottam addig, hogy újra ember vagyok, de ehhez is sok energia kellett. Nem tudtam volna talpon maradni, ha valaki nem tart meg.
- Nyugi, itt vagyunk, segítünk.- jött oda hozzám a banda többi tagja.
- Holvan Lay és Gi?
- Kivitte az erdőbe. Csak ő tudja megmondani mi van vele.- válaszolt N.
- Segítsetek kimenni kérlek.
Már attól elszörnyedtem, ahogy lógott a falról, de akkor nem volt időm rendesen megnézni sérüléseit. Most lesz rá időm és alkalmam. Sokat nem kellett őket keresni. Mérföldekről megéreztem a vér illatát. Simán tudtam mondani Ken-nek és Leo-nak merre vezessenek, míg nem megláttam őket egy fa alatt, hogy Lay éppen gyógyítja a lányt. Megszakadt a szívem most hogy jobban megnéztem. Hasán és mellkasán egy-egy mélyebb karmolás, combján csak a szemfogak helye látszik mélyen a húsban, arca megviselt és fáradt. Erre nincs szó...rettenetes állapotban van. Látom, hogy Yixing is fárad már és alig bírja csinálni.
- Hagyd Lay. Fáradt vagy már. Menj haza pihenni.
- Nem akar gyógyulni. Mindent elkövettem, hogy segítsek, de valahogy nem regenerálódik. A múltkori esetnél se tudtam sokat tenni és nem tudom miért.
- Ez nem a te hibád. Biztos van rá magyarázat csak rá kell jönnünk. Hazaviszem és lefektetem.
- Rendben. Köszönöm.
- Én köszönöm.- meghajoltam és elköszöntem tőle.
Ki kell derítenem miért nem gyógyulnak a sebei. Felkaptam pille testét és észrevettem, hogy jelentősen kevesebb sérülés volt már rajta. Nem hitem a szememnek. Magától begyógyulnak? Az én két szememmel láttam, hogy a hasán lévő karmolás, hogyan forr össze. Ez lehetetlen. Ilyenre csak a démonok képesek és ő nem az. Mit tettek vele? De már a múltkorinál se gyógyult. Akkor mi Ő valójában? Biztos él benne más lény is csak még nem tudjuk mi, viszont Gi se tudja, úgyhogy így nehéz dolgom lesz. De most egyáltalán nem ez a fontos, hanem, hogy biztonságban tudhassam Őt.

Chapter 9

Sejtésem sincs, hogy hol lehetek. Érzem a hideg betonpadlót a hátamon, az egész helyiségben érezhető dohos szagot és port, szemem bekötve, szám leragasztva. Nagyon valószínű, hogy egy pincében vagyok, de hogy kerültem ide? Valaki idehozott? De mégis milyen okból?
Utolsó emlékem az, hogy Kai átharapta a lábam és azután nem tudom mi történt. Remélem nem azok a dögök hoztak ide, mert akkor nem állok jót magamért. Sajnos a szemkötő miatt semmit sem láttam a környzetemből, de a fülemet nem dugták be semmivel. Hallottam, ahogy egy ajtó nyikorogva kinyílik és valaki bejön a pincébe, majd elém áll. Nem néztem fel mert semmi értelme nem lett volna. Akkor is csak feketeséget látnék.
- Végre felkeltél. Már azt hittük megdöglöttél ettől a kis szunyogcsípéstől.- kérdezte valaki. A hangot nem ismertem fel, de érezhető volt benne a gúny és a káröröm.
- Ennyitől? Pff. Én nem egy szőke plázapicsa vagyok akinél kitör a 3. világháború mert letört a körme.- beszéltem vissza a fiúnak és erre csak egy pofonnal nyilvánította ki nem tetszését.
- Úgy látszik még nem tudod kivel beszélsz így. De mindjárt megtudod.- mondta, majd lekapta a fejemről a szemkötőt.
- Hmm...nem..még mindig nem rémlik. Talán a szórakoztató iparban helyezkedtél el? Mert úgy nézel ki.
Imádom szívni más emberek vérét, de az övét kifejezetten élveztem. Természetesen felismertem Sehun-t az Exo-ból, de továbbra is adtam a hülyét hátha megunja és békén hagy. Tudtam hogy a kis Maknae nem éppen beszél tisztán és kapok is az alkalmon, hogy szóvá tegyem majd neki, de még nincs itt az ideje. Gondolat menetemet megzavarta a rohadék. ezzel még nem is lett volna baj ha nem dob el a pince egyik végéből a másikba. Márpedig nem volt kicsi most, hogy jobban megnézem.
- Továbbra is ilyen makacs és arrogáns leszel vagy hajlandó vagy viselkedni? Tudom, hogy tudod ki vagyok, hiszen láttál az erdőben Kai mellett.
- Rendesen nem tudsz beszélni? Tudod nem igazán értem amit mondasz. Logopédust ismered?
Hiába én ilyen vagyok ha kedvem támad kicsit szórakozni. És őt kitudtam volna kergetni a világból ha nagyon belelendülök. Meg is kaptam a kegyelem döfést érte. Nyakamnál fogva emelt fel majd kötött ki kezeimnél fogva egy eldugottabb részben. Falakon karmolásnyomok és valami piros cucc díszelgett. Azonnal leesett, hogy az nem más mint vér. Tisztára olyan érzésem volt, mintha Auschwitz-ban lettem volna az egyik gázkamrában. Nem nézett ki különbül ez a pince sem.
- Látom feltérképezted a körülményeket. - gúnyos mosollyal elém állt - Készülj fel lelkileg és fizikailag is mert egy perc alatt olyanná tudunk tenni téged mint mi vagyunk. Csak kicsit fájdalmasabb módon és nem úgy hogy megharapunk. Arra csak az alfák képesek azaz Suho.

Továbbra is halál nyugodt maradtam. Magam sem tudom miért, de valamiért azt reméltem, hogy Hongbin, Lay vagy Tűzvész megment. Láttam, hogy a többiek is megjöttek már és készülődnek valamihez. Szikék, tűk és még több száz féle dolog volt az asztalon. Na itt már rendesen bevoltam rezelve, szóval nem is néztem oda.


*Hongbin szemszöge*

Az erdő számomra egy gyönyörű hely...volt. A két nappal ezelőtt történt farkas támadás óta nem láttam a barátnőmet. Lay mindent megtett, hogy nyomra bukkanjon de nem talált semmit. Én is már napok óta keresem Gi-t és én sem találok többet. Most is kint vagyunk az erdőben, az egész családja keresi és még a sárkány is velünk tart a levegőből. A banda munkáit is felfüggesztettem, hogy a többiek is tudjanak segíteni. Szerencse, hogy mi mind más-más lények vagyunk, lénytől függő képességekkel. Sajnos Leo nem birtokol egy lényt sem, de van két démonunk, egy vámpírunk és egy bukott angyalunk rajtam kívül. Ebből én mindegyiket birtoklom, de nem dicsekszem vele nagyon. Sőt szerintem rajtam kívül más nem is tudja, hogy démon és angyal is vagyok. Mindegy. Gondolkodásomból Lay vonyítása zökkentett ki a távolban. Biztos talált valamit. Kihasználva démoni erőmet és árnyakká bomlottam szét, majd Yixing mellett találtam magam.
- Találtál valamit?
- Igen, de maradj csendben kicsit. Ott őrködnek a többiek.
Az erdő másik végén voltunk és egy nagy házat találtunk a szélén. Egy nagyobb pincéhez hasonlított és talán volt rajta egy kis ablak amin belehetett látni. Még nem mertünk közelebb menni, ezért megvártuk még kicsit besötétedik. Láttam, hogy Tűzvész nem bír magával és tudom, hogyha nem a gazdája lenne bent akkor simán fel is égetné az egészet. Ravi jött oda hozzám majd idővel a többiek is csatlakoztak, hogy megbeszéljük a tervet, de nem nagyon figyeltem rájuk. Csak az érdekelt, hogy kihozhassam a barátnőmet és biztonságban tudhassam magam mellett. Nem vártam meg az estét. Hülye lettem volna. Lehet addigra már nem emberként kapom vissza Gi-t, hanem farkasként és azt nem nagyon szeretném. Azt a szenvedést, amikor a méreg szétárad a testedben, nemhogy átélni de nézni is borzalmas. Ráadásul nem éppen a legerősebb az imunrendszere és emiatt simán lehet 40 fokos láza is. Nem érdekelt, hogy meglátnak minket. Ravi és én voltunk elől, hogy a felénk tartó golyók és lándzsák a mellkasunkban landoljanak. Hiába, aki démon az halhatatlan.