Rettenetes fájdalmakra nyitottam ki fáradt szemeimet. Hasam, hátam, karom és a fejem szörnyen fájt. Emlékeztem a történtekre, de nem hittem, hogy ennyire durva lesz. Minden testrészem bekötve. Szó szerint. Szinte mumifikáltak kb úgy néztem ki. Hirtelen nem tudtam beazonosítani hol vagyok, de kis idő után realizáltam, hogy a szobámban vagyok. Halk lépteket hallottam az ajtóm mögül és egy döbbent N nyitott be rajta. Lövésem sincs mitől lepődött így meg így én csak figyeltem mit fog majd csinálni. El kellett telnie egy kis időnek mire legalább a szemét megmozdította.Odarohant az ágyamhoz, leült és az arcomba hajolva figyelte mit reagálok. Hát....semmit nem csináltam. Talán kicsit kényelmetlenűl éreztem magam emiatt de nem volt vészes. Mikor már tíz perc után sem volt hajlandó eltünni a személyes teremből úgy dönöttem kéne valamit csinálni, hogy legalább mozduljon valamerre. Szerencsére a kézfejem nem volt bekötve és a karom sem fájt nagyon így lendületből lekevertem neki egyet hátha hatásos lesz. Hát....nem. De most komolyan ez megfagyott vagy mi? Csak nézett egyenesen a szemembe és én már idegrohamot kaptam ettől. Nem tudtam mit csinálni adtam neki mégegy taslit. Reméltem ennek már lesz hatása. Lett is. Nem sok de...több mint a semmi, viszont nem a legjobb. Abbahagyta zöld szemeim nézését és áttért a számra. Egyből levágtam mit akar, de nekem Hongbin a barátom és nem igen szeretném megcsalni. De már sajnos késő volt. Ajkait az enyémekre tapasztotta és lassan mozgatni kezdte azt. Nem tettszett a dolog. Mérhetetlen bűntudatom támadt emiatt. Ellökni se tudtam mert hát azért az oké hogy a kezem nem nagyon fájt de ahhoz hasamat is feszítenem kellett volna hogy eltoljam. Igaz, hogy csak 60 kiló vaságyastól, de én meg egy kis csontkollekció vagyok úgyhogy sokat nem tudtam tenni ellene. Megharrapta az alsó ajkam arra gondolva hátha kinyitom a szám. Nem tettem neki eleget. Meg kellett várnom míg magától befejezi, de az volt egy pár perc. És ilyenkor szokott az lenni a filmekben, hogy a lány palija látja mit csináltak és az ajtóban áll mérgesen. Ez most se volt másképp. Kong a félfának támaszkodva nézett minket dühtől elsötétült szemeivel. Szerintem ebből nagy vita lesz és az is biztos, hogy holnap már a volt barátom lesz. Fogta magát és elment az ajtóból.
- Mégis mit képzelsz te magadról?? Tudod, hogy kivel vagyok együtt és te csak úgy megcsókolsz!? Kinek képzeled te magad?- minden kitört belőlem. A bűntudat emészetett belülről.
- Nem való neked. Hongbin-nak keményebb lány kell nem egy piszkafa. Nem is értem miért kezdett ebbe bele. Te hozzám illesz nem hozzá.
- N te teljesen megőrűltél. Én nem vagyok beléd szerelmes. Dolgozd fel. Felejtsd el ezt a csókot.
Vettem a fáradságot és lerúgtam N-t magamról majd elindultam Bin keresésére. Kicsit sem izgatott, hogy tele vagyok fáslival. Akkor semmi sem számított. Csak mellette akartam lenni. Ölelni egy életen át. Tudtam, hogy az erdőben van csak nem tudom merre. Elindultam valamerre és próbáltam rendesen menni de ilyen fájdalommal nem ment. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de erős maradtam és mentem tovább. Kiértem egy kisebb rétre, tele kék lepkékkel és sok-sok illatos virággal. Úgy éreztem elmúlt minden gondom egy pillanatra és csak néztem a pillangókat. Gyönyörű volt. a rét közepe felé vettem az irányt azzal, hogy több lepkét látok majd akkor. Lépteim halkak voltak így egy kékség sem ijedt meg tőlem. Figyeltem nehogy rálépjek egyre is. Lélegzetelállító látvány volt, ahogy körülöttem pihentek. Indultam volna tovább vissza az erdőbe, de a lábamba nyilaló éles fájdalomtól semmit sem tudtam csinálni. Itt már nagyon kikivánkozott az az ordítás szóval nem is fogtam vissza magam. Ami a csövön kifért egy kis sírással keverve. Talán kicsit megnyugtatott, de nem sokáig. Minden kitört belőlem. Bőgtem mint egy ötéves kislány. Hiányzik Hongbin..borzasztóan.
*Hongbin*
Sajnos láttam amit láttam. Megszakadt a szívem. Azt hittem ő más lesz..de tévedtem. Fáj, hogy minden lány csak a pénzemért van velem és nem azért mert szívből szeret. Borzasztó érzés. Azt hiszik, ha már gazdag vagyok nincs szívem vagy mi?? Pedig a szívem már Gi-é. Biztos van rá magyarázat miért tette ezt és biztos el is akarja mondani. Remélem van annyi esze, hogy nem jött utánam ilyen állapotban. Ugyan elkezdett gyógyulni de a nagyobb sérülések még megvannak. Pont azok forrhattak be volna nem a kis karmolások. Nem tudom meddig jöhettem el, de egy kis tavacskánál kötöttem ki. Szép tiszta volt a vize szóval úgy döntöttem fürdök egyet remélve, hogy kicsit megnyugszom. Ugyan három lénnyel osztozom testemen, de szinte csak a démonomat tartom számon. Világukból kiszöknek szóval nekem kell rendet tartanom, ha már más nem tart. Most is fiatal démonokat hallok nem messze tőlem. dühtől feszülő álkapoccsal jövök ki a vízből és eredek utának. Egy rétre készülnek, így inkább felülök egy fára és távolról figyelem őket. Lényegtelen, hogy távol van hisz a démonoknak kitűnő a látásuk és a szaglásuk is. Kinézték már maguknak a mai áldozatot. A rét közepén egy szép lány ült és ahogy láttam sírt is. Ha tudná mik közelítenek felé, de addig nem csinálok semmit míg ők nem támadnak rá. Sajnos a lány arcát nem láttam mert háttal volt nekem de kezeit arcán pihentette majd szeméből törölte ki könnyeit. Már lassan elérték őt a démonok és ezt már ő is észrevette. Felállt, majd meglátta őket. Nem mutatta ki, hogy fél. Határozottan állt a fűben és csak nézte őket. Okos lány volt, hogy nem félt, viszont így már nagyon ismerős volt. Vajon honnan tudta, hogy ezt kell csinálnia? Körbevették a lányt és vártak a vezér parancsára. Így már forognia kellett, hogy mindegyiket lássa. Megállt a szívem mikor felémfordult. Gi volt az és akkor már értem miért nem félt. Megfogadta amit mondtam neki a démonokról. Készültem leugrani a fáról, de rájöttem, hogy úgyis meg kell tudnom mitől gyógyulnak a kisebb sérülései. Biztos voltam benne, hogy egy lénnyel osztozik a testén, csak nem tudtam melyikkel. Hátha a dühtől kiszabadul belőle. Csak ültem és félrebillentett fejjel figyeltem, immár démoni alakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése